Navigáció
· Fõoldal
· Napló
· GyIK
· Fórum
· Linkek
· Hírkategóriák
· Kapcsolatfelvétel
· Keresés
· Pálos kolostorok
· Rólunk
· Feliratkozás hírlevélre
· Event Calendar
Felhasználók
· Online vendégek: 2

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 12,465
· Legújabb tag: Murakbino
Online Statisztika


Látogatók ma: 439

Utolsó 24 órában: 
























Legalább ennyit-2.rész
Országos9. Értsük meg az élet titkát!
Egy titok van minden vallásos, szellemi, önfejlesztő tanítás mögött a Földön. Ugyanazt a dolgot mondják különböző módon. Képzeljünk el valakit, aki önsajnálatba merül, és úgy érzi, hogy az egész világ összeesküszik ellene. Az ilyen ember azt sugározza ki, hogy az élet küzdelem. A kozmikus tükör azt mutatja, amit a személy kért. Mivel a kozmikus tükör nem képes gondolatolvasásra, ezért az alapján válaszol, amit érzékelt az adott személy viselkedésében, cselekvésében. Úgy viselkedik, mint egy tükör, amely nem tudja megmondani nekünk, hogy azt szeretné, ha mosolyognánk rá. A kozmikus tükör nem tudhatja, hogy milyen körülményeknek örülünk, és melyek azok, amelyeket nem szeretünk. A tükör nem hoz értékítéletet, és nincs fogalma arról, hogy az embereknek mi tetszik, és mi az ami nem. Egyszerűen csak visszatükrözi azt, amit kivetítettünk rá, pontosan úgy, mint egy közönséges tükör.
Ha úgy gondoljuk, hogy az élet küzdelem, akkor ezt a mentális képet sugározzuk ki magunkból. A kozmikus tükör erre úgy reagál, hogy „na, ez a személy a küzdelmet akarja megélni”, ezért olyan körülményeket tükröz vissza, hogy az élete küzdelem legyen.
Ha az ember ilyen körülményeket tapasztal, akkor ehhez többnyire negatívan viszonyul, és azt sugározza ki magából. A tükör úgy észleli, hogy a személy még több küzdelemre vágyik, és ezt teljesíti. Az emberek negatív életfelfogása így válik önbeteljesítő jóslattá, és így kerülnek lefelé tartó spirálra.
Buddha azt tanította, hogy az élet addig lesz szenvedés, amíg ki nem alakítjuk azokat a vágyainkat, amelyek a nem kötődésen alapulnak. Jézus ezt így tanította: „Én pedig azt mondom, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal” (Máté 5,39) Ami azt jelenti, hogy amikor szembeszállunk a gonosszal, negatív üzenetet bocsájtunk ki, azt az üzenetet, hogy küzdeni akarunk, így a kozmikus tükör olyan helyzeteket fog csak visszatükrözni számunkra, amelyben látszólag a gonosszal hadakozunk. Mi volt Jézus tanításának kulcsa arra, hogy megtörjük ezt a negatív önbeteljesítő folyamatot? Nagyon egyszerű, mégis lényegretörő. „hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is” (Máté 5,39)

Ennek az üzenetnek az a szépsége, hogy ha bármilyen helyzetre képesek vagyunk pozitívan reagálni, akkor a kozmikus tükör ezt úgy észleli, hogy pozitív tapasztalatra vágyunk. Ezért rövid időn belül minden kétséget kizáróan pozitív körülményeket fog visszatükrözni. Ha nem vesszük fel a harcot a gonosszal, akkor a tükör azt az üzenetet kapja, hogy ez a személy a továbbiakban már nem akar a gonosszal harcolni. Innentől olyan körülményeket tükröz majd, amelyekben nem kell a gonosszal szembeszállnunk. Jézus tudta azt, hogy ez a folyamat így működik mindaddig, amíg megvan a bizalmunk, valamint őszintén és alapvetően hajlandóak vagyunk megváltoztatni az élethez való hozzáállásunkat.
Minden igaz szellemi tanítás üzenete az, hogy képesek vagyunk önmagunk megváltoztatására. Van néhány érvényes tanítás, amely hozzásegít a megértéshez, és biztosítja azokat a gyakorlati eszközöket, amelyekkel megvalósítható ez a változtatás. Amit nekünk kell hozzáadnunk, az a saját akaratunk. Az akarat arra vonatkozóan, hogy nem tesszük a dolgokat a továbbiakban ugyanúgy, és arra vonatkozóan, hogy elhatárolódunk az értelmetlenségektől, és megkezdjük önmagunk átalakítását.
Ha megvan az akarat, akkor azt alakítsuk át cselekvéssé! Ha még nincs meg, legyünk őszinték önmagunkhoz, és hagyjuk abba, hogy áldozatként viselkedünk, azt gondolva, hogy semmit sem tehetünk az életünk megváltoztatásáért. Legalább legyünk hajlandóak azt beismerni, hogy ha még nem szedtük össze a tudatos döntéseinkhez szükséges erőnket, és ha ennek tudatában vagyunk, akkor ne viselkedünk úgy, mintha nem lennének egyéb lehetőségeink. Ne soroljuk az ezeréves elcsépelt kifogásainkat, hogy nekünk nincs választásunk.
Az életben a legalapvetőbb tény az, hogy mindig van választásunk, mindig találhatunk másik megoldást. Lehet, hogy a körülményeken nem tudunk változtatni, de azon mindig változtathatunk, hogy hogyan viszonyuljunk a helyzethez. Így azonnal megváltoztatjuk az életélményünket. Már az a tény, hogy valaki idáig eljutott az olvasással is arra utal, hogy túllépett azon, hogy önmagát áldozatnak tekintse. Már nem mondhatja, hogy nekem nincs választási lehetőségem.
Most már tudjuk, hogy tudatos döntéshozatalra mindig van lehetőségünk. Dönthetünk úgy, hogy nem élünk vele, de nem hibáztathatunk emiatt senki mást, sem az életünket, sem a sorsunkat, sem a balszerencsénket vagy Istent, mivel a döntésünket immár tudatosan mi magunk hoztuk meg. Mivel a továbbiakban már nem korlátoz az az illúzió, hogy nincs választási lehetőségünk, így megszabadulhatunk attól a gondolattól is, hogy magunkra áldozatként tekintünk. Miért ne értékelnénk inkább az életünk megváltoztatásának hihetetlen lehetőségeit, hogy jobbá tehetjük, vagy, hogy a földi életkörülményeinket meg tudjuk változtatni. Mindehhez csak az az elszánás szükséges, hogy hajlandóak legyünk tudatosan dönteni.
Lehet, hogy ijesztőnek tűnnek ezek a lehetőségek, de ez csak abból adódik, hogy nem értjük a helyzetet. Ha majd teljes mértékben megértjük, hogy mindez mit jelent, akkor ez a tudásunk, fog hozzásegíteni a tudatos döntésekhez, így azok ezentúl nem tűnnek majd ijesztőnek, hanem inkább különleges kiváltságnak, örömnek. Ha azt választjuk, hogy megtanulunk jobb döntéseket hozni, akkor kezdjük azzal, hogy nézzük meg, melyek azok az ismeretek, amelyek hozzásegítenek ezekhez a döntésekhez.
10. Értsük a felszínes ismeret és a mély tudás közötti különbséget!
Minden igaz szellemi tanító egyetért azzal, hogy az életünk megváltoztatásának valós kulcsa bennünk rejlik, és nem rajtunk kívül. Ahogy Jézustól hallottuk: „Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lukács 17,21) A kijelentés igazi értelme az, hogy az életünk megváltoztatásának kulcsa, és még a körülményeinké is a tudatállapotunk megváltoztatásában rejlik. Azok, akik irányítani próbálnak minket, vagy el akarnak nekünk adni valamit, azok azt akarják velünk elhitetni, hogy az életünk megváltoztatásának, boldoggá tételének az egyetlen módja az, ha valami rajtunk kívülálló dolgot megszerzünk magunknak. Így lettünk nevelve, hogy ezt a hazugságot elhiggyük, de itt az ideje, hogy túllépjünk ezen.
Hogyan hozhatunk olyan jó döntéseket, amelyek az életélményünket javítják? Fel kell ismernünk azt az alapvető igazságot, hogy a jobb döntésekhez mélyebb megértésre van szükség, és ezért különbséget kell tennünk a felületesebb ismeretek és a mélyebb szintű tudás között. Nagyon sok ember rendelkezik széleskörű ismeretekkel, intellektuális tudással, de ettől még az életük nem változik meg. Az élet minden területén találhatunk ilyeneket. Például: Nagyon sok különböző vallású ember, bár kitűnően ismeri a vallása hittételeit, ennek ellenére sem tud minden helyzetre a szeretet erejével reagálni, vagyis a gyakorlatban nem tudja alkalmazni azt, amelyről a hite szerinti ismereteket megszerezte. Hasonlóképpen sok pszichológus vagy önfejlesztést oktató guru bár hatalmas pszichológiai ismeretanyaggal rendelkezik, de ezzel együtt sem tudja túllépni a saját személyiségének korlátait.
A legtöbb ember szembekerül ezzel az örök dilemmával, amelyet Pál apostol így fogalmazott meg: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. (Pál levele a rómaiakhoz 7,19) Annak ismerete, hogy mi a jó, az nem egyenlő azzal, hogy valaki eszerint is tudna cselekedni. Ez az oka annak, hogy nagyon sok ember szándéka és a cselekvése között különbség fedezhető fel. Mi ennek a különbségnek az oka? Az oka az, hogy az ismeret nem elég mély tudás ahhoz, hogy megváltoztassa a cselekedeteinket.
A későbbiekben lesz még szó arról, hogy a cselekedeteink az egyéniségünk mélyéből erednek, és nem onnan, ahol a felületes ismereteinket őrizzük. Tehát annak a tudásnak, amely a cselekedeteinket megváltoztatja, abból a mélységből kell érkeznie. Röviden szólva egyedül az a tudás, amely belső, mély tudássá vált, képes a cselekedeteink megváltoztatására. Amikor a tudásunk erre a szintre kerül, akkor az egyéniségünk részévé válik, bölcsességgé, megértéssé alakul. Ahogy a Biblia mondja:”A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Példabeszédek könyve 4,7)
Cselekedeteink a teljes tudatunkból fakadnak, amely magába foglalja mindazt, ami a tudatos észlelés mögött van. Ha igazán boldogok szeretnénk lenni, akkor már ne viselkedjünk úgy, mint a szamár, amely a répát kergeti, és ne keressük a boldogságot külső dolgokban. Ehelyett törekedjünk az igazi belső megértés bölcsességére, mert ez hozza meg a boldogságot az elménkbe. Ahelyett, hogy a körülményeinket és a cselekedeteinket az ismereteink által vezérelt tudás alapján próbálnánk megváltoztatni, változtassuk meg az alapvető életszemléletünket. Ezek után az új tudatszintünk segítségével könnyen lépünk a bölcsebb cselekedetek útjára.
Hogyan kezdjünk ehhez hozzá? Kezdjük azzal, hogy felismerjük azt, hogy rendelkezünk egy belső képességgel, amely hozzásegít, hogy ráeszméljünk arra, melyek a helyes cselekedetek. Jézus ezt úgy nevezte, hogy a „tudásunk kulcsa”, Buddha megvilágosodásnak nevezte, és sok jelenlegi tanító intuícióként említi. Ez olyan képességünk, amely az intellektusunknál mélyebb szintről fakad. Az intellektusunk főként elemző módon működik, amely azt jelenti, hogy minden új ötletet, gondolatot hozzámér a már meglévő tudásunkhoz. Minden ismeretet betábláz, valamilyen kategóriába sorol, ezzel azt az érzetet keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Ezzel szemben az intuíció nem analitikus tevékenység, hanem teljes körű, amely képessé tesz bennünket arra, hogy lássuk az erdőt, ahelyett, hogy csak a fákat látnánk. Az intuíció segítségével mélyebb tudáshoz jutunk annál, mint amit már megtanultunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy a börtönbe zárt elménk tudásán túli ismeretekhez jussunk. Az intellektusunkat, elemző elménket azért nem tudjuk erre felhasználni, mert az nem képes átlépni az önmaga által teremtett elmebörtönt, hiszen az elemző elme nem észleli a börtön falait, amelyek korlátozzák.
Az elemző elme gondosan tárolja az információkat felbélyegezve, raktározva az adatbankban. Amint egy új ötlettel találkozunk, akkor az elemző elménk azt egyből ahhoz a tudáshoz hasonlítja, amelyet már ismer. Ha az ötlet túlmutat vagy megkérdőjelezi a már meglévő tudást, akkor az elemző elme hajlamos arra, hogy elvesse az új gondolatot. Az elemző elme soha sem kérdőjelezi meg a saját hozzáállását a tudáshoz, vagyis mindig egyformán működik. Ha más eredményre akarunk jutni, akkor túl kell lépnünk az elemző elmén, és az intuíciónkat felhasználva kell tágítanunk a meglévő tudásunkat. Az intuíció az alapja minden gyökeres új változásnak az emberiség történelemében. Két formáját ismerjük ennek a fejlődésnek:
* A gyökeres változások folyamatának segítségével mélyebb összefüggésekre derül fény, és hozzásegít ahhoz, hogy az élet számottevően magasabb szintű megértéshez jussunk. Olyankor is megmutatja, hogy a tudás hiteles, ha az elemző elme nem képes a meglévő adatbankjába besorolni, vagyis igazolni a hitelességet. Hozzásegít az új világképünk kialakításához. Például az emberiséget egy ilyen gyökeres előrelépés segítette hozzá ahhoz, hogy túllépjen a korábbi világképén, mely szerint a Föld lapos.
* A gyökeres változások folyamata több gyakorlati ismerethez juttat az új világképünkkel kapcsolatban. Ez igen hasznos, hiszen a tudósokat új technológiák kifejlesztéséhez segíti hozzá. Persze ez csak akkor lehetséges, ha határozott előrelépésekkel tágítjuk a világról alkotott elképzeléseinket. Az elemző elme azzal emel gátat, hogy minden olyan gondolatot elvet, vagy nem hajlandó felfogni, amelyek nem illeszthetőek a már meglévő ismeretrendszerbe, adatbankba. Ezért az analitikus gondolkodás csapdává válik, amely nem biztosítja a fejlődésünket. Szellemi beltenyészetet eredményez.
Ahhoz, hogy meg tudjunk a jelenlegi korlátainktól szabadulni, és jó döntéseket tudjunk hozni, ahhoz az szükséges, hogy aktivizáljuk az intuitív képességeinket, és tanuljunk meg bízni bennük. Meg kell tanulnunk, hogy mikor tegyük félre az elemző elménket annak érdekében, hogy az elménk magasabb rendű működésének helyet adjunk, amellyel a megértés új szintjére jutunk. Ahogy az intuícióinkra egyre jobban felfigyelünk, úgy kezdünk el fokozatosan bízni a hitelességükben. Ezzel azt a képességünket fokozzuk, hogy különbséget tudjunk tenni a felszínes ismeret és a mély tudás között.
Lényeges megállapítás, hogy gépies úton nem tudjuk megtanulni, hogy hogyan hozzunk jó döntéseket. Az elemző elme úgy vélekedik, hogy ha mindent kielemezhet, osztályozhat, akkor hibátlan rendszert tud felállítani, és mindaddig, amíg a helyzet beleilleszthető a rendszerbe, addig biztosan jó döntéseket hozunk. Azonban történelmünk bizonyítja, hogy az élet makacsul ellenáll annak, hogy az emberi elme által felállított vallási vagy tudományos rendszerbe illeszkedjen. Ezért mindez lehetetlen álomnak bizonyul, bár nagyon sok ember próbálkozik ezzel egész életén át mindhiába.
Ennél sokkal hasznosabb, ha megszabadulunk ettől az álomtól, és helyette a belső hangunk irányítására fordítjuk a figyelmünket, még akkor is, ha időbe telik, amíg kialakítjuk a megbízható intuitív kapcsolatot. Ahogy fejlődünk, és tanulunk a hibáinkból, egyszer csak eljutunk addig a pontig, amikor már a belső tudásunkkal képesek leszünk a létező legjobb válaszokat adni a különböző helyzetekre.
Az a kulcs ehhez, hogy felismerjük, hogy az igazi belső megértés, az igazi tudás az elemző elmén túlról érkezik. A lényünk magasabb szintjéből fakad. Ahhoz, hogy az elménk ilyen magas szintjéhez kapcsolódni tudjunk, meg kell értenünk azt az alapvető igazságot, hogy bonyolult, összetett lények vagyunk. Többek vagyunk, mint amiknek látszunk. Ha hajlandóak leszünk az elménk felszínén túlra tekinteni, akkor felfedezhetjük az igazi önmagunkat a következő fejezetekben.
Amennyiben hajlandóak leszünk ettől a ponttól továbbhaladni, akkor érezhetjük ezt egyfajta győzelemnek. Ha ugyanis el tudjuk fogadni, hogy a magasabb szintű megértés érdekében túl kell jutnunk az elménk börtönén, akkor már túljutottunk azon az akadályon, amely a legtöbb embert megfosztja attól, hogy megtalálja a boldogságát. Érezzük át, hogy az életünk most változik, és a kezdetén vagyunk annak, hogy rálépjünk a felfelé tartó spirálra. Azon az úton vagyunk, amely beteljesíti az ősi, időtlen hívást: Ember, ismerd meg önmagad – ismerd önmagad!
11. A világképünk korlátozza vagy kibővíti az életélményünket?
A fejlődés kulcsa az értelem. Az emberiség hatalmas fejlődést tett meg őskortól, amelyhez a táguló világképe segítette hozzá . A történelem során ez a folyamat lépcsőzetesen haladt előre. Mialatt az egyik világkép fokozatosan alakult, közben egy új kezdett formálódni, és vette át forradalmi változásokkal az előző helyét . Az emberiség minden időszakban hajlamos volt azt hinni, hogy az éppen igaznak vélt világképe a tökéletes, és a világegyetem lehetséges legmagasabb szintű megértésén alapszik. Azonban egyetlen világkép sem állta ki az idő próbáját, minden meggyőződés-rendszert magasabb ismeretrendszer követett.
Mindannyian bizonyos világkép alapján nevelkedtünk, és akik számunkra ezt a tudást képviselték, és továbbadták, valószínűleg meg voltak győződve arról, hogy a létező legmagasabb szintű a tudásuk, amely kiállja majd az idő próbáját. Amennyiben most is ezt hisszük, akkor nincs szükségünk erre a könyvre. Nyilvánvalóan, ha a világról alkotott képet teljesnek és megdönthetetlennek érezzük, akkor annak képesnek kell lennie arra, hogy megadjon minden szükségeset ahhoz, hogy átvegyük az életélményünk feletti irányítást.
Ha világképünk teljesebbé tételéhez nyitottan állunk, akkor azt is észre kell vennünk, ha találunk a jelenlegi világképünkben esetleg olyan tényezőt, amely korlátozza az életélményünket. Ez nem jelenti azt, hogy a mostani felfogásunktól meg kellene válnunk, azonban teret kell engednünk annak, hogy kiteljesedjen, amely azzal is együtt jár, hogy ettől a ponttól át kell vennünk az irányítást a saját életünk felett!
Mivel az anyagi világegyetemben nőttünk fel, így a világképünket kifinomult módon az érzékelésünk és a mindennapi élményeink alakították ki. A fizikai érzékelésünk azonban behatárolt. Például a szemünk nem tudja megkülönböztetni az összes fénytartományt, amelyet a tudomány már ismer. Tehát létezik valami azon túl is, amit az érzékszerveinkkel észlelni tudunk. Az érzékszerveink azonban azt a finom üzenetet küldik, hogy az életünk megváltoztatásának lehetőségét a valóságnak az a szintje határolja be, amelyet az érzékszerveink által észlelünk.
Az érzékelésünk alapján tudjuk, hogy a világunk alapvetően sűrű szubsztanciából épül fel, amelyet anyagnak nevezünk. Az érzékelésünk alapján az anyag megváltoztatására fizikai testünkkel korlátozottak a lehetőségeink. A modern technika ezt ugyan át tudja hidalni, de még a technika is szigorú határokat szab arra nézve, hogy milyen mértékben tudjuk megváltoztatni a fizikai környezetünket. Az anyag olyan törvényeknek engedelmeskedik, amelyekre nagyrészt nincs befolyásunk, vagyis az anyagi világot csak bizonyos mértékben vagyunk képesek megváltoztatni. Észlelésünk szerint az anyagi környezetünket az elménkkel nem tudjuk megváltoztatni.
Ahogyan fejlődünk, úgy tapasztaljuk meg, hogy olyan körülmények vesznek bennünket körül, amelyekre úgy tűnik, hogy nincs hatásunk. Nem tudunk változtatni a születésünk helyén, a szüleinken, a társadalmon. Nem változtathatunk a múltunkon, és látszólag a jövőre is kevés befolyásunk van. Mindezeknek az a nyilvánvaló üzenete, amit az elménkbe az érzékelésünk és a mindennapi tapasztalataink alapján már beprogramoztunk, hogy korlátok között élő lények vagyunk, akiknek valójában nincs hatalmuk a körülményeik megváltoztatására.
Mindez kikerülhetetlen dilemmához vezet. Az első részben már elhangzott, hogy a boldogság belső állapot, és az életélményeink nem következnek automatikusan a külső környezetünkből. Ez a könyv nem szentimentális megoldást kíván arra vonatkozóan nyújtani, hogy hogyan legyünk boldogok, ha éppen valamilyen siralmas élethelyzetbe kerültünk. Az emberi lét kikerülhetetlen kérdése, hogy hogyan javítsunk az életünkön, magába foglalja a belső körülményeinket, és a külső körülményeinket egyaránt.
Az első rész célja annak a szemléltetése volt, hogy az életélményünk bármilyen megváltoztatásához először a belső körülményeinket kell megváltoztatnunk. Az életünk jobbá tételét azzal kell kezdenünk, hogy átvesszük az életünk olyan részének irányítását, amelyet legkönnyebb megvalósítani, vagyis ami a saját pszichénkben zajlik. A második rész célja pedig az, hogy lássuk, hogy miután átvettük az elménk feletti irányítást, onnantól megteremtettük az alapját annak, hogy az elménk erejével hogyan hassunk a külső körülményeinkre.
Ahhoz, hogy hinni tudjuk azt, hogy ez lehetséges, ahhoz ki kell bővítenünk a világról alkotott képünket annyira, hogy megértsük az anyagi világ működését. Ekkor láthatjuk majd az elménk és a külső körülményeink közötti kapcsolatot, valamint az elménk és az anyagi világegyetem közötti kapcsolatot is. Mindez elvezet bennünket odáig, hogy képesek leszünk felismerni azt, hogy a tudatunknak van hatalma az anyag felett.
12. Az első lépés az életünket kiteljesítő világnézet felé
A legtöbb ember egyfajta tudathasadásos világnézetben él, amelyre néhány következetlenség és ellentmondás jellemző. Ennek az az oka, hogy olyan társadalomban nőttünk fel, amelyben két gondolatrendszer harcol egymással. Mindkét rendszer azt állítja magáról, hogy teljes és megdönthetetlen, ám a két rendszer egymást kölcsönösen kizárja. Mivel azonban az emberek többsége mindkét eszmerendszerrel találkozik, ezért a világnézetünkre egyfajta következetlenség jellemző.
A két eszmerendszer természetesen a tudomány és a vallás, pontosabban a materialista tudomány és a keresztény hitrendszer. A kettő között alapvetően az a különbség, hogy a tudomány szerint a világ keletkezése teljesen véletlenszerű folyamatok eredménye, míg a keresztények szerint az univerzumot a mindenható Isten teremtette úgy, ahogy az a Bibliában meg van írva. Felületesen szemlélve úgy tűnhet, hogy ha két rendszer teljesen eltérő nézeteket képvisel, akkor az egyiknek helyesnek kell lennie, a másiknak pedig helytelennek. Pontosan ezt állítják a vita két oldalán állók is, és mindkét fél arra számít, hogy végül legyőzi majd a másikat, és ezzel megszűnik az ellentét.
De mit szólnánk, ha kiderülne, hogy létezik egy magasabb nézőpont is? A történelem során már minden eszmerendszer, amely teljesnek és megingathatatlannak tűnt egykor, átadta a helyét egy tágabb világnézetnek. Lehetséges az, hogy a nyugati világban uralkodó két hitrendszer egyike sem teljes, és jön majd egy új világkép, amely kiszélesíti az emberi megértést? A könyvünknek az a célja, hogy egy ilyen új világképet vázoljon fel.
Miért fontos az hogy mindkét hagyományos hitrendszer és az általuk gyártott elmebörtön fölé emelkedjünk? A materialista tudomány álláspontja szerint nincs, és nem is lehet semmi azon túl, amit a jelenlegi tudományos eszközökkel mérni tudunk. Mivel a tudomány az anyagi világon túl nem mutatott ki semmit, tehát nem létezik semmi azon túl. Az ortodox keresztények szerint nincs, és nem is lehet semmi, amit a világegyetemről tudhatnánk azon túl, ami a Bibliában le van írva. Mivel a Biblia képviseli Isten megdönthetetlen igazságát, ezért nem lehet semmi egyebet megtudni a világegyetemről, mint amit Isten felfedett számunkra évezredekkel ezelőtt.
Ha önmagunkat bármelyik eszmerendszer szigorú követőjeként tartanánk számon, és meg lennénk győződve teljes mértékben a tantételek valódiságáról, akkor ez a könyv felesleges lenne. Ez esetben mindkét rendszer az élet alapvető kérdéseire választ tudna adni, ám ha mégsem, akkor az csak abból adódhatna, hogy a kérdésünket rosszul tettük fel. Ugyanakkor mindkét rendszer meg tudná adni az útmutatást ahhoz is, hogy hogyan tegyük jobbá az életünket. Ha azonban az életünk mégsem javult meg a tanítás eredményeként, akkor ez azt jelenti, hogy ezen az úton az nem is lehetséges. Ön, aki most a könyvet olvassa, bizonyára már tudatában van annak, belső tudása által, hogy az élet annál többet tartogat számunkra, mint amit a két hitrendszer képvisel. Azzal, hogy ezt a könyvet a kezébe vette Ön azt bizonyítja, hogy készen áll arra, hogy befogadjon egy teljesebb világképet.
Mindkét hagyományos rendszer hibája, hogy zárt rendszerként működik. Mindkettő nagyon szűk határok között szabja meg, hogy az emberiség mit tudhat önmagáról és a világegyetemről. Egyrészt nem tart lehetségesnek semmilyen más ismeretet önmagán túl, másrészt bármilyen efféle tudást csak az ördög műveként értékel. Ha merészelünk a rendszeren túlra tekinteni, akkor a szigorú kötöttségek miatt mindkét rendszerben olyan ítélet születik rólunk, hogy vagy értelmi fogyatékosságaink vannak, vagy az ördöggel cimborálunk, és a pokolra jutunk.
Történelmileg minden gondolatrendszer, amely a megismerhetőség határait korlátozta, hibásnak bizonyult. A napfényre kerülő új ismeretek a látókörünket kibővjtették, és megszűntették a korábbi rendszer által rögzített határokat. Tehát az első lépés az új világnézet felé az, hogy döntsünk úgy, hogy a jelenlegi hitrendszerünkön és az általa felállított elmebörtönünkön túlra tekintünk.
13. A tudomány megnyitotta-e az új világnézethez vezető utat?
Amikor azt vizsgáljuk, hogy az emberiség miként jutott tudáshoz, akkor kiderül, hogy egyetlen más rendszer sem gyarapodott ilyen mértékben, mint a tudomány. Új elméletek, és új eszközök jellemzik az állandó fejlődést. A tudósok már képesek a szubatomi részecskék észlelésére, valamint észlelik a nagyon távoli galaxisok kozmikus sugarait, melyeket a tudósok korábbi generációi még nem észleltek. Ez a gyors fejlődés az igazi jelzés arra, hogy értelmetlen megszabni a tudományban a megismerhetőség határait. Az sem bölcs dolog, azt állítani, hogy amit jelenleg a tudomány nem tud igazolni, az valószínűleg nem létezik. Ki tudja, hogy a tudomány milyen képességeket fedez fel a jövőben?
A tudományos ismeretek olyan mértékben fejlődnek, hogy a legtöbb tudós, másokról nem is beszélve, nehezen tart lépést ezzel. Valójában a legtöbb tudós specializálódott, és a figyelmét egy szűk tudományágra összpontosítja. Csak keveseknek adatik meg az, hogy a teljes képet lássák, a legújabb felfedezések filozófiai következményeiről már nem is beszélve. Ez magyarázza azt, hogy miért nem tudott kifejlődni egy új világnézet a legújabb felfedezések eredményeként még a nyugati társadalmakban sem. Szerencsére nem kell ahhoz sem tudósnak, sem filozófusnak lenni, hogy ezt a folyamatot elindítsuk.

Az 1800-as évek végén a legtöbb fizikus azt feltételezte, hogy néhány kisebb részlet kivételével a világról alkotott képük teljes. 1905-ben azonban Albert Einstein híres egyenletével: E = mc2 , ezt felülírta. A régi világnézet Newton törvényén alapult, de a relativitáselmélet nem bizonyította annak helytelenségét, hanem csak azt bizonyította, hogy létezik a valóságnak egy mélyebb szintje, mint amelyben Newton törvényei működnek. Tehát a newtoni törvényeken alapuló világnézetről kiderült, hogy nem teljes. Felmerült az új világról alkotott kép szükségessége, de sajnálatosan a filozófiai következménye ennek az újnak nem szivárgott be az emberek mindennapi hitrendszerébe.
Einsteint megelőzően a tudósok dualista világnézettel rendelkeztek. Úgy gondolták, hogy az anyagi világegyetem kétféle alkotóelemből áll, amely a sűrű anyag és a vibráló energia. A kettő hat ugyan egymásra, de az egyik nem alakítható át a másikká. Létezett az anyagi világ, és ettől elkülönülten létezett az energia világa. Ezt a világnézetet Einstein egy tollvonással felülírta. Bebizonyította, hogy a világ nem dualista természetű, mert csak egyféle szubsztancia alkotja. Az úgy nevezett sűrű anyag nem más, mint olyan vibráló energia, amely egy mátrix vagy mező fogságába kerülve olyannak tűnik, mintha az érzékszerveink és a legtöbb tudományos mérőműszer alapján szilárd lenne.
A legtöbb ember tudja, hogy az atom kettéhasításával a szilárd anyag energiává alakítható át. Azonban amit a legtöbb ember már nem foglalt bele a világról alkotott elképzelésébe az az, hogy a sűrű anyag vibráló energiából áll. Vagyis annak az anyagnak, amelyet fizikai érzékszerveinkkel érzékelünk, a szintjén túl létezik a valóságnak egy mélyebb szintje. Az anyag nem a semmiből keletkezik. Az anyag létrehozása a láthatatlan valóság szintjén kezdődik, amely csak vibráló energiából áll. Ez a vibráló energia alakul át azzá, amit az emberek szilárd anyagnak neveznek.
A tudósok olyan törvényeket fedeztek fel, amelyek csak az anyagi világban működnek, ugyanakkor felfedeztek olyan mélyebb törvényeket is, amelyek az energiák világában működnek. Mivel azonban az anyag energiából áll, ezért ezek a mélyebb törvények vonatkoznak az anyagra is. Az anyag viselkedése és tulajdonságai az energia mélyebb törvényszerűségeinek ismeretében határozható meg. Ez hasonlóságot mutat a társadalmi törvényekhez. Egy ország közlekedési szabályainak az ország alkotmányának keretein belül kell működniük.
Miféle kapcsolatban állnak mindezek az életélményünk jobbá tételének képességével? A régi világnézetnek megfelelően létezett egy áthatolhatatlan akadály az anyagi világ és az energia világa között. A mi külső körülményeink tisztán az anyagi világ részei, és a belső körülményeink, a gondolataink és az érzéseink pedig tisztán az energia világához tartoznak. Ha létezne a két valóság között valamilyen áthatolhatatlan akadály, akkor nem lenne lehetséges az, hogy a belső körülményeink megváltoztatásával a külsőt is javítani tudnánk. Akkor ugyanis nem lenne kapcsolat az elme és az anyag között, így nem volnánk képesek az elménk irányításával az életet is kontrollálni.
Valójában sok ember, a tudósokat is beleértve, ragaszkodik a dualista világképhez, és tagadja a tudat (szellem) és az anyag közötti kapcsolatot. Pedig amióta Einstein az elméletét közzétette, azóta ez a tagadás tudományosan is értelmetlen. Einstein egyszerű egyenlete döntötte le a falat az anyag és az energia között, és ezzel együtt ledöntötte a falat az anyag és a tudat között is. Ő tette elméletileg lehetségessé a tudat és az anyag közötti kapcsolatot.
Einstein azt is igazolta, hogy az energia világa képezi sokkal inkább az anyagi világ alapját. Ebből adódóan az energia világában működő törvények nagyobb erővel rendelkeznek, és képességben felülírják azokat a törvényeket, amelyek az anyagi világban működnek. Mindez megnyitja annak a lehetőségét, hogy ha megismerjük az energia világának törvényeit, akkor a tudatunk képes lesz az anyagi világ körülményeire hatást gyakorolni. Első hallásra ez teljes képtelenségnek tűnhet, de amint látni fogjuk, a tudomány már tett olyan felfedezéseket, amelyek ezt a lehetőséget támasztják alá.
14. Miért nem tudja a tudomány többé a tudatot mellőzni?
A tudomány idáig próbálta figyelmen kívül hagyni, sőt még tagadni is a tudat és az anyag közötti kapcsolatot. Ennek kezdete visszanyúlik a középkori Európában a modern tudomány megjelenéséig. Abban az időben az intellektuális életet a katolikus egyház uralta, amely azt állította, hogy tantételei megdönthetetlenek. Az egyik ilyen doktrinája állította azt, hogy az univerzum középpontja a Föld, és a Nap az összes égitesttel együtt körülötte kering. Amikor a korai tudósok megtették azokat a felfedezéseiket, amelyek ennek ellent mondtak, akkor komoly egyházi üldöztetéssel kellett szembenézniük. Volt, akit máglyán égettek el eretnek nézeteiért.
Az üldözés eredményeként a tudomány eltávolodott az egyháztól, és a két intézmény megosztotta a területet egymás között. A tudósok elfogadták azt a nézetet, hogy a vallási hit a tudatban van jelen, és a különböző vallásos hitrendszerek közötti különbségek, mivel abban az időben Európa erősen megosztott volt a katolikus és protestáns vallás szakadása miatt, azt bizonyították, hogy a tudat teljes mértékben szubjektív. Ezért azon igyekeztek, hogy a tudományt objektív tevékenységgé alakítsák, ezzel jelezve azt, hogy nincsen rá hatással a szubjektív emberi tudat.
A tudományos kísérleteken alapuló módszereket nem befolyásolják szubjektív tényezők. A kísérletek eredményeiről feltételezzük, hogy azokat nem befolyásolja a kutatók hite vagy véleménye. A tudós a megfigyelései során egy jelenségre figyel, amely a tudóstól függetlenül létezik, és a megfigyelés azt nem befolyásolja. A tárgyilagosságnak ez a követelménye a materialista tudomány sarokköve. Néhány tudós pont olyan buzgalommal hisz ebben, mint amennyire a vallásos emberek hisznek a megdönthetetlen hittételeikben. Ez a magyarázata annak, hogy a legtöbb tudós miért hagyja figyelmen kívül azt a javaslatot, amelyet Einstein vetett fel, hogy osszuk a világot szubjektív szférára, amely az emberi tudatban történteket jelenti, és objektív szférára, amely a tudaton kívül történteknek felel meg.
Ez a magyarázata annak is, hogy a tudósok többsége miért nem veszi figyelembe az új tudomány, a kvantumfizika azon tényét, amely teljesen aláaknázza azt a megállapítást, hogy a tudományos megfigyelésekre nincs hatással a tudós tudatállapota. A kvantumfizikusok Einstein teóriájára alapozva kifejlesztettek egy új tudományt a szubatomi részecsketudományt. Hamarosan olyan felfedezéseket tettek, amelyeket még Einstein is nehezen tartott elfogadhatónak, de a kvantumfizika legdöbbenetesebb felfedezése azonban az, hogy a tudat és az anyag nem különül el.
A tudósok a valóság mélyebb és mélyebb rétegeit fedezik fel. Az érzékszervek szintjéről nézve milliárdnyi különböző formát és anyagot láthatunk. Azonban ez a sokféle forma korlátozott számú molekulákból áll, és csak 108 féle atom alkotja őket. Még az atomok sem a végső építőelemei az anyagnak, ahogy azt régen gondolták. Az atomok még kisebb egységekből, a szubatomi részecskékből állnak. A tudósok először azt gondolták, hogy csak három ilyen részecske létezik, a proton, a neutron és az elektron. Azonban a kvantumfizikusok azóta sokkal több szubatomi részecskét fedeztek fel, és pontosan senki sem tudja, hogy mennyi vár még felfedezésre.
A szubatomi részecskék tanulmányozására a tudósok sokféle módszert, és eszközt fejlesztettek ki, amelyek közül az eddig épített legnagyobb és legdrágább tudományos eszközt részecskegyorsítónak nevezik. Kezdetben a kvantumfizikusoknak úgy tűnt, hogy a szubatomi részecskék tanulmányozása olyan, akár a Hold megfigyelése, vagyis a megfigyelés a jelenséget nem befolyásolta. Azonban hamar rájöttek arra, hogy ez a megállapítás a szubatomi részecskék esetében nem állja meg a helyét.
A kvantum fizikusok felfedezték, és számos kísérlettel igazolták azt a tényt, hogy amikor egy szubatomi részecskét tartunk megfigyelés alatt, akkor a megfigyelésünk annak az eredménye, amelyet úgy hívhatunk, hogy „teljes körű mérési helyzet”. Ez a helyzet három részt foglal magába: a szubatomi részt, a megfigyeléshez használt eszközt és a tudós elméjét.
Más szavakkal, nem lehetséges a szubatomi részecskék megfigyelése anélkül, hogy a megfigyelő tudata ne befolyásolná a látottakat. Ennek az az oka, hogy nem olyan objektív valóságot látunk, amely a megfigyelés előtt is létezett volna. A megfigyelés ideje során részesei leszünk a jelenség társteremtésének. Mi hívjuk életre azokat a szubatomi részecskéket, amelyeket megfigyelünk, és a tudatunk ennek a folyamatnak a részévé válik.
Ez a felfedezés a tudós társadalmat ugyan alapvetően megrázta, de mégsem fordítottak rá figyelmet mondván, hogy ez a jelenség csak a szubatomi részecskékre igaz, és a tudomány többi területére nem. Azonban, ha az emberi elme az anyagot alkotó részecskék szintjén hatást képes gyakorolni, akkor milyen alapon állíthatjuk azt a tudomány bármely területére, vagy az anyagra, hogy az elme azokra nem gyakorol hatást?
Valójában minden tudományos elmélet a tudós elméjéből indul ki, és a tudományos megfigyelés értelmezése a gyakorlati alkalmazás során szintén a tudós elméje által történik. Ebből logikusan következik az, hogy a tudós társadalom világról alkotott felfogása van leginkább arra hatással a kutatási területek megválasztássára, és a megfigyeléseik értelmezésére. Igazából csak az jelenthető ki, hogy a tudomány addig objektív, ameddig nem ismeri el, hogy a tudományos folyamat maga is az elme hatása alatt áll. A kvantumfizikusok érvénytelenítették azokat az állításokat, hogy a tudomány az elmét figyelmen kívül hagyhatná, és ezzel együtt is objektívnek lenne tekinthető .
Milyen hatással van a kvantumfizikában történt felfedezés az élet alapvető kérdéseire, keresendő válaszainkra, és az életélményünk javítására? Kiindulásként jelentheti azt, hogy a tudomány mostanra bebizonyította azt, hogy az elme az egyik főszereplő a drámában, amelyet életnek nevezünk. Ebből adódóan, ha az életünkön ténylegesen javítani szeretnénk, akkor elsősorban az elme működését, és az anyagi világra gyakorolt hatását kell megértenünk. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az anyagi világ legalapvetőbb szintje a szubatomi részecskék szintje, ami azt jelenti, hogy minden anyag szubatomi részecskékből épül fel. A kvantumfizikában történt felfedezés azt a kérdést vetette fel, hogy az elme vajon hatást gyakorol-e bármilyen emberi tevékenységre, a tudományt is beleértve. Ha a tudat az anyag legalapvetőbb szintjére képes hatni, akkor mi akadályozná meg abban, hogy hatással legyen az anyagi világ minden területére, beleértve mindent, még olyan magas szinteken is, amelyet már a fizikai érzékszerveinkkel nem is vagyunk képesek érzékelni? Lehetséges, hogy a szubatomi részecskék ténylegesen tükröződő felületet alkotnak, amely az elménk által bármilyen kivetített képet visszatükröz? Ez az elmélet hamarosan bővebb magyarázatot kap.
15. Hogyan lesz az energiából anyag?
A kvantumfizikusok másik zavarba ejtő felfedezése az, hogy a szubatomi részecskék úgy viselkednek, mintha tudathasadásuk lenne. Néha anyagként, mint nagyon apró billiárd golyók száguldoznak az atomon belül, máskor pedig, óceánon áramló energiahullámokként viselkednek. Szinte úgy tűnik, ha a tudós részecske után kutat, akkor a szubatomi anyag engedelmesen részecskeként viselkedik, és ha hullámként keresi, akkor hullámként tűnik fel. Ez tehát a következő jelzés arra vonatkozóan, hogy az emberi elme képes hatást gyakorolni „arra a valamire”, amelyből az anyagi világ készül.
Hogyan lehet ezt a kétféle viselkedést értelmezni? Einstein bebizonyította, hogy az anyag energiából áll, és az atomok keletkezésekor az energia a sűrű anyagnak megfelelő formát ölt magára. Az energia hullámok viselkedése a tudósok által ismert dolog, azonban az energia fogalmát nem tudják igazán meghatározni. A legtöbb, amit mondanak az az, hogy az energia egyfajta rezgés.
A következő megállapítás az, hogy az anyag egyfajta tiszta energiából jön létre. Ha az energia rezgés, akkor a tiszta energia egy olyan fajta rezgés kell, hogy legyen, amelyik az anyag részecskéinek rezgése fölött áll. Ahogy az energia rezgése csökken, úgy válik sűrűbb anyaggá, vagyis a tiszta energia a sűrű anyagra jellemző megjelenést ölt. Ezt a tényt támasztja alá a kvantumfizikusok megfigyelése, hogy a szubatomi részecskék egy látszólag üres térben tűnnek fel. A részecske hirtelen a semmiből tűnik elő, majd további részecskékre osztódik, amelyek egymással ütköznek, végül eltűnik, vagyis visszakerül oda, ahonnan jött.
Honnan tűnhetnek elő a szubatomi részecskék? A kvantumfizikusok fedezték fel azt, hogy lehetetlen bármely kísérlet eredményét pontosan előre jelezni. Bizonyos végkimenetelek valószínűsége sejthető. Ez a tény okozta azt az észrevételt, hogy ameddig valaki a megfigyelést nem végzi, addig a szubatomi részecskék nincsenek jelen az anyagi világban, az anyag világában. Helyette abban a világban léteznek, amelyet a valószínűség világának nevezhetünk. Ebben a világban számos lehetősége van bizonyos részecskék megjelenésének bizonyos helyeken. A megfigyelés ideje alatt az egyik ilyen lehetőség válik valósággá, és a sűrű anyagi részecske megjelenik az anyagi világban, ahol mérhetővé válik.
Világossá válik, hogy a kvantumfizika alkalmazása a filozófiában olyan világképet jelez, amely a következő elemeket foglalja magába:

* Kell, hogy legyen valami azon túl, amit a tudósok anyagi világegyetemnek hívnak. Ezt hívhatjuk a valószínűség világának, kvantum mezőnek, a tiszta energia világának, más dimenziónak, párhuzamos világegyetemnek vagy bármi másnak. Mindenképpen kell, hogy legyen a magasabb rezgéseknek egy világa, amelyben csak tiszta energia van, de nincs sem fizikai anyag, sem fizikai energia. Ahogy a tiszta energiahullám rezgése csökken, akkor szubatomi részecskeként jelenik meg a térben, és ezek a részecskék később az anyag építőkockáiként működnek, vagy pedig olyan fizikai energiahullámokként, mint a fény.
* A két világ között nincs átjárhatatlanság. Valójában az anyagi világot egyfajta energiaáramlás hozza létre és tartja fenn minden bizonnyal, amely magasabb valóságból ered, és onnan áramlik az anyagi világba.
* A folyamat, amelynek során az energia anyagi formát ölt, úgy tűnik, hogy megkerülhetetlenül feltételezi egy magasabb szintű tudatforma létezését. A kvantum fizikusok felfedezése alapján anyag nem hozható létre tudatos elme közreműködése nélkül. Latolgatják, hogy az univerzum létezne-e egyáltalán, ha senkinek a figyelme nem irányulna rá.
* Az emberi elme az anyag legalapvetőbb szintjén működik közre, és látszólag szerepet játszik abban, hogy energiát juttasson a magasabb szintű valóságból az anyagi világba, valamint abban, hogy az energia bizonyos formát öltsön.

Ezeknek a tudományosan igazolt tényeknek az a következménye, hogy a tudomány mostanra egy olyan világképet tár elénk, amely nagyon hasonló ahhoz, amelyet a szellemi tanítások már évezredek óta jeleznek. Természetesen a szellemi tanítások teljesen más elnevezéseket használtak, amelybe belefoglalták a mítoszok és legendák világát, hozzáigazítva azt a mostani modern kultúrához képest sokkal fejletlenebb kultúrákhoz. Mostanra úgy tűnik, hogy a fő különbség a tudományos és a szellemi világkép között egyedül a nevezéktan. Fellelhető-e olyan megközelítés, amely egyesítené a kettőt?
Itt szükséges megjegyeznünk, hogy nincs egyetlen olyan vallás sem, amelyet a tudomány érvényesítene. Valójában az a világkép, amelyről az előbb szó volt, a legtradicionálisabb vallásoktól kívánná meg azt, hogy szabaduljanak meg a legnagyobb becsben tartott tantételeiktől. Nagyon sok vallás azon alapszik, hogy Isten olyan magasabb valóságban létezik, ahová emberi lény önmagától nem képes eljutni. Tehát szükséges a vallás vagy egy megváltó saját magunkon kívül az üdvözülésünkhöz. Az új világkép azt jelzi, hogy ezen változtatni kell. Az emberi elme ugyanis önmagában képes hatni az anyagi világon túli valóságra, ami azt jelenti, hogy nincs önmagunkon kívül semmire szükségünk ahhoz, hogy a szellemi valósággal kapcsolatba kerüljünk. Számtalan szellemi tanító képviselte már ezt a tanítást. Például Buddha azt mondta, hogy a szenvedés oka az elmében található tudatlanság formájában. Tehát a szenvedésen való túllépés útja a magasabb szintű tudatosság kialakítása, amely a mentes tudatlanságtól . Jézus szintén azt tanította, hogy nincs szükség semmilyen intézményrendszerre ahhoz, hogy Isten országába juthassunk:„az Isten országa ti bennetek van” (Lukács 17,21). Lehetséges, hogy a tudomány azt az alapvető igazságot fedezte fel az emberi elmével kapcsolatban, amelyet Buddha és Jézus már más-más nyelven korábban kijelentett?
16. Radikálisan új világkép
Mostanra lehetségessé vált egy új világkép kialakítása, amely hatalmas lehetőséget teremt arra, hogy átvegyük a belső és külső körülményeink irányítását. A központi elv alapján az anyagi világegyetemben jelenlévő sokféle forma, amely lehet fizikai anyagi, vagy fizikai energiából álló, mind ugyanabból az alapvető szubsztanciából épül fel. Ezt a szubsztanciát nevezi a tudomány energiának. Azonban ez az energiafajta olyan rezgési tulajdonságokkal rendelkezik, amely az anyagi világon túlmutat.
Ennek az alapvető szubsztanciának a létezése sok szellemi tanításban jelen van. Például Mózes szerint a teremtés első lépéseként: „mondta Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (Mózes első könyve 1,3) Ez arra a tényre utal, hogy mielőtt bármilyen formát létre lehetne hozni, szükséges egy szubsztancia, amely önmagában nem rendelkezik formával, de bármilyen formát képes felvenni. Mivel ez az alapvető szubsztancia az, amelyből az egész formai világ teremtetett, ezért hívhatjuk energiának, fénynek vagy pedig „Anya-fénynek”.

A központ elvhez csatlakozó második elv alapján a világegyetem síkokból áll. Általános iskolai fizikában tanultuk, hogy a vörös fény frekvenciája alacsonyabb, mint az ibolya fényé, bár a szemünkkel ezt nem érzékeljük. Hasonlóképpen a zenei skála is hangcsoportokra, oktávokra tagozódik. Ez elvezet ahhoz a gondolathoz, hogy az Anya-fény rezgési tulajdonságainak függvényében a világegyetem különböző síkokból, szintekből áll. Vannak összetett valóságok, de a leglényegesebb válaszvonal az anyagi valóság és a magasabb rendű valóság, a szellemi valóság között húzódik.

Az anyagi valóság akkor keletkezett, amikor az Anya-fény rezgése a szellemi valóság síkján annyira lecsökkent, hogy a fizikai világ energiájává és fizikai anyaggá tudott átalakulni. A kvantumfizika megfigyelése alapján ez folyamatosan fennáll, vagyis fizikai anyag és fizikai energia állandóan „teremthető” szellemi energiából. Bár ez az állítás a fizika bizonyos törvényeinek látszólag ellentmond, magyarázatot ad az ősrobbanás elméletre, a világ keletkezésének uralkodó nézetéhez kapcsolódó eddig megválaszolatlan kérdésekre.

E szerint az elmélet szerint a távoli múltban az anyagi világegyetem minden anyaga egy végtelenül kis pontban sűrűsödött össze, amelyet szingularitásnak nevezünk. Hatalmas robbanás következett, amelynek eredményeként az anyag tágulni kezdett, amely folyamat azóta is tart. A kiindulási rendezetlenség után anyagi részecskék jöttek létre, és ezek szerveződtek fokozatosan összetett rendszerekké. Végül ez a folyamat hozta létre a végtelenül összetett rendszereket, amelyeket úgy ismerünk, mint galaxisok, vagy akár az emberi agy. Az összetett rendszerek kifejlődése véletlenszerűségeken alapult, a természet törvényei által irányítottan, de értelem közreműködése nélkül. A tudomány azonban fokozatosan fedezi fel azokat a mélyebb és egyre összetettebb törvényeket, amelyek felfedik a minden mögött fellelhető rendet.

Amellett, hogy az ősrobbanás elmélet nagyon sok kérdést vet fel, amelyet maga az elmélet nem képes megválaszolni, ellentmond még a kvantumfizika filozófiára gyakorolt hatásának is. A kvantumfizika szerint a tiszta energia szubatomi részecskékké alakításához tudatos elme közreműködése szükséges. Az ősrobbanás elmélet nem hagy teret ilyen elmének. Ennek megfelelően feltehetően mindaddig nem volt jelen tudatos, értelmes lény, amíg az evolúció véletlenszerű folyamatai eredményeként ki nem alakult az ember, milliárd évekkel az ősrobbanást követően. Ha az anyagi világegyetem nem létezik abban az esetben, ha nincs, akinek a figyelme ráirányul, és ha az emberiség az egyetlen, akinek a tudata kapcsolatba tud kerülni a szubatomi részecskékkel, akkor hogy lehetséges az, hogy az univerzum az előtt keletkezett, mielőtt az univerzumban az emberiség kialakulhatott volna?

Ha felülemelkedünk mind a hagyományos vallások és a materialista tudomány elmebörtönén, akkor képesek leszünk megválaszolni az ilyen kérdéseket. A továbbiakban az új világkép rövid vázlata következik. A különböző alkotó elemek részletesebb magyarázatára a könyv később tér rá.

* Hogy lehetséges a teljes világegyetem, amely méretében szinte végtelen, anyagának egy pontba való összesűrítése? Ez a valóságban nem így történt. A legelső történés előtt anyag nem létezett, és nem volt fizikai energia sem. Egyedül a szellemi világ magasabb rendű rezgése létezett. Ennek a tiszta energiának a rezgése lett mérsékelve addig, amíg azzá az energiává alakult, amely a világegyetem tágulását elindította. Ez az energia véletlenszerűen szubatomi részecskékké olvadt össze, amelyek atomokat, molekulákat és látható formákat eredményeztek.
* Hogyan lehetséges az, hogy a világegyetem folyamatosan tágul? Ha csak bizonyos mennyiségű energiával rendelkezik, akkor mi okozza a tágulást? Bár a fizika már régóta állítja azt, hogy energiát nem lehet sem teremteni, sem megsemmisíteni, a kvantumfizika ennek látszólag ellentmond. Valójában a szellemi világ sokkal több energiával rendelkezik, mint a fizikai világ. Ennek az energiamennyiségnek egy része folyamatosan az anyagi világ energiájává alakul, és ez okozza az anyagi világegyetem tágulását. Mellesleg még a világeredet-elmélettel foglalkozókat foglalkoztató „sötét anyag” kérdésére is megvan a magyarázat. Ez feltehetően az anyagnak a láthatatlan formája, amely a világegyetem tágulásához szükséges. Lehetséges-e hogy a sötét anyag a szellemi energia egyik formája, amely a polaritást biztosítja az anyagi világegyetem anyagához és energiájához?
* Hogyan képes a feltehetően véletlenszerű és értelem nélküli folyamat létrehozni olyan végtelenül összetett világegyetemet, amely mögött olyan nagymértékű rend van? Valójában a világegyetemet nem véletlenszerű és értelem nélküli folyamatok hozták létre. A kvantumfizikusok igazolták, hogy a szubatomi részecskék „teremtéséhez” tudatos elmére van szükség. Az elmét, amely a teremtési folyamatot elindította a legtöbb vallásban Istennek nevezik. Azonban az igazi Teremtő valójában számos intelligens lényt teremtett, akik a szellemi világban léteznek, és akik az anyagi világegyetem megteremtésében közreműködtek.
* Hogyan tudna a természet mechanikus törvénye ilyen összetett és szerteágazó világegyetemet teremteni? A Teremtő határozta meg a természet törvényeit, de ezek nem gépiesen működnek. A szellemi világban létező intelligens lények alkalmazzák őket. A természet törvényei gépiesen nem képesek összetett rendszereket létrehozni, olyat, mint pl.: az emberi agy. A szellemi síkon létező lény először elképzel egy adott formát vagy struktúrát, azután az elméjének az erejét felhasználva rávetíti ezt a struktúrát az Anya-fényre. Ez csökkenti az Anya-fény rezgését addig, míg az elképzelt forma megjelenik az anyagi világban.
* Hogyan tudna egy véletlenszerű folyamat az ilyen mértékben összetett világegyetem folyamatos növekedését biztosítani? Hogyan lehetséges az, hogy az univerzum nem omlott össze már réges-rég? Ennek az oka az, hogy szellemi lények irányítják a növekedés folyamatát. Ennek megértéséhez szükség van a hagyományos vallási felfogásunk, miszerint Isten tökéletes, és a világot a teremtés kezdetén a jelenlegi formájában hozta létre, elgondolás újraértelmezésére. Ez az új világkép egy közbenső úthoz vezet bennünket az egyházi teremtéstörténet és a tudományos evolúciós elmélet közé.

Nem tartható már fenn a továbbiakban az az állítás, miszerint Isten a Földet a jelenlegi formájában 6000 évvel ezelőtt teremtette. Senki, aki a kövületeket vagy a geológiai alakzatokat objektíven vizsgálja, sem tagadhatja azt a tényt, hogy a Föld teremtése több fokozatban történt. Ugyanakkor senki, aki a kvantumfizika eredményeit objektíven értékeli, nem állíthatja azt, hogy az evolúció irányító-értelem nélküli, véletlenszerű folyamat. A középutas megoldás szerint a világegyetemet több fokozatban alakították ki, és a folyamatot mindvégig intelligens lények irányították. Ezek az intelligens lények a szellemi világban léteznek, és mi lenne, ha néhányuk a fizikai világban képviseltetné magát?
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Instant Messenger

Csevegő