Navigáció
· Fõoldal
· Napló
· GyIK
· Fórum
· Linkek
· Hírkategóriák
· Kapcsolatfelvétel
· Keresés
· Pálos kolostorok
· Rólunk
· Feliratkozás hírlevélre
· Event Calendar
Felhasználók
· Online vendégek: 1

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 12,465
· Legújabb tag: Murakbino
Online Statisztika


Látogatók ma: 5337

Utolsó 24 órában: 
























Mi az emberi igazság: a fenntartható fejlődés vagy a fenntartható élet?
OrszágosAz emberiség a fejlõdésében ― a 3. évezredre vetítve — úgy tûnik ismét válaszúthoz érkezett. Ha az ökológusok jelzéseit nézzük, ha a Természet kódolt üzeneteit vizsgáljuk, ha az emberi társadalmak mai állapotait összehasonlítjuk, az arra érzékeny emberekben, valami nagyon nagy — szinte meghatározhatatlan ― aggódást vált ki a mai és a jövõbeni életünkkel kapcsolatban. Mindez egyre több ember gondolkodásában megjelenik, de mintha az egyén szintjén megragadna, és nem összegezõdne az emberiség gondolkodásának a folyamában. Talán hiányzik valami gondolkodási rendezõelv, vagy a népi gondolatokat egybegyûjtõ megnevezhetetlen akarat, ami megindítaná a világ jobbrafordulásának a cselekménysorát.

Ha minden embert megkérdezhetnénk, hogy milyen hibát lát az emberiség fejlõdésében, ezt összevethetnénk, akkor sem biztos a jó eredmény. De az sem biztos, hogy a felelõsök a jó választ adnák meg a részünkre. Akkor valami mást kell cselekednünk! Egyetlen út látszik járhatónak. Csakis a természetbõl kiinduló emberiség fejlõdéstörténetének igaz, tudományos feltárásában lehet a kérdésünkre a választ megtalálni. Mert mintha minden másként történt volna a világban, mint ahogy azt ma tanítják, ezért a következtetések is hibásak lehetnek. A tudományos munkához minden eszköz a rendelkezésünkre áll, csak az egységes emberi akarat hiányzik.

Az emberiség jövõje szempontjából meg kellene vizsgálni, hogy az ember fejlõdésében hol történt az a törés, mely a mai állapotokhoz vezetett. A cikk keretében, csak a ma már látható, mai következményekkel fogok foglalkozni. A régmúlt egy külön téma lehetne. Mivel egész életemben természetközeli életformát élek, kezdetben én is azt hittem, hogy a technikai (emberi) civilizáció csak jót hoz az emberiségnek. Sajnos ma már látom, hogy a természet szempontjából csak rosszakat! Vajon az olvasó tud-e olyan emberi tevékenységrõl, mely egyértelmûen jó a természetnek is? Ha valaki tud ilyet, írja meg nekem! Ezért megértést kíván, hogy a természet az élet körforgásának fenntartása kényszerébõl (törvényei által), az önmagát a természeten uralkodónak képzelõ embert, fizikailag is képes lesz korlátozni, akár megsemmisíteni is.

A földi természet megközelítõen 4 milliárd éve alakult ki, és mûködik folyamatosan. Ha az általam megalkotott egyszerûsítõ gondolkodásmód szerint: „a valóságos dolog néhány jól megválasztott elemébõl, azok törvényszerûségének megkeresésével, nagyon pontos következtetések levonása az egész valóságos dologról a fogalomalkotás szintézisével" vizsgáljuk a természet mûködését, tisztán láthatjuk, hogy a természet, mint anyagi valóság egyenlõ egy önfenntartó anyagi rendszerrel. Sajnos a mai világunkat egyesek a saját érdekeik szerint, egyre bonyolultabbnak mutatják, úgy, hogy az egyes átlagember már nem is tud eligazodni benne. Pedig az alaptörvények immár 4 milliárd éve állandóak, pont ezt próbálják eltitkolni a mai emberi társadalmakban (globalizáció).

Az életben — ami egyenlõ a természettel — könnyen megérthetõ, ha egy önfenntartó rendszerbõl elveszünk, netán hozzá adunk valamilyen anyagot, a rendszer mûködése megváltozik, már nem lesz ugyanaz. Fõleg az a hiba, ha nem is tudjuk milyen változásokat okozunk az általunk mûvelt anyagi beavatkozással, és mégis elkövetjük. Ha a természet szereplõi közül valamelyik megváltoztatja a körforgásban szereplõ anyagmennyiségek arányát, egy bizonyos változást maga után von a körforgásban. Ha ez az élõlény mikrokörnyezetében, vagy makrokörnyezetében játszódik le, elõször abban a közegben okoz változást. Ez a többi élõlény környezetét csak kisebb mértékben befolyásolja, de ez is a körfolyamat eredményeképpen képes visszaalakulni regenerálódni.

De mi lesz annak az élõlénynek a sorsa, amelyik globális mértékben képes a természet körfolyamatait befolyásolni? Elõször keressünk példákat a természeti eseményekbõl. Mi lett a sorsuk az 500-300 millió évvel ezelõtt élt termelõ szervezeteknek, melyek anyagcseretermékei a kõszenet és a kõolajat alkotják? Olyan mértékben alakították át a környezetüket, hogy az önmaguk generálta környezetváltozás okán a kipusztulás lett a sorsuk, és a maradványaikból sok-sokmilliárd tonna szén és kõolaj raktározódott el a földben. Csak néhány életképesebb faj vitte tovább az életet. Vajon úgy 65 millió éve a fogyasztó szervezetek a dinoszauruszok kipusztulásában nem ugyanezek a hatások érvényesültek, talán kiegészülve külsõ hatással (meteorit)? Csak néhány apró fajuk vitte tovább az életet.

Sajnos az ismeretterjesztõ és tudományos kiadványokból is rendre kimarad a legfontosabb következtetés. Mégpedig az, hogy a számukra kedvezõ környezeti feltételek között óriási mértékben elszaporodva, a heves életfolyamataik következtében a természet rendszerébõl hatalmas anyagmennyiségeket vontak ki, melyek a körfolyamatokból kiválva a földben raktározódtak el. Ennek következtében sokszor a kritikus behatásra „hirtelen” globális méretekben a környezeti rendszer megváltozott (jégkorszakok). Tehát le kell szögeznünk, hogy a mai életfeltételek kialakulása azon termelõ élõlények mûködésének az egyenes következménye, melyek a szenet és olajat termelték. Nélkülük a mai környezeti feltételek egészen más képet mutatnának. Megkockáztatom annak a leírását, hogy az ember (és sok faj) ki sem fejlõdhetett volna. A fogyasztói szervezetek a dinoszauruszok pedig a környezetük pusztításában jeleskedtek.

Gondolatban most érkeztünk el a természet történelmében a 3. globális folyamatokat befolyásolni képes élõlényéhez az emberhez. A több millió éves szerves kifejlõdésével, és az egyes minõségi ugrásaival a természetben a leghatékonyabb társas életvitelre lett képes. Mintegy 10 ezer éve az utolsó nagy jégkorszak után, a számára kedvezõvé váló éghajlaton robbanásszerû felszaporodása (gradáció) vette a kezdetét. Ugyanis az élõhelyein a fejlett agytevékenységével a legnagyobb hatalmat volt képes kialakítani, melyet a legfejlettebb csoporttevékenységével gyakorolt a környezete felé. A legfejlettebb élõlénnyé válva, az ellenfelei felett korlátlan hatalmat tudott kiépíteni. Így a természetes ellenfelei legyõzésével, a felszaporodása korlátlan lehetõségûvé vált.

Ez a felszaporodása már korán, az ókorban súlyos gondokat okozott. Mintegy 8-5 ezer évvel ezelõtt szembekerült azzal a ténnyel, hogy természetes ellensége nem lévén, a korlátlan szaporodásával belakta az egész lakható földet. A megélhetéséhez újabb szabad területet nem találva, már csak a fajtársaitól lehetett a szükséges többlet javakat elvenni. Ez csak erõszakkal, vagyis háborúval, másként a gyengébb fajtársai kiirtásával vált lehetõvé. Lassan így vált az ember a saját faja farkasává, mely ez idáig nem így volt. Az élõlények élethalálharcba csak akkor bocsátkoznak, ha a kitérésükre nincs lehetõség. Nagyon érdekes következtetést vonhatunk le ebbõl a ténybõl. Az önfenntartó természet elsõ módon a törvényeibõl kifolyólag, még úgy tudta az ember szerepét korlátozni, hogy saját magát tette meg önnön ellenségévé. Ezzel még hosszú évezredekig, napjainkig elviselhetõ szinten tudta tartani az emberi populációt.

Az elõzõ bekezdésbõl láthatjuk, hogy a globálisan szétterülõ ember korlátozására, a természet megtette az elsõ kódolt figyelmeztetést a számára. Erre a Biblia is ad némi magyarázatot. Az egykori egynyelvû, együttmûködõ emberi populációk többnyelvû, egymás ellenségeivé váló csoportokká (törzsekké) váltak. Errõl szól a bábeli zûrzavar tétele. Sajnos ezt a figyelmeztetést az emberiség egy része figyelmen kívül hagyta (nem volt az erkölcse ellenére), és a saját nemzetisége korlátlan szaporításában lett érdekelt. Ehhez az élõlények biológiailag kódolt génjei (ösztön) adták az indítékot. Az emberi szaporodás is megfelel egy biológiai erõfelhalmozásnak, mely a faj fennmaradását kell hogy szolgálja. Minden élõlény sajátja a biológiai erõ: „a fajok életének egyetlen és feltétlen mozgatórugója, az élõlények fizikai, kémiai felépülésébõl adódó anyagi kölcsönhatása”. Lehet fenotípusos és genotípusos jellegû: külsõ méretek, szaporodás, gyors anyagcsere stb. Ha bármely élõlény a biológiai erejét kifejleszti, az olyan, mint egy biológiai fegyver: „az élõlény erõösszpontosítási képességének a megjelenési formája”, például a gyorsaság, fogazat, szaporaság, fertõzõképesség stb. Ha egy élõlény a fennmaradása érdekében a biológiai fegyverét beveti, az a biológiai háború: „a törzsfejlõdés folyamán bármely élõlény a biológiai fegyverét használja”. Az általam használt biológiai fegyver és háború fogalmak nem a mai katonai szakzsargon megfelelõi. Szerintem csak a génekben kódolt tevékenységre lenne szabad használni a fenti fogalmakat, értsük rajta a leírtakat. Tehát, ha az ókori embercsoportok életben akartak maradni, egyetlen meglévõ biológiai fegyverükhöz kellett nyúlniuk. Mégpedig a hatékony szaporodásukhoz, hogy az addigra kialakult emberi tengerben a nemzetségük életben tudjon maradni. A háborúikhoz és az élelemtermeléshez egyre több ember, katona és dolgozó kellett. Még egyszer leírom, hogy a természetben csak a legritkább esetben fordul elõ a saját fajtársak elleni biológiai háború. Csúcsragadozóként egyedül az ember tevékenységében lett sorsdöntõ az utóbbi ötezer évben.

Tehát az emberi populációkban beindult, és maximálissá vált a szaporodási kényszer. Az utóbbi ötezer évben mindent ennek rendelt alá. De azt ugye mindenki tudja, hogy a felszaporodás, vagyis a fejlõdés, csak úgy nem megy magától. Ehhez erõforrás többlet szükséges. Mivel ennek az erõforrásigénynek biológiainak kell lennie, ezért máshonnan nem, csak a természet erõforrásaiból és fajtársaitól lehetett elvenni. Ezért már mintegy ötezer éve folyik az ember részérõl a természet erõforrásainak visszapótlás nélküli elvétele. Ezen erõforrások elvételével az akkori társadalmak még nem változtatták meg visszafordít- hatatlanul a természet folyamatait. Az elpusztított erdõségek az állatállományaikkal még visszaalakulhattak volna eredeti állapotukba. A felhasznált ásványi anyagok pedig kevésbé épültek be a biológiai rendszerekbe. Az emberiség egyes biológiai ellenségei (járványok) és a háborúi még sokáig az elviselhetõség szintjén tartották – egészen a középkor végéig – az emberi populációt.

Ekkor azonban ismét történt valami. Az emberi szellem mely addig is folyamatosan fejlõdött, mintha kiszabadult volna a természet szellemi palackjából, és egy teljesen önálló tevékenységbe kezdett. Függetlenítette magát a természet törvényeitõl, és kizárólag az emberi populáció robbanásszerû fejlõdésének kiszolgálójává vált. A 18. század technikai forradalma és a tudományágak robbanásszerû fejlõdése létrehozta a technikai civilizációt, melynek más feladata nem lévén, kizárólag az emberi populáció növesztését kellett kiszolgálnia. Ennek eredményeképpen 1900-ra vetítve az emberi lélekszám átlépte a 1 milliárd fõt. 2000-re meghaladta a 6 milliárdot, és rövidesen elérheti akár a 10 milliárdot is.

Hogyan lehet értelmezni azt a folyamatot, hogy évezredekig az emberiség lélekszáma nem lépte át az l milliárd fõt, és most mintegy 100 év alatt 6-10 szeresére növekedett? Vajon ennyire ügyesek, okosak, erõsek lettünk egyszerre? Vagy az emberi szellem fejlõdése csúcsosodott ki az agy újabb minõségi ugrásával? Nem, Tisztelt Olvasóim, az ember alig változott az elmúlt évszázadokban. Igaz, hogy a tárgyi tudása a valóságban is csillagászati magasságokba jutott el, de a szellemisége alig változott. Nem az ember kiemelkedése a természetbõl hozta a látványos sokasodást, ezért kerülöm a fejlõdés kifejezés használatát. Egyszerûen az történt, hogy az emberiség talált valamit, ami eddig el volt rejtve a szeme elõl, és rájött, hogy az az anyag alkalmas a hiányban levõ erõforrásainak a pótlására. Egyszerû hasonlattal ez úgy érzékelhetõ, mint amikor egy kisgyerek talál valamit az utcán és mindjárt a szájába veszi, nem gondolja, hogy az árthat is neki. Az emberiség örömében a majdnem ingyen erõforrásnak, azonnal használni kezdte, nem gondolva végig a következményeket. Mint már tudjuk, ezek az anyagok a fosszilis tüzelõanyagok a szén és az olaj. És azt is tudjuk, hogy ezen anyagok a természet belsõ elraktározódott erõforrásai közé tartoznak. Külsõ erõforráshoz, mint a fúziós energiához, egyelõre nem tudott hozzájutni az emberiség, és úgy látszik nem is fog. Ez a törekvés megvalósulása hát úgymond kérdéses, mert a természet is csak napméretû égitestekben tudta megvalósítani.

Tehát, a továbbiakban is a természet belsõ erõforrásaival kell megelégednünk. De mivel már tudjuk, hogy a természet az egy önfenntartó rendszer, végre rá kellene jönnünk, ha az ember globálisan beavatkozik ebbe a rendszerbe, abból számára is lehetnek következmények. Az egész rendszer csak úgy képes mûködni, ha a felépülõ és leépülõ folyamatok viszonylag egyensúlyban vannak. Ha ez az egyensúly felborul, nagy változások következhetnek be. Hasonlatként gondoljunk a centrifugánkra. Ha ugyanis a ruhák közé beteszünk egy nagy követ — ami képletesen a 10 milliárd ember, a sok-sokmilliárd tonna légköri és más szennyezõanyaggal ― a centrifugánk nem fog tovább egyenletesen mûködni. Recsegve összetörik, mert ebben a rendszerben csak egyenrangú ruhák esetén van körforgási lehetõség.

Ha a fentiek alapján elgondolkodunk a természet és az ember viszonyáról, immár tisztán kellene látnunk, hogy a természet az ember l0 milliárd fõ felé tartó felszaporodása körül meg fog változni. Nem lesz képes az emberi mértéktelenséget tovább pufferolni (kiegyenlíteni). Ezt senki se úgy képzelje el, hogy a természet elpusztulna, hanem valahogy úgy, mint egy szervezetet mely a mûködését akadályozó valamit egyszerûen ki fogja lökni a magából, mint egy idegen testet. Ennek a kilökõdési folyamatnak már számos elõjele van (ózonlyuk, globális felmelegedés, évenkénti aszályok, kegyetlen viharok stb.). És az emberiség nem képes felfogni ezeket a jeleket. Csak a hordáját szaporítja elképesztõ méretekben. Hol van az a fennen hangoztatott emberi tudás? Hol van az a több millió képzett ember, tudós, ökológus? Nincs senki, aki érthetõen a világ tudtára adná a veszélyeket? Valószínûleg vannak ilyenek, de a mai globalizált hatalmak ezt nem veszik figyelembe. Az õ érdekük a fogyasztói társadalom mûködésben tartása, mely csak az emberi populáció vég nélküli szaporításával érhetõ el. Az õ érdekük a profit állandó növelése, vagyis a fenntartható fejlõdés ránk erõltetése. A gátlástalan profitéhség lesz az emberiség veszélyeztetésének a végsõ okozója.

De maradjunk még egy kicsit a természeti problémáknál. Fentebb írtam a szén és olaj problematikájáról. Tisztán kell látnunk, hogy az ember a szaporodási erõforrásigényében felhasználja a föld teljes ilyen készleteit. Tudjuk azt is, hogy ezen anyagok a természet belsõ erõforrásai. Elraktározódásukkal, vagyis a körforgásból való kiválásukkal maga a természet önfenntartó rendszere változott meg radikálisan (300 millió éve), mely a mai, számunkra kedvezõ környezeti (ökológiai) feltételeket teremtette meg. Ha ezt végiggondoljuk, könnyû a felismerése annak a törvényszerûségnek, ha mi ezeket az anyagokat visszahozzuk a természet körforgásába, akkor maga a rendszer fog visszaalakulni akár a 300 millió éves feltételek szerint, és ezt mi emberiség fogjuk okozni a globális hatalmunk által. Az emberiség, ezt a készletet átmeneti idõkkel mintegy 200 év alatt (kb. 1850 – 2050 között) fel fogja használni. Mint már tudjuk, ez a mennyiség a természetben mintegy 200 millió év alatt képzõdött. Egy egyszerû számítással megkaphatjuk az ember által okozott környezeti átalakulás sebességét. 200 millió év osztva a felhasználás 200 év idõtartamával az eredmény = l millió. Ezzel megkaptuk az ember okozta környezeti átalakulás sebességét, ami azt jelenti, hogy egymilliószor gyorsabban használjuk el, és eresszük a levegõbe ezen anyagokat, mint ahogy azok képzõdtek.

Milyen következtetés vonható le a fentiekbõl? Ha valaki végiggondolja, hogy az ember a természet körforgása üteménél egymilliószorosan gyorsabban visz be anyagokat a rendszerbe, hát könnyen megértheti, hogy a centrifuga összetörik. Egy példával érzékeltetve a hatását, ez olyan jelenséget válthat ki, mint ahogy már érzékelni tudjuk az l méter/óra sebességû szél mozgását, és ezt l milliószorosra felerõsítenénk. Ez a szélerõsség (1000 km óránként) a legerõsebb tájfun négyszerese. Hát tudós emberek a lecke fel van adva! Hogyan lehet értelmezni a környezeti átalakulásban eredményezett l milliószoros sebességû emberi beavatkozást? Vajon az ilyen önpusztítás elõidézésére képes lény, valójában az értelmes lény kategóriájába tartozik-e? De remélem: ezen kérdésekre nem nekem, és nem e cikk keretében kell a válaszokat megadnom.

Most jutottunk el a fenntartható fejlõdés fogalmának a megértéséhez. Manapság a világ összes (fogyasztói) társadalma ezt a fogalmat használja a legfontosabb politikai definíciójának. Még az EU bõvítés is ennek a fogalomnak a következtében zajlik, ugyanis a bõvítés külsõ erõforrás bevitelét jelenti az eddigi rendszerébe, hogy a fenntartható fejlõdés a régi EU-s tagoknál még egy darabig biztosítható legyen. De mit is jelent fogalmilag ez az összetett fogalom? A fogalom elsõ szava a fenntartható szó közérthetõ fogalom, feltételes módban azaz értelme, hogy egy folyamat fenntartható, ha van mibõl. Tehát erõforrásigényt fejez ki. A fogalom másik szava is közérthetõ. A fejlõdés szó azt jelenti, hogy állapotunknak egy eleme legalább változásban van, vagyis erõsödünk, okosodunk, sokasodunk stb. De csak akkor, ha van mibõl. Jól látható hogy a fejlõdés is erõforrást igénylõ folyamat. Érdekes módon a fogalom mindkét szavában benne van az erõforrás igény. Ez a kétszeri erõforrás igény — talán a fizika hullámtörvénye szerint értelmezhetõ ― a szóhasználatban kioltja egymást, egyszerûen nem is gondolunk rá. És a csapda itt van elrejtve! Valóságban ez a fogalom úgy hat ránk, hogy a fenntartható fejlõdés vég nélkül a számunkra rendelkezésre áll, csak egyszerûen akarnunk kell.

De a téma olvasója már tudja (ha eddig nem is), hogy ez nem így van. A politikusaink napi használatával belesulykolják a közvéleménybe, hogy a mai demokráciákban nincs semmi probléma, csakis a fenntartható fejlõdésre ügyeljünk. És ezt a mai társadalom köteles elhinni, mert más alternatíváknak még esélyt sem adnak, hogy felszínre kerüljenek. Egyszerûen meg sem mondják az embereknek – pedig lehet, hogy õk már tudják – hogy egyenesen a technikai civilizáció totális megsemmisülése felé vette az útját az emberiség. A választási gyakorlat ezt nem tolerálná. Ha kifogynak a fosszilis üzemanyagok készletei, igenis le fog állni a fejlõdés. Egyesek mondhatják, addigra kitalálják az alternatív anyagokat. Ez lehetséges lenne, de csak abban az esetben, ha a mai globális feltételek nem változnának meg. És itt van az újabb csapda. A jövõkutatók rendre elfelejtik hozzátenni a jóslataikhoz, vagy tudatosan elhallgatják, hogy a környezetünk a globális beavatkozás következtében igenis át fog alakulni. És ebben az esetben a jóslataiknak nincs megvalósulási lehetõsége. Vagyis a jövõképük egyenlõ a nullával. De mi már tudjuk, hogy a mai rendszer gyökeres átalakulása elkezdõdött. És azt is tudjuk, hogy amit 200 év alatt a levegõbe meg mindenhova beengedtünk, azt mi emberek sohasem vehetjük vissza! Az emberiség globális beavatkozása a természetbe visszafordíthatatlanná fog válni. Senki és semmi sem fogja ezt megakadályozni. A természeti rendszer változása logaritmikusan egyre erõsebben fog hatni, és kritikus állapotban egy hirtelen változással, akár gyökeresen is eltérhet a maitól. Ha nem tér észre az emberiség nagyon gyorsan, és az összes fosszilis anyagokat elfüstöli, a tényleges változások idejére semmi tartalék erõforrás sem adatik meg a védekezésre.

Én itt leállok a következmények további boncolgatásával. Elõször is nem lehet évekkel kifejezni, hogy mi fog történni a jövõben. Nem tudok jóst sem alakítani, mert ilyet senki sem tud cselekedni. Én csak azt tudtam leírni, hogy a mai életformából mi alakulhat ki, pontosabban mi várható az emberi tevékenység globális kiteljesedésébõl. A többi már az emberiség gondja. Rajtam kívül van még 6,5 milliárd ember. Ezért a globális gondok csak az egész emberiséggel együtt megoldható feladat. Sokan mondhatják még, hogy nincs igazam. Bárcsak nekik lenne igazuk! Nekem a legfõbb célom az unokáink életlehetõségeinek a biztos alapokra való lehelyezése. Sajnos a tények makacs dolgok, és nem sok derûlátásra adnak okot.

Én a mai fogyasztói társadalmak gazdasági filozófiájának inkább a rohanó világ kifejezést tartanám találónak. A fogyasztási javak megszerzése érdekében az erejénél sokkal többet kell dolgoznia az embernek. Egész nap rohan a munka, a mellékállás és a magánélet szorítójában. Mire minden elérhetõ fogyasztási cikket megszerez, rájön hogy üres az élete. A pénzhajszában csak társai vannak, mert barát ilyen közegben nincs. Üresnek és tartalmatlannak fogja érezni öregedve a napjait, és egyre jobban magára marad. Rájön, hogy még a szomszédját sem ismeri, már a falusiak is alig. És mire arra is rájön, hogy a természet nem ilyen életre teremtette az embert, már közel a vég. A fogyasztói társadalom haszonélvezõi közben milliárdokat vágnak zsebre, a természet meg pusztul. Egy hamisan megtervezett fogalom, ilyen tragikus következményeket képes okozni az életben. Ha ki lehetne törölni a fenntartható fejlõdést a gazdasági filozófia fogalmai közül, egy sokkal élhetõbb, egészségesebb életforma alakulhatna ki reményeim szerint, hosszú távra a földön.

Mi lehetne ez az életforma? Ez nagyon egyszerûen a fenntartható élet fogalma lehet. Ez a fogalom szószerint nem egy ember, nem is egy más faj egyede, hanem az egész világ életközösségére (bioszféra) értendõ. A fenntartható élet fogalma mindenki számára érthetõ, mert egyébként a földi élet az élet fenntartására van berendezkedve. Ha az ember egyszerûen hagyná a természetet egészségesen élni, ami azt jelenti, hogy hagyná a természet erõforrásainak az újra teremtõdését (termelõdését), sõt még segítené is, hosszú jövõ teremtõdne meg itt a földön együtt az emberrel.

A befejezéshez közeledve még le kell írnom, azért még nincs minden veszve. Ha az emberiség azonnal (1-5 éven belül) az egész világra szólóan leállna a fenntartható fejlõdés gyakorlati végrehajtásával, és visszatérne a fenntartható élet megvalósításához, talán még megmenthetõ lenne valami a civilizációnkból. Maradna valami tartalék a nehéz napok átvészelésére. Az is egyértelmû, ha valaki még tud tenni valamit a globális problémák elhárítására, az csak maga az ember. Ha világméretekben elkezdené nagymértékben korlátozni önmagát, részben még kezében maradhatna a jövõjének, a sorsának az irányítása. Vagyis fékezni lehetne a várható nagy természeti átalakulásokat, mindezt idõben széthúzva, és így idõt nyerhetnénk az unokáink életének a kézbentartására is. De ehhez azonnali világméretû születésszabályozást, és természeti világgazdálkodást kellene bevezetni. Ezek azonban olyan hatalmas feladatok, hogy a mai idõszakban még csak az esély csírái sem látszanak. Amit több mint száz év alatt rontottunk el, azt néhány év alatt kellene rendbe tenni.

A fenntartható élet megvalósítása elsõsorban az elrontóik, vagyis a fejlett fogyasztói államok vezetõinek lenne a feladata, illetve a kezdeményezés kötelessége. A vezetõ államok felelõsségtudatának a helyreállítása lehetne az elsõ lépés. De e folyamatok beindítása ellen akkora dollár hegyek állanak szemben, hogy semmi esély sincs a kedvezõ folyamatok beindítására. Én ma szkeptikus vagyok. Hiába ismertem fel a gondokat és a megmenekülés kicsiny lehetõségét, nem látok esélyt a megvalósulásukra. Az a vízió sejlik fel bennem, mint ahogy a dinoszauruszok sorsa beteljesült, csak néhány apró fajuk vitte tovább az életét. Mégis az életösztön, azt követeli, hogy írjak a gondolataimról, hátha egy pici remény van a megvalósulásukra. Szeretném, ha ez az emberi faj lenne az elsõ élõlény, mely önmagát a természettel együtt képes lenne hosszú életfolyamra kárhoztatni!


Az alábbi alfejezet az írásom elsõ változatában még nem szerepelt. A megírása óta eltelt négy évben megértettem, hogy az emberiség mai technikai civilizációjának a pusztulását semmi és senki nem képes megállítani. Sajnos a társadalmak története során valahol a világunkban létrejött egy világuralomra törõ agytröszt, mely kezében tartja a folyamatok „gyeplõjét”. Napjainkban ez a kisszámú hatalmi csoportosulás gazdaságilag, katonailag tehát politikailag oly erõs, hogy az ellene való eredményes fellépés lehetõsége már csak délibábnak látszik. Lehetetlen, hogy õk ne tudnák, miszerint globális szinten a világuralom megszerzése az emberi agy legnagyobb utópiájával azonos. Ezért felfoghatatlan, hogy mégis egyre gyorsuló iramban rohan az emberiség a totális vesztébe. Valami elképesztõ mértékû emberi kataklizmus elõidézése folyik, amely szerintem a döntéshozók teljes de beteges tudatosságával történik. Mint ahogy a környezeti katasztrófa árnyéka mutatja, mire a világuralomra törõ elit a céljához érne, maga a természet törvényei fogják megállítani ezt az eszement õrületet, csak sajnos magával az egész emberiséggel együtt.

A világuralom megvalósíthatatlan célja ellenkezik minden természeti törvénnyel. A pénzhatalom megvásárolta és rabszolgájává tette a mai behódoló, kollaboráns értelmiséget, akiknek feladata lenne a végveszélyre való felhívás felkarolása. Én ugyanúgy sajnálom õket is, mint a szintén rabszolgaként tartott dolgozó népet. Eddig senki sem mondta el az embereknek a valóságot, ezért válaszolnunk kell a következõ kérdésre. Mégis a mai pénzhatalom milyen társadalmi formát tart fenn a harmadik évezred elején? Hát bizony, a kétezer éves rabszolgatartó Római Birodalom totális rekonstrukcióját! Talán nem rabszolgaság-e az a gyakorlat, hogy az emberek döntõ többségétõl elvették, elrabolták az önfenntartás lehetõségét, és az ehhez szükséges saját termelõ eszközök tulajdonlását? Megfosztva õket az önmegvalósítás csodálatos megélésétõl, mely az élhetõ emberi élet legfontosabb kritériuma. Igaz hogy pénzért, de az ilyen kisemmizett embereknek nap mint nap a klasszikus rabszolgaság szabályai szerint dolgozniuk kell a fenntartóik gazdagodását szolgálva. És mi a szabadságuk a dolgozó tömegeknek? Hát kiélvezhetik a rabszolgatartóik fogyasztási társadalmának minden sekélyes szórakozásait. Ezzel tovább gazdagítva a pénzhatalom embereit, és közben végletekig pusztítva a természet erõforrásait.

Ha az elõzõ bekezdésben azt írtam, hogy a mai demokratikus társadalom valójában a kétezer éves rabszolgatartó társadalom rekonstrukciója, látni lehet, hogy a mai társadalmak többsége már régen rájött, hogy nincs tovább elõrevivõ út. Ezért a társadalmi fejlõdés elõre vivõ filozófiai útja elzáródásának okán visszafordultak a régmúlt jól ismert változata(i) felé. A fejlett és fejlõdõ országok egységesen fogyasztói, de inkább neorabszolga társadalmak. Ha felismerjük a mai fantom társadalom igazi képét, akkor logikailag egy új társadalommegmentési folyamat is felvázolható lenne az utókor számára. Mégpedig a rabszolgatartás ellentételével, vagyis minden arra alkalmas embert, családot az önfenntartása mértékéig termelõ tulajdonhoz kellene juttatni. Ugyanis a nincstelen rabszolga ellentéte a tulajdonnal rendelkezõ ember, mely társadalmi forma még régebbi az elõzõnél. De ezzel kapcsolatban is rá kellett jönnöm, hogy a tulajdonhoz juttatás a mai világunkban már szintén utópia. Ugyanis az ember gradációs robbanása következtében a földön már nincs annyi önálló tulajdonú termelõeszköz hányad, mely mindenkinek juttatni lenne képes önfenntartási lehetõséget. Vagyis a 6,5 milliárd ember már az ökológusok szerint is, túlhaladt a természetet sújtó emberi lábnyom viszonyszám egy egészén, vagyis a képletes letaposás már a bioszféra másodszori taposási folyamatánál tart.

Hogy milyen nagy a baj, az alábbiakban egy igen megrázó társadalmi példával szeretném érzékeltetni. Amit az elsõ változatban még nem mertem leírni, félve a társadalom sokkolásától, most vállalom. Megértettem, hogy a fizetett értelmiség minden áron megakadályozza az õket károsan érintõ megnyilatkozásoknak a nagy nyilvánosság elé kerülését. Vagyis hatékonyan alkalmazzák a cenzúra elhallgatási gyakorlatát. Valószínûleg most is ez lesz a sorsa az írásomnak. Egy kényelmes és jól fizetõ állásért nem csak az erkölcsöt, hanem a tudományt is képesek feláldozni. Tisztelet a kivételeknek!

Nézzük a példát: az optimista ökológusi teória (elmélet) szerint a földi bioszférában a fenntartható élet követelményeit tartósan csak egymilliárd fõnél kevesebb emberrel lehet az evolúció törvényei szerint megvalósítani. Itt félbeszakítva a példa felvezetését, meg kell magyarázni, mit értsünk az optimista és pesszimista ökológusi teórián. A megértése egyszerû, mert a való életbõl meríti a tanát. 1. Optimista ökológiai elmélet alatt értsük a történelmi újkor kezdetének népesedési viszonyszámát, mely csak a 19. század végén lépi át az 1 milliárd/Föld emberi lélekszámot. A következtetések ebbõl az idõszakból táplálkoznak. 2. Pesszimista ökológiai elmélet az ókorból veszi a népesedési viszonyszámát, melyben Krisztus születéséig, vagyis az új idõszámítás kezdetéig a lakosság létszáma nem haladja meg a 100 millió/Föld lélekszámot.

Folytatva: az egymilliárd fõnél magasabb emberi létszám mellett hosszú távon (1–2 évszázad) már oly mértékben sérül a bioszféra egyensúlya, amely kiváltja az élõlények immunrendszere hasonlatával élve a természet ellenhatását. A környezetkárosítás és az evolúció törvényeinek a sérülése beindítja a gradáció természetes leépülésének a folyamatait. A természet elsõ kódolt üzenetérõl az ember saját farkasává válásáról a fentiekben írtam. A természet második kódolt üzenetének felfoghatjuk az evolúció törvényeinek emberi megsértésébõl kapott üzeneteket. A felszaporodás maga után vonta a járványok, betegségek felszaporodását, és ide tartozó folyamat az emberi faj genetikai leromlásának már jól látszó folyamatai. Harmadik üzenetnek felfogható a természeti erõforrások véges készleteinek az elfogyása, mellyel párosul az erõforrások elherdálásából keletkezõ visszafordíthatatlan környezeti károk halmozódásai. Ennyi felvezetés után most már megérthetjük az alábbi példát.

Ismét egy egyszerû számítást kell elvégeznünk, hogy a lényeget megérthessük. Tudjuk, hogy jelenleg (2007-ban) a Földön közel 6,5 milliárd ember él. Azt is tudjuk már, hogy az emberi lét csak egymilliárd emberi fõnél kisebb populációval válik fenntarthatóvá hosszú távon. Nem járok messze az igazságtól, ha a mindenkori emberi populáció optimális létszámát a Földön úgy 650 millió fõben becsülöm. Ezekbõl az adatokból egy osztással meghatározható (tehát 6,5 milliárd osztva 650 millióval = 10) az emberi túlszaporodás együtthatója biocönózis szinten. Esetünkben tehát, a mai emberi populáció túlszaporodási együtthatója tízszerese az elvárható egyedszámnak. Hát kérem, hogy milyen súlyos végkövetkeztetés vonható le e rövid számításból, nézzük! Ha úgy tetszik, globális szinten minden tíz emberbõl kilenc a fogyasztói társadalmak által túlszaporított fogyasztói ember. Vagyis nem a fenntartható élet által generált populációs létszám hordozói. Ki kell mondani, hogy az emberi faj fenntartható élete megkövetelt természettörvényei szerint ma 10 emberbõl 9 feleslegesen terheli a bioszférát. Meg kell jegyeznem, hogy Európában ez az arányszám valamivel kisebb lehet a területek eltartó képessége szerint, míg a fejlõdõ világban ennek akár a kétszerese is elõfordulhat.

De mi van a pesszimista ökológusok véleményében? Ha hosszútávon is az önfenntartható gazdaságban gondolkodunk, akkor a Föld/emberi lélekszámot csak mintegy 65 millió fõ körülinek becsülhetjük. Az állítás abból a szempontból megalapozott, hogy Krisztus elõtt az emberi lélekszám sohasem érte el a 100 milliót. Ugyanis az õsi társadalmak csak így tudták a fenntartható élet követelményeit biztosítani a fajunk kezdeteitõl. Ebben az esetben a gradációs túlszaporodási együtthatónk már eléri a 100-at. Ez pedig azt jelenti, hogy száz fõbõl 99 a túlszaporodott embertömeg. Egy százezres fõs mai városból csak mintegy ezer fõ körüli létszám lenne képes természet kompatibilisen fennmaradni. Ismétlem világátlagról beszélek. Ha figyelembe vesszük a régészet feltárásait, az ókorban egy város lakossága ritkán lépte túl az ezer fõt.

Hogy érzékeltessem miért oly nagy a baj, egy két megjegyzésem lenne. A globalista világuralomra törõ pénzügyi hatalom a fogyasztói társadalmak kiszolgálása érdekében a tízszeresére (százszorosára) szaporíttatta fel az emberi populációt. És a világunkban mára nincs senki aki megmerné mondani, hogy ki az a tízbõl kilenc fõ aki a túlszaporítás áldozata lehet. Hogy milyen nehéz kérdésrõl van szó, megértjük, ha gondolatban összeszámolunk a környezetünkben tíz embert, és megpróbálunk közülük egy túlélõt megjelölni. Sokkal egyszerûbb volt, noha már évtizedek óta minden fogamzásgátlási technika az emberiség rendelkezésére állt, ésszerûtlenül felszaporíttatni a fogyasztók számát, mint az akkori (1945. évi) kétmilliárd fõrõl az azonnali létszámcsökkentés megvalósítása. Az elmúlt 50 évben már egymilliárd alá lehetett volna csökkenteni az egész világon a népességet. Kiemelve, hogy háború nélkül! Az a fõ baj, hogy a második világháborút követõen nem a gradáció csökkentését vállalta fel e világközpont, ezért mára már elkésetté vált a hatásos beavatkozás lehetõsége. Mit gondolnak, mi volt az a gazdaságpolitikai esemény, mely a folyamatokat elindította? Nem más, mint az oly sokak által dicsért gazdaságpolitikai tett, maga a 2. Világháború utáni Marshall-segély!

A világuralomra törõ pénzhatalomnak tudatosan az emberiség ellen elkövetett legnagyobb bûne, a bûnök-bûne, a fogyasztói társadalmak világhódító útjának a beindítása. Ha végiggondoljuk, hogy propagandával milyen egyszerûen lehet az emberiség elleni legnagyobb bûntettet, egy világmegváltó cselekedetnek beállítani? És a világ beveszi, mert minden ember ma szeretne jobban élni, mindegy milyen árat kell érte a jövõben fizetni. A második világháború minden szörnyûsége eltörpül majd attól a Marshall-segély által a jövõben bekövetkezõ emberi kataklizmától (genocídiumtól) amely reánk vár, csak nem tudjuk mikor. Addig nem kezdõdhet el semminemû változás a jövõnk érdekében, amíg valaki vagy valamely szervezet a Hágai Nemzetközi Bíróságon fel nem jelenti azokat a világi pénzügyi köröket akik a Marshall-segéllyel a legsúlyosabb emberiség elleni bûntettet elkövették.

A Hágai Nemzetközi Bíróság ítélete nélkül ilyen nagyjelentõségû témában nem lehet a világ közvéleményét a jövõnk felé irányítani. De az sem biztos, hogy lesz-e ilyen feljelentõ? Ha lesz, akkor tárgysorozatába venné-e a bíróság a témát? Hiszen ma nem létezik a pénzhatalomtól független bíróság sem. Vagyis egy igazi kifejlett tengeri kígyóval állunk szemben. Ember legyen a talpán, aki felvállalja, hogy eljut a fejéig!

Napjainkban úgymint régen, egy világháború kirobbantásával nem lehet az azonnali népességcsökkentést megoldani, mert oly mértékben fokozódna a környezeti katasztrófa elõidézése, hogy szintén élhetetlenné válna az emberi élettér. Érzékeltetnem kell, hogy az utolsónak 55 millió áldozata volt, ma optimális esetben is 5,5 milliárd a létszámfelesleg. Százszorosa a 2. Világháború áldozatainak számánál. Tehát az emberiség mára a saját gradációja teljes foglyává vált. De hiába bíznák magára a természetre is a kérdés megoldását, az eddig elvesztegetett 50 év alatt oly mértékû ún. logaritmikus fosszilis erõforrás felhasználás generálódott, amelybõl már szintén nincs értelmes visszalépési lehetõség. Ha egyszeriben leállítanánk a motorizációt, a lakosság fele azonnal munkanélkülivé válna. A másik fele meg nemsokára. Mire a társadalmak valamilyen ésszerû eredményre jutnának, a környezeti katasztrófa kibontakozása úgyis visszafordíthatatlanná válik. Már tudjuk, hogy az elkövetkezõ ötven év végére már nem lesz képes kielégíteni az igényeket a föld ilyen készletei. De ne gondolja senki, hogy a kérdés magától megoldódik, mert a környezetszennyezés addigra már oly mértékben veszélyeztetni fogja az emberi életfeltételek fenntarthatóságát, hogy ezer más bajjal lesznek elfoglalva az akkori nemzedékek.

gy nyomós érvet még külön bekezdésben szeretnék leírni. Az emberiség õstörténelmébõl tudjuk, hogy Föld északi félgömbjének nagyobbik északi része a tízezer év elõtti utolsó jégkorszak alatt szinte teljesen lakatlan volt. A kedvezõvé váló éghajlat során jelenleg mintegy 1 milliárd ember él ezeken a területeken. Gondoljuk egy kicsit végig, ha netán a közeljövõben beindulna egy újabb eljegesedési folyamat, mi lenne ezen emberek sorsa? Már nincs szabad élettér a földön. Hová vándorolhatnának? Oly mértékû konfliktussorozat bontakozna ki az élhetõbb környezetért, ami számunkra fel sem fogható. Ide kapcsolhatóan említem, hogy 2001. szept. 12-vel már elkezdõdött a ki nem mondott harmadik világháború a fosszilis tüzelõanyagok birtoklásáért. Az események a jövõben fognak egyre inkább eszkalálódni, intenzitásában fokozódni.


Tudják-e miért csökken egyesek szerint drámaian Európa nemzeteinek a demográfiai mutatói? Kérem, érdekes módon a természet valami biológiai erõ mentén képes visszahatni a populációk egyedszám növekedésére. Lehet, hogy az igazi telepátia kérdéskörét érintettem? Vagyis egy azonosan gondolkodó nemzet tagjainak a biológiai erõ mentén – beszéd nélkül – terjedõ életfenntartási folyamatát. Európa nemzetei a népességrobbanás ellen már „tudatalatti” módon, az ösztön szintjén felvették a küzdelmet. A vezetõik minden ezzel ellentétes demagógiájuk ellenében jelentõsen csökkent a szaporodási produktumuk. De hiábavalónak tûnik a küzdelmük, mert a politikusaik a fenntarható fejlõdés további értelmetlen növelése érdekében a migráció csendes népvándorlásával idegen nemzetek millióival kerékbetörik a nemzeteik önfenntartó törekvéseit. További elképzelhetetlen mértékû társadalmi konfliktusok jegelésével. Mi ez, ha nem a kormányok saját nemzeteik elleni tudatos merényletének az elõkészítése?

Megdöbbenve szoktam hallgatni a további népességnönekedés érdekében szónokló, a fenntartható fejlõdés hazugság özönében fetrengõ írástudók megszólalásait, akik a népességfogyásról mint egy nemzethalálról szónokolnak. Ezeknek az embereknek halvány fogalmuk sincs az emberiséget fenyegetõ gradációs robbanás következményeirõl. Sajnos ez lehet, hogy nem az õ hibájuk, mert a globalizmus haszonélvezõi elfelejtették közölni velük a természet igazságait. Tehát egy kifejlett tudathasadásos állapot áll fenn a valóság és a hazugság állapotában. Nem a születésszám csökkenés lesz a nemzethalál fõ okozója, hanem pont fordítva a népességnövekedés további generálása!

Mint látjuk, a nemzetek ösztöne már mûködne, ha a tudat is támogatná ezt a folyamatot. De felmerülõ kérdés, hogy mi történt a társadalmi tudattal? Hova lett a hitélet tudása és társadalom fenntartó ereje, a filozófusok igaz eszméi, a tudósok objektív igazságai, az értelmiség igazlátásai? Az én válaszom szerint, mind-mind elvesztek a fogyasztói társadalom haszonélvezõinek a mesterkedései során. Az eredendõen közösségi tudást hordozó egyének és szervezetek a fogyasztói társadalom oltárán felcserélték szellemi elkötelezettségeiket a magánhasznú tudáselvvel. Ha a társadalmi szükséglet tudása nem hoz dollármilliókat, akkor azzal nem érdemes foglalkozni. Mivel az igaz hitet és filozófiát is relatíve felszámolták, már a lelkiismeret kérdése is elhanyagolható. Így a társadalmi elkötelezettséget felváltotta a magánérdekû zavarosban halászás profitérdekeltségû tudása, ami generálja a további természeti törvénysértéseinket. Eljutottunk oda, hogy immár a magánérdekûvé váló tudás a legnagyobb kerékkötõje az emberiség megmentésének. Újból a megoldás egy zsákutcájába jutottunk. Kár is tovább keresgélnünk, nem található egyetlen kiút sem.

Összefoglalva, az emberi gradáció okozta válsághelyzet megoldására ma már nincs elfogadható alternatíva. Elõbb-utóbb a világuralomra törõk látva a kilátástalanságukat, a kezükbõl a gyeplõt az emberek közé fogják dobni, legyen ami lesz. Úgy ahogy a Római Birodalomban a rabszolgatartó társadalmuk bukásakor történt a 476-os éveket követõen. És ekkor már nem lesz fogyasztói társadalom sem, amely kiszolgálná az életfenntartás igényeit. Csakhogy az ókorban még nem volt környezeti katasztrófahelyzet, ezért az életképes nemzedék képes volt fennmaradni. Mindazok, akik rendelkeztek a fenntartható élet tudásával, az önfenntartás termelõ eszközeivel, képesek voltak az élet továbbvitelére. De a fogyasztói társadalom kiagyalói pont ezt a képességét vették el a mai nemzedékek többségétõl. A globalizáció hamis dogmájával elkövetve az emberiség elleni második legnagyobb bûntettet, vagyis elvéve az emberiségtõl a fenntartható élet tudásának minden lehetõségét. És hogy mi lesz ötven év múlva, azt a fentiek szerint mindenkinek a saját képzeletére bízom. Mára már oly sürgetõ lenne az azonnali cselekvéssorozatok beindítása, és a megelõzések totális alkalmazása, amit elképzelhetetlennek tartok.

Nostradamus kétezerre történt világvége jóslatát csak annyiban kell módosítanunk, hogy kétezerben vált visszafordíthatatlanná az emberi mértéktelenség, és kezdõdött el az emberi világvégéhez vezetõ út, amely akár ötven évet sem fog felölelni. A jóslata tehát tökéletesen pontos volt, csak nem a végpontot, hanem a világvége kezdetének idõpontját határozva meg értelmezhetjük helyesen mondanivalóját. Tehát már kétezerben átléptük a visszafordíthatatlanná váló emberi önpusztítás határát. Ha azonnal és maradéktalanul nem hagyunk fel korunk legkárosabb társadalmi filozófiájának a fenntartható fejlõdés propagandájának a végrehajtásával, az emberiségnek nincs jövõje, nincs menedéke. Ha helyette azonnal alkalmazhatnánk a fenntartható élet filozófiájának minden értelmes lehetõségét, még lassíthatnánk a környezeti katasztrófa bekövetkeztének intenzitását, maradna némi esély a jövõ nemzedékei fennmaradásának. De a technikai civilizáció totális bukása így is elkerülhetetlennek látszik.

Azért egy gondolatot a magyarságról is kell írnom. Már a nemzetközi vélekedésben is közismert, a kis népek veszélyeztetettsége a megmaradásuk terén. Ezért le kell szögeznem, hogy a fentiekben leírtakat nem a magyar nemzetnek kell megvalósítania elsõként. Ez egy világméretû kérdés. Nekünk ebben a kérdéskörben legfeljebb a problémák ismertetése lehet a fõ feladatunk, esetleg tudományos viták lefolytatása. A megoldás már régóta nem a mi kezünkben van. Nekünk esetleg már csak a tiltakozási jogunk maradt meg, úgy, ahogy a Benelux államok tették a 2. Világháborúban, a német csapatok kényszerû átengedése közben. Érdekességként írom és osztozom azok véleményében akik azt mondják, hogy még mindazon államközi szervezõdés megbukott, amelyikbe a magyar népet bekényszeríttették. És ez így lesz most is a harmadik évezred elején!

Befejezésként remélem, annyira nyilvánvaló a címben feltett kérdésre a válaszom, hogy végezetül nem kell a kérdés megválaszolásával az állásfoglalásom tovább bizonygatnom. Azzal zárom soraimat, hogy talán az utolsó pillanatokban megfordul az emberiség gondolkodásmenete, és hátha sikerül a fenntartható élet érdekében a világméretû összefogás.


Kelt 2006 07. 07.

TÁCSI ISTVÁN

Hozzászólások
#1 | nyilas - június 29 2010 19:22:23
a természet, mint anyagi valóság egyenlo egy önfenntartó anyagi rendszerrel
- szerintem a természet nem csak anyagi rendszer, hanem szellemi is. Példa: szüleim kertjében volt egy tiszafa, aminek szép piros bogyós termése volt. De a magokból soha nem kelt ki csemete. Egészen addig, amíg a kert új tulajdonosa ki nem vágta az öreg tiszafát. A következő években a szomszéd kertben tiszafa magoncok tucatjai jelentek meg a sövényben. A madarak által ott kiürített magok mintha megérezték volna az öreg fa elmúlását és csírázásnak indultak.
az alaptörvények immár 4 milliárd éve állandóak, pont ezt próbálják eltitkolni a mai emberi társadalmakban (globalizáció).
- nem csak a mai társadalmakban és nem csak a globalizáció számlájára. Illetve, ha a globalizáció fogalmát időben kiterjesztjük, akkor igen. Például mit tud a ma embere a pythagorasi ezoterikus tudásról, a hyloizikáról? Semmit. Amit tudni lehet róla, azon túl még annyi, hogy a teljes tudásanyag még ma sem hozzáférhető. Pedig pont a világ szellemi minőségéről is szól.
Sajnos az ismeretterjeszto és tudományos kiadványokból is rendre kimarad a legfontosabb következtetés
A sajnos = sajnos, de természetes!
Az önfenntartó természet elso módon a törvényeibol kifolyólag, még úgy tudta az ember szerepét korlátozni, hogy saját magát tette meg önnön ellenségévé. Ezzel még hosszú évezredekig, napjainkig elviselheto szinten tudta tartani az emberi populációt.
- Nem tartom helyesnek a természet önfenntartása körébe utalni az ember ember általi kizsákmányolását és az ennek érdekében folytatott háborúkat, amelyekről már lehet tudni, hogy kiknek az érdekeit szolgálták és kik szervezték.
Errol szól a bábeli zurzavar tétele
- Szerintem a bábeli zűrzavar tétele egyrészt önbeteljesítő jóslat, másrészt pedig kódolt utasítás a fogalmak összekeverésére, a szavak jelentésének folyamatos megváltoztatására, átértelmezésre. Elég, ha csak kicsit elgondolkodunk azon, amit napjainkban tapasztalunk ezen a téren. Folyamatosan átértékeljük helyzetünket, múltunkat, történelmünket, értelmezzük szavainkat, nyelvújítunk és idegen szavakat használunk. A bábeli nyelvzavar folyamatosan történik napjainkban is!

Tácsi István megpróbálja természetfilozófiai síkon magyarázni azt, amit egész egyszerűen a rabszolgatartás történelmének és módszerei fejlődésének lehet nevezni. Ezzel sajnos pont a lényeget segít jótékony homályban tartani.Angry
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Instant Messenger

Csevegő