Navigáció
· Fõoldal
· Napló
· GyIK
· Fórum
· Linkek
· Hírkategóriák
· Kapcsolatfelvétel
· Keresés
· Pálos kolostorok
· Rólunk
· Feliratkozás hírlevélre
· Event Calendar
Felhasználók
· Online vendégek: 7

· Online tagok: 0

· Regisztráltak: 12,485
· Legújabb tag: Murakbino
Online Statisztika


Látogatók ma: 3305

Utolsó 24 órában: 
























Legalább ennyit-4.rész
Országos26. Hogyan veszítettük el a kapcsolatunkat a szellemi énünkkel?
Azt az alapvető koncepciót kell megértenünk, hogy a négy alsó testünk szűrőt képez, amely megszínezi az ÉN VAGYOK jelenlétéből az alacsonyabb énünkbe szűrődő fényt. Mivel minden energiából áll, ezért minden az Anya-fényből jött létre. Bennünket az anyagi világegyetemben ez a beszűrődő energia tart életben, amely az ÉN VAGYOK jelenlétéből áramlik le a négy alsó testünkbe, ez biztosítja a létezésünket.

Ideális esetben, ha mi pozitív rezgést adunk hozzá ehhez az energiához, akkor felemeljük önmagunkat, és önmagunkkal együtt minden más életformát. Így ez az energiának visszaáramolhat a szellemi énünkhöz. Ez a visszaáramlott energia megsokszorozódik, és cserébe még több energiát kapunk. Ennek eredményeként nő a kreatív, vagyis a teremtő energiánk. Mindez pozitív spirált eredményez az életünkben, amely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy megvalósítsuk a létezésünk célját, és megszerezzük az anyag világa feletti uralmunkat.

Ezt az energiaáramlást egy filmvetítő fényforrásából érkező fényhez hasonlíthatjuk. Miközben a fény átjárja az alsó testeinket, megszíneződik a testeink tartalmával, gondolatainkkal, elképzeléseinkkel, hitünkkel és a testeink energiájával. A filmvetítő fényforrásából származó fény pedig a filmszalagon lévő képektől válik színessé. Mi négy "filmszalaggal" rendelkezünk.
Ha vannak olyan elképzeléseink, gondolataink, meggyőződéseink az alsó négy testeinkben, amelyek nincsenek harmóniában a magasabb énünkkel, különösen, ha önző gondolataink és önző vágyaink vannak, akkor az a kép, amit az Anya-fényre vetítünk az nem tökéletes. Ez nem harmonikus cselekedetekhez vezet, amelyek az életünkben a szenvedések okai. Végül mindez lehet, hogy lefelé tartó spirált eredményez, amely még több szenvedéshez vezet.

Az Anya-fényre általunk kivetített nem tökéletes képek alacsonyabb rezgésű energiát képviselnek. Ez a lerontott, helytelenül kezelt energia már nem képes visszaáramolni a szellemi énünkhöz, hogy a mennyországban lévő kincseinket növelje, mert nem képes a magasabb rezgésű szellemi valóságba bejutni. Így az önző cselekedeteink megszakítják a nyolcas formájú áramlást, ám a lerontott energiának valahol tárolódnia kell. Az általunk lerontott energia végtelen hosszú ideig a saját rezgéstartományában marad. Ez az energia nem tűnik el, hanem a négy alsó testünkben raktározódik el.

Így jön létre az a filtert, amelyet fátyolnak neveznek. Ez az energiafátyol akadályoz meg bennünket abban, hogy a szellemi énünkkel fenn tudjuk tartani a kapcsolatunkat. Később ez olyannyira elködösíti a látásunkat, hogy önmagunkat az anyagi világegyetembe zárt emberekként érzékeljük, akiknek nem létezik semmi ezen a világon túl. Ezzel együtt a kreatív, vagyis teremtő képességünk is annyira lecsökken, hogy úgy gondoljuk, hogy a fizikai testünk használatán kívül nincs semmi egyéb lehetőségünk a Földön. A szellemi erőinktől így foszt meg a felhalmozott energia.

Meg kell értenünk, hogy ami a tudatosságunk szintjén történik, beleértve a külső körülményeinket is, az csak egy egyszerű kép, amely a tudatunk vetítővásznára és az Anya-fényre vetül. Így rájöhetünk arra, hogy annak érdekében, hogy megváltoztassuk azt, hogy mi vetüljön az életünk vetítővásznára, ahhoz arra van szükség, hogy a vetítőteremben kicseréljük a "filmszalagokat" a négy alsó testünkben. A tudatosság szintjén az élet hasonlatos a filmvetítéshez. Ha nem tetszik az a film, de a vetítővászonnál tovább nem jutunk, akkor hogyan tudnánk a filmen változtatni? Nyilvánvalóan nagyobb sikerrel járunk, ha a fényforráshoz megyünk, és kicseréljük a filmszalagot, vagyis a négy alsó testünk tartalmát.

Ha megértetjük ezt a folyamatot, akkor egyértelművé válik az, hogy két kulcs elemen múlik az, hogy szellemi síkon haladást érjünk el:
• Meg kell tisztítanunk az elménk minden síkját, a négy alacsonyabb „testünket” a nem tökéletes elképzeléseinktől, amelyek a szellemi energiát lerontják, és amelyek miatt az élethez negatívan állunk hozzá.
• Meg kell tisztítanunk, át kell alakítanunk a négy alsó testünkben tárolt lerontott energiát. Könnyítenünk kell a terheinken, mielőtt nekivágunk a hegymászásnak.
Szerencsére mindezt nem egyedül kell véghezvinnünk, hiszen mindannyiunknak van személyes tanítója, aki mindezekben segít.
27. A Krisztusi énünk
Az a forma, amely a nyolcas közepénél látható, a krisztusi énünket szimbolizálja. Ő a közvetítő az ÉN VAGYOK jelenléte, és a dualitásban (kettősségben) elveszett alacsonyabb énünk, vagyis a tudatos énünk között. Az mondhatjuk, hogy a krisztusi énünk a szellemi tanítónk, aki, miután elvesztettük a magasabb énünkkel való kapcsolatot, értünk jött. Ez az énünk önmagunk tartományán belül bármikor elérhető, ha a figyelmünket a szívünkre összpontosítjuk, miközben az intuíciónkat is működésbe hozzuk. Jézus a krisztusi énünkről ezt mondta:

„És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.”(János 14,16)

„Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (János 14,26)

Nem igényel ember feletti képességet, vagy pszichikumot az, hogy meghalljuk a krisztusi énünk csendes hangját. Jegyezzük meg azonban, hogy a krisztusi énünk nem a fizikai testünk szintjén található, és nem is abban a tudatállapotban található meg, amely a legtöbb ember számára általános. Nem találhatjuk az érzelmi testünk szintjén sem, és még a gondolati testünkben sem, ahol az intellektuális, racionális elménk van. A krisztusi énünk nem süllyed lejjebb az önazonosságunk testénél, és a mi feladatunk az, hogy a figyelmünket erre a szintre emeljük.

Sajnálatosan a világ arra sarkall bennünket, hogy a figyelmünket alacsonyabb szinten tartsuk. Vannak, akik teljesen az anyagi világra fókuszálnak, vannak, akiket leginkább az érzelmek irányítanak, és vannak nagyon intellektuális emberek. Mindannyiuk számára nehézséget jelent a krisztusi énük észlelése. Ki kell alakítanunk azt a képességünket, hogy a figyelmünket a magasabb énünkre, a szellemi valóságra fókuszáljuk. Jézus így beszélt a krisztusi énünkre való hangolódás fontosságáról:

„Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Máté 6,33)

Ahhoz, hogy meghalljuk a krisztusi énünket, le kell csendesítenünk az egónk erős hangját, amely próbálja a krisztusi énünket elnyomni, vagy a megérzéseinket, intuícióinkat, észérvekkel próbálja támadni. Valójában az egónk folyamatosan azon munkálkodik, hogy magánál tartsa életünk irányítását, azt a pozíciót, amelyre a krisztusi énünk lenne hivatott addig, ameddig a tudatos énünk egységbe nem forr az ÉN VAGYOK jelenlétünkkel. Az egónak ezt úgy sikerül elérnie, hogy folyamatosan abban a hitben tart bennünket, hogy bizonyos elképzeléseink a megingathatatlan igazságot képviselik, ezáltal az elménk köré falat épít. Ezen a falon sok ember nem is mer a felülemelkedni, pedig erre volna ahhoz szükség, hogy észlelhesse a krisztusi énjének a hangját. A krisztusi énünk VÉG NÉLKÜL azon munkálkodik, hogy kivezessen bennünket a mentális börtönünkből azzal, hogy megkérdőjelezi az ego „megingathatatlan” igazságainak a tartalmát.

A szellemi úton lépésenként közelítünk a krisztusi énünkhöz. Időközben elnyerjük azt a látásmódot és megkülönböztető képességet, amely lehetővé teszi számunkra, hogy átlássunk az anti-krisztusi tudat által létrehozott illúziókon. Ezzel együtt visszanyerjük a négy alsó testünk tisztaságát, és megtisztulunk az önző elképzeléseinktől, amelyek a szenvedéseinket okozzák. A krisztusi énünkön keresztül jutunk el odaig, hogy először a négy alsó testünkön, később pedig a fizikai valóságon is átvegyük az uralmat.

Kezdetben a tudatos énünk a krisztusi énünket rajtunk kívül álló tanítónak érzékeli, később azonban fokozatosan egyre mélyebb egységet épít ki vele. Ez vezet ahhoz a misztikus egységhez, amikor mi magunk válunk eggyé a krisztusi énünkkel, válunk Krisztus menyasszonyává. Ezáltal a tudatos énünk az őt megillető helyre kerül, mint a lényünk Krisztusa, és így válunk az élő Krisztussá.

Így teljesedik be a mondás: „amint fent, úgy lent”, amely azt jelképezi, hogy az ÉN VAGYOK jelenléte már képes az alsó énünkön keresztül megnyilvánulni, cselekedni. Ebben az esetben az önazonosságunk a szellemi énünket tükrözi vissza, amely az ÉN VAGYOK jelenlétéhez kapcsolódik. Ezáltal uralmunkba vehetjük a Földet, amely az ábrán szimbolikusan a Vitruvius-tanulmány emberalakjának lába alatt van. Jézussal együtt mondhatjuk: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (János 5,17)
28. A könnyű kiút
Valószínűleg a teljes lényünk bemutatása alapján arra a következtetésre juthattunk, hogy a szellemi út sokkal összetettebb annál, mint amilyennek gondoltuk, és több munkával jár, mint amit elképzeltünk. Ha így vélekedünk, ne keseredjünk el. Ugyanis rövidesen megismerkedhetünk azzal a szisztematikus úttal, amellyel javíthatunk az életünkön. Még annak is van esélye, hogy amennyiben változtatunk az életfelfogásunkon, akkor a közérzetünkben azonnali javulást érjünk el.

Sokféle szellemi és vallásos tanítás ígér könnyű kiutat, automatikus utat az üdvözüléshez. Valójában az egyetlen igaz út az, ha szisztematikusan újraépítjük saját magunk önazonosságát egészen addig, míg azt fogadjuk el, akik igazából vagyunk. Igy tud helyreállni a magasabb és az alacsonyabb énünk közötti egység. Ez munkával jár, hiszen meg kell tisztítanunk az alsó négy testünket a dualista gondolatoktól, és a lerontott, helytelenül kezelt energiától. Létezik azonban egyfajta könnyű kiút.

A kiutat az jelenti, ha felismerjük, hogy a tudatos énünk azzá válik, aminek önmagát képzeli. A tudatos énünk olyan képességgel rendelkezik, hogy azzal azonosítja önmagát, amit magának választ, és képes még ezen az azonosításon is bármikor változtatni. Tudatosíthatjuk, hogy az egónk az önző gondolatainkból és az alsó négy testünk lerontott energiáiból mentális börtönt épített önmagunknak.

Elképzelhetjük ezt egy kis piros téglás épületnek az ajtó helyén kisméretű ablakkal. Az ego trükkökkel rávette a tudatos énünket, hogy lépjen be ebbe a börtönbe, és higgye úgy, hogy innen nincs menekvés. Így a tudatos énünk jelenleg nagyon szűk perspektíván át lát a világra és önmagára. Ez okozza azt az érzést, hogy korlátok között érezzük magunkat, és az életet szenvedésként éljük meg, úgy gondolva, hogy nincs számunkra kiút.
A valóság azonban az, hogy a börtön ajtaja nincs kulcsra zárva. A tudatos énünk bármikor dönthet úgy, hogy kinyitja az ajtót, és kilép a börtönből. Ettől a börtön még nem tűnik el. Meg kell szabadulnunk az önző gondolatainktól és a lerontott energiáktól annak érdekében, hogy visszavehessük az irányítást a négy alsó testünkön. Azonban ha egyszer már kinn vagyunk a börtönből, akkor az életkilátásaink máris drámaian megváltoznak.

Ettől kezdve már nem érezzük magunkat korlátok között, és az élet sem tűnik már végtelen szenvedésnek. Észrevesszük a régi mondás igazságtartalmát: mi nem olyan emberek vagyunk, akik szellemi tapasztalatokat akarnak nyerni, hanem olyan szellemi lények, akik emberi tapasztalatokat gyűjtenek. Ha pedig nem tetszenek a begyűjtött emberi tapasztalataink, akkor változtathatunk rajtuk azzal, ha szellemi útra lépünk.

Vezetőnkként használhatjuk a krisztusi énünket az igazi önazonosságunk visszaszerzéséhez. Így kezdjük el felismerni és elfogadni, hogy szellemi lények vagyunk, kezdjük el megérezni azt a szabadságot és örömet, amely abból fakad, hogy tudjuk, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, és hogyan tudjuk teljesíteni a legmagasabb céljainkat. A könyv egyedüli célja az, hogy olyan ismeretet adjon, amely hozzásegít ahhoz, hogy visszanyerhessük a szellemi szabadságunkat.

Nagyon sok keresztény ember abban a hitben nevelkedett, elhitették vele, hogy Jézus azért mondta, hogy ő és az Atya egyek, mert ő volt Isten egyetlen fia. Eszerint istenkáromlás lenne azt feltételezni, hogy mi is képesek vagyunk azt megtenni, amit Jézus tett. Jézus azonban soha nem állította, hogy ő Isten egyszülött fia, hanem:

„Én semmit sem cselekedhetem magamtól;” (János 5,30)

„semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok” (János 8,28)

Jézus az Atya szót használta az ÉN VAGYOK jelenlétére, amikor a szellemi tanítójára utalt. Az ő ÉN VAGYOK jelenlétének fénye volt az, amely erőt adott neki ahhoz a munkához, amit elvégzett. Mivel az alsó négy teste tiszta volt, így az ÉN VAGYOK jelenlétéből áradó fény korlátozás nélkül áramolhatott le, ezért rendelkezett az átlagembernél nagyobb kreatív energiával. A legtöbb hagyományos egyház által titokban tartott tény az, hogy mindannyian rendelkezünk az ÉN VAGYOK jelenléte részünkkel. A bennünk lévő ÉN VAGYOK jelenléte ugyanolyan erővel rendelkezik, mint az ÉN VAGYOK jelenléte Jézusban. Jézus ezért mondta:

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.” (János 14,12)

Mi, vagyis az alsó énünk, nem vagyunk képesek azt cselekedni, amit Jézus tett, azonban Isten rajtunk keresztül ugyanazt tudja tenni, amit Jézuson keresztül tett. Jézust az tette egyedülállóvá, hogy megszabadította magát attól, hogy Istent önmagában megtagadja, ezért Isten képes volt ellenállás nélkül rajta keresztül cselekedni. Minket arra kondicionáltak, hogy Isten fényének és szeretetének áramlását az alacsonyabb énünkben állítsuk le, azonban a krisztusi tudatunkkal ezen a programon felül tudunk emelkedni. Megismerve a krisztusi igazságot, megszabadulhatunk az ego illúzióitól.

Ha ismerjük az igazságot, akkor elérhetjük ugyanazt az egységet az ÉN VAGYOK jelenlétével, amelyet Jézus elért. Jézus azért jött, hogy bemutassa ezt az utat, amelyre mindenki képes, nem pedig azért, hogy őt bálványozzuk. Jézus azért jött, hogy megmutassa a szellemi gyarapodás egyik alapvető törvényszerűségét:

Amit egyikünk meg tud tenni, azt mindannyian meg tudjuk tenni.

Az ÉN VAGYOK jelenlétével való egységünk a legnagyobb lehetőségünk a Földön, és ha elérjük, akkor teljesítni tudjuk Isten társteremtőiként a szerepünket. Csak akkor következik be Krisztus második eljövetele, ha ezt az egységtudatot megfelelő számú ember már elérte. Így valósul meg Isten országa a Földön, amely a béke és megvilágosodás Aranykorához vezet majd.

Földi küldetésünkre, az Aranykor létrejöttében való segítségre jelen megtestesülésünkben nagy valószínűséggel önként jelentkeztünk. Bizonyára éreztük azt, hogy valami nincs rendjén a Földön, valami hiányzik, valamin változtatnunk kell. Valószínűleg mindig élt bennünk a vágyakozás valami jobbra, valami többre, és élt a vágyunk az elveszett paradicsom után, amely nem más, mint az igazi énünkkel való egységünk. A személyes beteljesülésünk és a világ jobbá tételének kulcsa az, hogy kövessük a régi hívást:

Ember, ismerd meg önmagad!

Ez valójában azt jelenti:

Ember, ismerd fel önmagadban az Istent!

Az igazi önmagunk az ÉN VAGYOK jelenléte. Legyen bátorságunk ezt felismerni, és legyen bátorságunk ennek megfelelően ugyanannak lenni itt lent, mint akik odafent vagyunk.
29. Értsük meg, hogyan társteremtünk!
Ha önmagunknak jobb életet szeretnénk teremteni, akkor értenünk kell a teremtés folyamatát. Meg kell értenünk, hogy társteremtőként hogyan járultunk hozzá a jelenlegi helyzet megteremtéséhez, annak érdekében, hogy megtanuljuk azt, hogy hogyan teremthetünk jobb jövőt. Mostanra elérkezett a lehetőségünk arra, hogy felvázoljuk, és megértsük a társteremtés folyamatát.

Az anyagi világegyetemben minden egy anyagból, a szellemi energiából teremtődött, amely az Anya-Fény. Mielőtt ez a fény fizikai anyagként fizikai formában megjelenne, azt megelőzően a rezgéstartománya az anyagi világ rezgésének szintjére kell , hogy csökkenjen. A Földet a szellemi szférában tartózkodó lények teremtették számunkra, és biztosították azokat a feltételeket, amelyekre építhetünk. Azért vagyunk itt, hogy a számunkra biztosított alapokra építsünk. A feladatunk teljesítése érdekében társteremtőként alkalmasnak kell lennünk a magas rezgésű szellemi fény befogadására, amelyet az anyagi világ tartományába kell lehoznunk. Ez a fény a szellemi énünkből, az ÉN VAGYOK jelenléte részünkből érkezik, és onnan áramlik folyamatosan az alsó énünkbe.

Ideális esetben a tudatos énünk irányítja ezt a szellemi fénysugarat. A fény először az alsó énünk legmagasabb szintjére, az önazonosságunk testébe érkezik. Ha a tudatos énünk már felépítette a legmagasabb szintű önazonosságát, akkor szellemi lénynek tekinti önmagát, aki azért van jelen, hogy a szellemi egyéniségét kifejezhesse. A világegyetem harmóniáját biztosító szellemi és természeti törvények alapján tudjuk ezt megtenni, amelynek során önzetlenül, az élet minden oldalának fejlődését segítve munkálkodunk. Így megsokszorozzuk a talentumunkat, amely felemel bennünket, és velünk együtt minden életet.

Az a fény, amely az önazonosságunk testén keresztül szűrődik be, bizonyos formát, alakot ölt magára. Ez azonban még nem fizikai forma, mivel még a fizikai anyag szintje feletti rezgés alkotja. Platón, a görög filozófus, azt tanította, hogy a fizikai világban minden a magasabb valóságban lévő „ideális forma” mintájára jött létre. Ha az önazonosságunk teste tiszta, akkor ilyen ideális formát teremthetünk. Továbbá a tiszta önazonosság testben semmi sem fogja a fény útját akadályozni, vagyis a fény a szellemi énünkből teljes erővel a gondolati testünkbe áramolhat.

Ideális esetben a gondolati testünk az a hely, ahol az elképzeléseink már szilárdabbá válnak. Az önazonosság testünk egy építész elgondolásai alapján létrehozott vázlatokhoz hasonlítható, a gondolati testünk pedig a papírra vetett tervnek felel meg, amely már a kidolgozott részleteket is tartalmazza . Ha az önazonosságunk testében jó alapokat teremtettünk, és ha a gondolati testünk is tiszta, akkor a gondolataink az önazonosság testünkben lévő legmagasabb szintű vágyakkal, tervekkel harmóniába kerülnek. A változatlan intenzitású, nem csökkentett fény ereje így akadálytalanul jut be az érzelmi testbe.

Az építész valószínűleg több vázlattervet is készít egy házhoz, azonban belőlük csak egy valósul meg. Mivel a gondolatok képlékenyebbek az érzéseknél, ezért az érzelmi test szintje az a helyszín, ahol eldől, hogy melyik vázlatból lesz valóság. Szintén itt dől el az is, hogy a munkába mikor kezdjünk bele. Itt kapjuk az ösztönzést, és a lendületet a cselekedetekhez. Ha az érzelmeink tiszták, egyensúlyban vannak és harmonikusak, akkor az érzelmi testünk is harmóniában lesz a legmagasabb szintű vágyainkkal, terveinkkel. Így az energia akadálytalanul áramolhat az anyagi világ szintjére.

Az anyagi világegyetemben és a fizikai testünkben az energia kétféleképpen jelenik meg. A legáltalánosabb megnyilvánulási formája egy eredményes cselekedet a fizikai világban. Ha a cselekedetünket az önazonosság testünk legmagasabb szintű elképzelései vezérlik, és az tiszta gondolatokkal, és harmonikus érzelmekkel párosul, akkor érjük el a legtöbbet, az eredmény pozitív lesz nemcsak önmagunk, hanem mindenki más számára is. Azonban az önazonosság-, a gondolati-, és az érzelmi testeinken áthaladó energiának van még valamilyen egyéb hatása is.
Ahogy már a korábbiakban említettük, a teremtés folyamata a moziban lévő vetítőgép működéséhez hasonlítható. Amint a fény eléri az anyag szintjét, a mentális folyamataink során az anyagi világ hullámhosszain képeket vetítünk az Anya-fényre. Úgy is mondhatjuk, hogy az élet vetítővásznára vetítjük a képeinket, vagyis a világegyetemnek arra a kozmikus tükrére, amely azokat a fizikai körülményeket türközi vissza, amelyek az elménk által más szinten megteremtett képeknek felelnek meg. Ezzel a tanítással valószínűleg nem találkozunk az iskolákban, vagy a vasárnapi iskolákban, ezért szükség van némi elmélkedésre ahhoz, hogy igazán megértsük, mi is történik.
30. Hogyan válnak a gondolatok anyaggá?
Kiindulásként gondolkozzunk el azon, hogy a tudomány egyik fontos eredményeként minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy sok látható tényállásnak/okozatnak az oka láthatatlan. Példaként képzeljük el, hogy a testünkön vérző sebek jelentek meg. Kezelésként a ha kenőcsöt használunk, akkor csak a látható sebekre/okozatra hatunk. A sebek azonban nem tűnnek el, így orvoshoz fordulunk. Ő tudósként rájön, hogy a látható sebeket láthatatlan ok, a vérben lévő fertőzés váltotta ki. Miután a baktériumokat hatástalanítja, ezzel megszűntetve az okot, az okozat is eltűnik. A tudomány az ok és okozat kapcsolatáról már felfedte:


• Az anyagi világegyetemben látható sokféle különböző forma valójában okozat, amelyek egy láthatatlan anyagból állnak. Minden anyag molekulákból áll. A molekulákat atomok építik fel. Az atomokat szubatomi részek alkotják. A szubatomi részek anyagi részeknek, vagy energia hullámoknak tűnhetnek. A jelenlegi feltevés szerint a szubatomi részeket nagyon apró rezgő szálak alkotják. Ezek a szálak azonban egy másik dimenzióban találhatóak, amelyet ez a könyv szellemi valóság világának nevez.
• A természet bizonyos törvénye szabályozza azt a folyamatot, amelynek során ez az alapvető szubsztancia különböző atomként, molekulaként és látható formaként megjelenik.

A tudomány nem tudja még pontosan leírni, hogy az energiából hogyan lesz anyag, de ennek részben az az oka, amelyről a későbbiekben még szó lesz, hogy a tudomány az elmét nem veszi figyelembe. Ahogyan már korábban erről már beszéltünk, a kvantum fizikusok egyértelmű kapcsolatot fedeztek fel a tudat és a szubatomi részecskék között. Néhány tudós jelenleg azt feltételezi, hogy a világegyetem alapvető építőköve nem anyagi részecske, vagy energia hullám, hanem információ.

Ezek után a központi kérdés az, hogy minek a hatására veszi fel a vibráló energia a szilárd anyagi részecske alakját, és mi okozza azt, hogy ezek a részecskék bizonyos anyaggá és formává állnak össze a látható világegyetemben? Példaként gondolkozzunk el azon, hogy a szubatomi részecskéket mi irányítja úgy, hogy oxigén vagy hidrogén atomokká álljanak össze? Mi irányítja ezeket az atomokat úgy, hogy víz molekulákká álljon össze? Mi irányít más részecskéket úgy, hogy olyan atomokká rendeződjenek, amelyekből ásványok keletkeznek? Mi irányítja a molekulákat, hogy úgy kombinálódjanak, hogy hatalmas óceánok jöjjenek létre Földünkön? Mivel a kvantum fizikusok kimutatták az anyag és a tudat közötti tagadhatatlan kapcsolatot, így a folyamat melynek során az energia, amely az elme anyaga, anyaggá lesz, az nem lehet tudat nélküli, intelligencia jelenléte nélküli folyamat.

A legnyitottabb gondolkodású tudósok azt kezdték el feltételezni, hogy a világegyetemnek azért van egyedi formája, mert az alap szubsztancia, amelyből keletkezett, olyan formát öltött, amelyet a ráható információk közöltek vele. A tudósoknak ezzel az a gondjuk, hogy információt csak tudatos elme tud létrehozni. Tudjuk, hogy egy könyv, ugyanúgy mint a számítógépünk alaplapja adatokat tárol. Azonban ami a könyv lapjain fellelhető, azok bizonyos elrendezésű fekete pontok, a számítógép adatbankjában pedig igen/nem jelek vannak, 0-val vagy1-el kifejezve. Ezek adatok, de az nem információ. A számítógép adatai, vagy a könyv pontjai addig nem válnak információvá, amíg valaki azt el nem olvassa, vagy nem értelmezi. Azonban csak a tudatos elme képes adathalmazt értelmes információként feldolgozni.

Tehát a világegyetemet felépítő alap szubsztanciának ahhoz, hogy látható formát öltsön tudatos elmére van szüksége, amely létrehozza az elképzelést az adott formáról, majd pedig alkalmazza vagy átküldi ezt az információt ahhoz a szubsztanciához, amely nem rendelkezik formával, de képes bármilyen formát magára venni. A materialista tudósok egy ilyen tudat létezésére nem tudnak magyarázatot adni, mivel az evolúciós elmélet szerint nem volt az ember megjelenése előtt tudatos lény a Földön. Azonban, ahogy erről már az előző részben volt szó, erre a problémára a spirituális világnézetnek megvan a magyarázata.
Amit még tudnunk kell az az, hogy Istenen vagy a Szellemi Lényeken kívül, még más lények is rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az elméjükkel az Anya-fényre vetített információ felvegye a vetített forma alakját. Az elménk pont olyan kreatív képességekkel rendelkezik, mint Istené, mivel Isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve. Azonban a külső körülményeink, és részben a lelki állapotunk tükrözik rólunk vissza azt, hogy milyen képet őrzünk önmagunkról az elménk négy szintjén. Ezt vetítjük az Anya-fényre, és a fény ezek után olyan fizikai formát ölt fel, mint amilyen az elménkben lévő kép. Ha azt képzeljük, hogy az élet harc, akkor olyan körülményeket hozunk létre, vagy vonzunk be, amely az életünket harccá alakítja.

Eddig anélkül vetítettük gondolati képeinket az Anya-fényre, hogy tudatában lettünk volna annak, hogy mit teszünk. Mindezt anélkül tettük, hogy tudatában lettünk volna annak, hogy az elképzeléseink, a tudatalatti önazonosságunk, gondolataink, érzelmeink és a tudatos gondolataink hatással vannak az életünkre. Azzal, ha ráébredünk, hogy az életünk látható körülményei egyszerűen a láthatatlan okokból következnek, akkor ezzel a tudással elkezdhetjük az irányítást a saját életünk felett.

Ha megváltoztatjuk az elképzeléseinket és hitünket az elménk négy szintjén, akkor változtathatunk a külső körülményeinken. Ahelyett, hogy a kozmikus tükör előtt ülve arra várnánk, hogy a tükör mosolyogjon ránk, hozzákezdhetünk ahhoz a dologhoz, amelyen azonnal átvehetjük az uralmat, vagyis a belső körülményeink megváltoztatásához. Kellemetlen külső hatások esetén elkerülhetjük az önpusztító kérdésfeltevést: miért velünk történik ez? Ehelyett feltehetünk önerősítő kérdéseket: „Milyen gondolati képet sugároztam a kozmikus tükörre ahhoz, hogy ezt kaptam vissza?”
31. Jussunk el a legteljesebb lehetőségeinkig!
Lehet, hogy elvontnak tűntek a korábbi gondolatok, ezért nézzünk most egy gyakorlatiasabb példát. Miért van az, hogy egyes emberek mindig szerencsésnek tűnnek, míg másoknak mindig a lehető legrosszabb jut ki? A kvantum fizikusok bizonyítása alapján a szubatomi részecskék nem fizikai részecskék mindaddig, amíg a tudós el nem kezdi a megfigyelést. Addig azok virtuális részecskeként a valószínűség világában léteznek. Amikor a megfigyelés megkezdődik, az egyik lehetséges részecske „előkerül” a valószínűség világából, és megjelenik a fizikai világban.

Most gondoljunk a saját életünkre! Gyakran érezzük azt, hogy olyan helyzetben vagyunk, amely többféleképpen zárulhat. Szinte minden helyzet rendelkezik egynél több lehetséges kimenetellel, amelyeknek a skálája a viszonylag kellemestől a viszonylag kellemetlenig terjed. Mi határozza meg azt, hogy a lehetséges kimenetelekből melyik válik valóra? Ha egy dobókockát eldobunk, akkor az hat féle eredményt hozhat. Mielőtt elgurítjuk a kockát, nem jelenik meg a végkimenet. A hat lehetséges eredmény egy másik valóságban tartózkodik, ahol mindegyik csak egy esély.

Mi határozza meg, hogy melyik számnál áll meg az eldobott kocka? Csupán a véletlenszerűség? Ha így van, akkor hogy lehet az, hogy néhány ember szerencsésebb, mint mások a kockadobásban az élethelyzetekben? Miért van az, hogy néhányan úgy töltik el az életüket, hogy egyik jóból a másikba kerülnek, míg másoknak mindenből a lehetséges legrosszabb jut? Miért van az, hogy úgy tűnik, hogy néhányan vonzzák a szerencsétlen helyzeteket, és krízisekből áll az életük. Mindez csak szerencse, sors vagy az igazságtalan Isten büntetése? Esetleg lehetséges-e az, hogy az emberek tudata, élethez való hozzáállása és hite dönti el, hogy a legteljesebb vagy leggyengébb lehetőségünk válik valósággá.

Képzeljük el, hogy egy olyan helyzet alakul ki körülöttünk, amelynek tíz lehetséges kimenetele van. A helyzet még nem áll fenn, így a tíz végkimenet még nem létezik a fizikai szinten, hanem a magasabb valóságban, ahol még csak lehetséges végkimenetelek. Milyen ez a valóság? Lehetséges-e, hogy ez a magasabb rezgések valósága? Lehetséges-e hogy ez a valóság az anyagi világegyetem egy szintje, és megfelel az egyik vagy az összes olyan szintnek ahol az érzelmeink, a gondolataink és az önazonosságunk található? Más szavakkal az elménk magasabb szintje kapcsolatban áll-e az anyagi világegyetem magasabb szintjeivel?

A válasz: a helyzet végkimenetelét nem a fizikai szint dönti el. Ezen a szinten az okozatot, az eredményt látjuk csupán, vagyis azt, hogy a tíz lehetséges végkimenetelből végül melyik valósult meg. Azonban mielőtt a helyzet „anyagba merevedne” azelőtt egy sokkal folyékonyabb szinten, az önazonosság szintjén van jelen. A személyes energiáink az önazonosság testünk szintjén kapcsolatba kerül a bolygónk önazonosság testének energiájával, valamint többi ember energiájával is, akik ugyanannak a helyzetnek a résztvevői.

Ha két energiahullám találkozik, kiolthatják, vagy erősíthetik egymást. Az önazonosság testünk energiahulláma csökkentheti a valószínűségét bizonyos kimenetelek megvalósulásának, és növelheti egy másik kimenetel esélyét. Például, ha az önazonosságunk szintjén pozitívak vagyunk, és azt tartjuk magunkról, hogy szerencsések vagyunk, akkor a legszerencsétlenebb végkimenettől szabadíthatjuk meg magunkat. Másrészt, azonban ha önmagunkat szerencsétlennek tartjuk, akkor megfoszthatjuk önmagunkat a legszerencsésebb végkimenettől. A végeredmény tehát az, hogy az önazonosságunk szintjén lehet, hogy a tíz végkimenetelből háromtól megszabadítjuk magunkat, és a hét maradék megvalósulásának esélyét magunkhoz vonzzuk.

A helyzet később a gondolatok szintjére süllyed, ahol a gondolataink szintén beleavatkoznak a helyzetbe. Ezen a szinten is újabb három lehetséges végkimeneteltől mentesíthetjük magunkat, attól függően, hogy a gondolataink pozitívak vagy negatívak. A következő szint az érzelmek szintje, ahol az érzelmeink szűrik meg a lehetséges végkimeneteleket. Mire a helyzet a fizikai szintre érkezik, az önazonosságunk, a gondolataink, az érzelmeink már kizártak a tíz lehetőségből kilencet, így csak egy maradt, ami a fizikai szinten megvalósulhat. Ha a magasabb elménk szintjén pozitívak vagyunk, akkor a helyzetből a lehető legjobb végkimenetel valósul meg. Ha azonban az elménk negatív, akkor bevonzzuk a lehetséges legrosszabb végkifejletet.

Így lesz világos, hogy minden külső körülmény körülöttünk az elménk tartalmának egyenes következménye. A fizikai körülményeink a látható következményei annak, ami az energiák szintjén történik. Mivel az energiahullámok egymást erősíthetik vagy gyengíthetik, a gondolataink közvetlen hatással vannak azokra a rejtett okokra, amelyeknek a következménye fizikai valóságunkban megvalósul. A gondolat anyag. Néhány szellemi tanító szerint az egész világegyetem egy gondolat Isten elméjében. A tudomány is ebbe az irányba mutat.
32. Az elme az anyag felett, mivel az anyag elme
A külső körülmények azoknak az okoknak a következményei, amelyek az energiák világában történnek. Ilyen az elme vagy gondolatok világa. Annak a logikus magyarázata, hogy az elme az anyag felett állhat az, hogy az anyag ugyanabból az „építőelemből” épül fel, mint az elme, és az elménk erre az építőelemre képes hatást gyakorolni. Elméletileg mindez határtalan lehetőséget biztosít arra, hogy az az elménkkel formáljuk az anyagi világot. Ismertek olyan „segítőkész” guruk, akik némi fizetség ellenében készségesen felajánlják titkos tudásukat, hogy számunkra tökéletes egészséget és határtalan gazdagságot teremtenek.

Valójában a körülményeink megváltoztatásának lehetőségei nem határtalanok, mivel bizonyos tényezőkre az elménknek nincs befolyása. Azonban ez nem szükségszerűen hátrány. Ismerve a korlátainkat és azzal megbékélve képesek vagyunk azok felhasználásával gazdagítani az életünket. Néhány ilyen korlátozó tényező:


• Isten társteremtői vagyunk. A tudatos önmagunk jelenleg a Földön fizikai testben van jelen. A Földet nem mi teremtettük, ezért az elménk jelenleg nem rendelkezik azzal a kreatív erővel, hogy a Föld alapvető megjelenésén változtatni tudna. Hasznos, ha ezzel tisztában vagyunk, és elfogadjuk, hogy a meglévő földi adottságok mellett a körülményekből a legjobbat legyünk képesek kihozni.

• A Föld tervrajzait Szellemi Lények alkották. Mivel azonban az emberiség mélyebb tudatszintre süllyedt, így az emberiség közös erővel bizonyos kiegyensúlyozatlan körülményeket teremtett. Ezek a körülmények természetesen hatással vannak ránk. Személyes elménk azonban nem rendelkezik azzal az erővel, hogy azt rövidtávon meg tudnánk változtatni, amit az emberiség kollektíven teremtett. El kell tehát fogadnunk, hogy jelenleg a Földön vannak olyan korlátozó tényezők, amelyeket sem megváltoztatni sem kikerülni nem tudunk. Saját elménk segítségével azonban csökkenthetjük ezeknek az életünkre gyakorolt hatását.

• A Földön nem mi vagyunk az egyetlen társteremtők, ezért nem kizárólag a mi igényeinket figyelembe véve alakították ki a földi körülményeket. A Föld tudományos kísérleti helyszínként működik, ahol sok társteremtőnek van arra lehetősége, hogy teremtő erejüket próbálgathassák anélkül, hogy kárt okoznának önmaguknak, egymásnak, vagy a bolygónak.
Mivel azonban minden társteremtő szabad akarattal rendelkezik, ezért megvan a lehetősége annak, hogy valamelyik egyén vagy csoport önpusztítóvá váljék. A Teremtő azért, hogy ezt a kockázatot mérsékelje, meghatározott néhány olyan törvényt, amelyek a teremtő erőnket irányítják. Ha ezekkel a törvényekkel szembehelyezkedünk, azzal a saját teremtőerőnket korlátozzuk, és ez szenvedést eredményez. Ha követjük a törvényeket, felfelé tartó spirált teremtünk, amely a teremtő erőnket kibővíti, így az ránk és mindenki másra is pozitív hatással van. Előnyünkre válik tehát, ha Isten törvényeinek keretein belül gyakoroljuk a társteremtést. ( Az alapvető törvényekről később lesz szó.)
• Sok esetben a végkimenet nem pusztán rajtunk múlik, hanem még egy vagy több személyen együttesen. Ezért, ha a saját elménket minden negatív elemtől meg is tisztítottuk, a többiek elméje képes negatívan befolyásolni a helyzet végkimenetelét. Ezért két lehetőségünk van. Tölthetjük azzal az egész életünket, hogy másokat próbálunk szabályozni, ezzel mindenkinek szenvedést okozva, vagy dönthetünk úgy, hogy tiszteletben tartva mások szabad akaratát a saját elménk tökéletesítésén dolgozunk annak érdekében, hogy csökkentsük mások döntésének negatív hatását önmagunkra.

Ezek azok a fő korlátozó tényezők, amelyek a teremtőerőnk kifejezésére hatnak. Van azonban még egy korlátozó tényező, amelyet figyelembe kell vennünk akkor, ha meg akarjuk magunkat kímélni a csalódástól, vagy attól az érzéstől, hogy üres ígéretek áldozataivá váltunk.
33. Miért nincs gyors megoldás?
Az elmúlt néhány évtizedben az önsegítő módszerekre való igény növekedésével nagyon sokan kezdtek olyan önsegítő vagy szellemi technikákat alkalmazni, amelyek gyakran nagy reményekkel kecsegtettek, vagy az életükben gyors és átfogó változásokat ígértek. Közülük sokan jutottak arra a következtetésre, hogy hiú reményeket tápláltak, mert az ígért változás nem következett be, vagy nem olyan gyorsan jelentkezett, mint ahogy szerették volna. Mi a magyarázata az eredmények hiányának? Egyetlen dolog, annak megértése, miszerint mielőtt azt várnánk, hogy a külső körülményeink megváltozzanak, előtte teljesen meg kell tisztítanunk az elménk minden szintjét a felhalmozódott helytelenül kezelt energiáktól és téves elképzelésektől. Ezek az energiák és elképzelések nem változnak meg egyik napról a másikra, és ez a magyarázata annak, hogy miért nem vagyunk képesek gyorsan túljutni rajtuk.

Ha sikeresen szeretnénk ennek, vagy bármelyik másik önsegítő, vagy szellemi, filozófiai könyv tanításának alkalmazásában, akkor hosszútávú elvárásokra SZÜKSÉGES berendezkedni. Valóban létezik kiút az emberi korlátok közül, de ez az út nem gyors és nem is könnyű. Azonban ha áldozatául esünk azoknak, akik gyors és könnyű kiutat ígérnek, akkor kitesszük magunkat olyan csalódásnak, amely miatt a szellemi utat feladjuk éppen az előtt, mielőtt jelentős eredményt tapasztalnánk. Ez nem jelenti azt, hogy nem tapasztalhatunk rövid időn belül eredményt. Sok ember tapasztal meg valamilyen eredményt rögtön az elején, de aztán olyan időszakba jutnak, ahol úgy tűnik, hogy az eredményekért több munkára van szükség. Ezen csak úgy tudunk túljutni, ha reálisan mérjük fel azt, hogy mivel tudjuk önmagunkat a szellemi úton tartani.

Hosszútávú elvárásokra berendezkedve képessé válunk az életünk annak az alapvető kérdésének megválaszolására is, amelyre sem a materialista tudomány, sem a hagyományos kereszténység nem tudja a választ. A kérdés tehát az, hogy miért van olyan sok igazságtalanság a Földön, és miért tűnik úgy, hogy Isten egyeseket kedvel, míg másokat egy életen át szenvedésre ítél. Például néhány gyermek hatalmas fizikai vagy szellemi lemaradással születik, míg másoknak több jut, mint amennyire szükségük van. Néhányan bár igyekeznek mindig mindent helyesen tenni, mégis végzetes betegség jut nekik, míg mások, akik mind Isten, mind az emberek törvényeit megszegik, látszólag háborítatlanul élnek.

A tudománynak nincs más válasza, mint az, hogy az élet az esélyek játéka, a keresztények válasza pedig az, hogy ez Isten akarata, az Úr szándéka kifürkészhetetlen. A logikus válaszhoz úgy jutunk el, ha elgondolkozunk azon a tényen, hogy szellemi lények vagyunk, akik a fizikai testtől függetlenül is képesek létezni. Minket a szellemi valóságban teremtettek meg, és a Tudatos Énünk ereszkedett bele a fizikai testünkbe. A fizikai világban való létezés eszközeként, és a Tudatos Én és a fizikai testünk kapcsolódási felületeként teremtették meg számunkra az önazonosság testünket, a mentális/gondolati testünket, és az érzelmi testünket. Tehát logikailag nincs annak akadálya, hogy miért ne létezhettünk volna a szellemi valóságban azt megelőzően mielőtt a fizikai testünkbe ereszkedtünk. Ez ahhoz a logikus következtetéshez vezet, hogy az idők során a Tudatos Énünk nemcsak egyetlen fizikai testben létezett. Ami azt jelenti, hogy a Föld bolygón való utazásunk száz vagy ezer évekkel ezelőtt kezdődött. Ez ad magyarázatot a korábban említett mindkét kérdésre. Ha különböző körülmények között többször megtestesültünk, akkor a társteremtő képességünket már alkalmaztuk, és ezzel elindítottuk annak az okát, amelynek a következményét a jelenlegi életünkben tapasztaljuk meg. Ezt hívják a keleti vallások karmának. Ez egyszerűen annak az energia impulzusnak a visszatérése, amelyet mi saját magunk indítottunk el egy korábbi életünkben. Einstein elgondolása szerint a tér-idő folytonosság zárt kört alkot, tehát ha folyamatosan azonos irányba utazunk, akkor az ellenkező irányból visszatérünk a kiindulási pontra. Tehát a tudomány megerősítette azt, amit Jézus mondott akkor, amikor azt mondta, hogy azt cselekedjük mássokkal, amit szeretnénk, hogy mások velünk cselekedjenek. Amit másokkal cselekszünk, az valamikor visszatér hozzánk, mivel a kozmikus tükör azt tükrözi vissza, amit mi magunk útnak indítunk.

Ha egy gyermek betegen születik, akkor ő a betegségének az okát a korábbi életeiben teremtette meg. Bármennyire is kíméletlenül hangzik, ez mégis erőt adó koncepció. Ha ugyanis a gyermek betegségének oka az élet sorsszerűségén, vagy egy igazságtalan Isten döntésén múlna, akkor a gyermeknek nem volna arra esélye, hogy javítson az életén. Azonban, ha a helyzetet a korábbi életének egyik döntése eredményezte, akkor a személynek lehetősége van arra, hogy az általa elindított okokon változtasson, és így megszabaduljon a válaszreakciótól.

Ez ad magyarázatot arra is, hogy miért tart el egy ideig, mielőtt látnánk a szellemi munkánk erőfeszítéseinek eredményeit az életkörülményeink javulásában. Láthatjuk, hogy ahhoz, hogy az elménk minden szintjét megtisztítsuk, fel kell oldanunk a korábbi életekben keletkezett korlátozó tényezőket is. Nem reális az az elvárás, hogy mindazokat a helytelenül kezelt energiákat, és elképzeléseket, amelyeket a korábbi életeinkben teremtettünk, azt gyorsan megszüntethetjük.
34. Hogyan válik a múlt kezdetté?
Mostanra világossá vált, hogy amennyiben az elménk felett teljes uralmat szeretnénk elérni, előtte meg kell szabadítanunk mindentől, ami nem tökéletes akkor is, ha azt a mostani életünkben teremtettük, és akkor is, ha a korábbi életeinkben. Bár mindez első hallásra meglehetősen bonyolult feladatnak tűnik, nem az, ha megértjük azt, hogy mit kell tennünk. Két alapvető elemet kell figyelembe vennünk.

Helytelen meggyőződések, elképzelések

Hagytuk, hogy az elménk mind a négy szintjét bizonyos helytelen meggyőződések járják át. Közülük néhány a jelenlegi életünkben keletkezett, míg a többi elképzelhető, hogy régóta jelen van. Nehéz tehát ez utóbbiak helytelenségét felismerni, mert olyan régen velünk vannak, hogy nem feltételezzük, hogy hibásak lehetnek, vagy nem fogadjuk el, hogy ezek hiányában az életünk bármennyire is megváltozna. Sok ember hiszi például azt önmagáról teljes meggyőződéssel, hogy emberi lényként az elméje az anyagra nem lehet hatással. Világossá vált, hogy az elménk négy szintje rövidtávú és hosszútávú alkotókat tartalmaz. A rövidtávú összetevőket a jelenlegi életünkben teremtettünk meg. Nézzük, hogy ezek hogyan hatnak az elménk négy szintjére:
• Családi hátterünk tükrében rendelkezünk valamiféle önazonossággal, van nemzettudatunk, etnikai hovatartozásunk, nemi hovatartozásunk. Ezt a rövidtávú önazonosítást egyértelmű, hogy nem visszük magunkkal a következő megtestesülésünkbe. Vannak azonban olyan sokkal általánosabb általunk teremtett önazonosítások, amelyeket tovább viszünk magunkkal a megtestesüléseinkbe. Ideális esetben ez a hosszútávú önazonosítás azon a szellemi egyéniségünkön nyugszik, amely az ÉN VAGYOK jelenlétünkhöz kapcsolódik. Teremthetünk azonban olyan önazonosságot is, amely majdnem kizárólag a jelenlegi világunk hitét tükrözi, vagy érzékszervi érzékelésen alapul. Elképzelhető, hogy elfelejtkeztünk szellemi eredetünkről, és az anyagi világban élő emberi lényekként, vagy nyomorult bűnösökként azonosítjuk önmagunkat. Az alacsony önbecsülésünk tehát eredhet a korábbi megtestesüléseinkből.
• Az elménk teste rögzíthetett hibás meggyőződéseket arról, hogy mi az elfogadott módja a teremtőerőnk kifejezésének, vagy a kívánságaink beteljesítésének. Elképzelhető, hogy elfogadtunk olyan elképzelést, amely gyengíti azt a képességünket, hogy észleljük azt a vágyunkat, hogy szellemi úton szeretnénk járni. Egyszerű példa erre az a meggyőződés, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ez az a filozófia, amelyet számos változatban használtak már arra fel, hogy a legszörnyűbb emberi rémtetteket „igazolják”. Ilyen téves hit alapján vált lehetővé az, hogy az emberek Isten nevében gyilkolják egymást annak ellenére, hogy a vallásuk tartalmazza a tiltást: Ne ölj!
• Az érzelmi testünk azokat az elképzeléseket rögzítette, hogy hogyan fejezzen ki érzelmeket pl. ha valami nem sikerül, számunkra elfogadható-e, vagy elkerülhetetlen az, hogy haraggal reagáljunk. Az érzelmi testünk bizonyára már sok sebet szerzett különböző megrázkódtatások során, amikor nagy mennyiségű negatív energiát hoztunk létre. Súlyos megrázkódtatások során a pszichénkben még törés, vagy darabokra szakadás is történhetett, amely oka lehet olyan súlyos pszichés betegségek kialakulásának, mint pl. depresszió, skizofrénia vagy a bipoláris betegség.
• A tudatos elme szintjén is rendelkezünk meggyőződésekről a számunkra elfogadható viselkedési normákról. Van elgondolásunk arról, hogy bizonyos helyzetekre milyen elképzelhető, esetleg kizárólagos módon reagáljunk. A reakciók közül néhány a fizikai testből ered, az agyon és az idegrendszeren keresztül bevitt programok alapján. Ennek egyik példája az állatok esetében a harcolj vagy menekülj viselkedés, melynek célja a test azonnali túlélésének biztosítása. Ha egy állatot veszély fenyeget, az első reakciója a futás, ha erre nincs lehetősége, akkor harcolni kezd. Igen sok ember szintén így reagál az életre, bár nekik olyan lehetőségük is van, hogy az állati viselkedés felé emelkedjenek. Jézus ezért mondta, hogy tartsuk oda arcunk másik felét, de ne üssünk vissza. Az agyunk bizonyos irányító funkcióit a fizikai testünk kódjai alapján végzi. Ez okozza azt, hogy vannak olyan emberek, akik az egész életüket fizikai élvezeteknek szentelik.
Érdemes megjegyeznünk, hogy lehetséges az, hogy a rövidtávú és hosszútávú meggyőződésrészek között ellentmondás álljon fenn. Pl.: lehet, hogy jelenlegi életünkben egy vallásos családban felnőve az a meggyőződésünk, hogy a lopás bűn. Emellett az is elképzelhető, hogy a korábbi életeinkben a lopást elfogadható viselkedési formának tartottuk, és ezért ez felülírhatja a rövidtávú meggyőződésünket. Az efféle konfliktusok a pszichénk megosztását eredményezhetik, amely még több bizonytalansághoz és szenvedéshez vezet.
Amennyiben a négy alsó testünket megtisztítjuk a helytelen meggyőződésektől, akkor túljuthatunk az ilyen belső konfliktusokon. Így visszakapcsolódhatunk a szellemi egyéniségünkhöz, és a hosszútávú önazonosságunk pozitív oldalához, amely a világunk része. Az önazonosság testünk ezért a szellemi önazonosságunkat fogja tükrözni, a gondolataink a legbelső tudást fogják követni, és az érzelmeink pedig a gondolataink keretein belül maradnak, és a cselekedeteink pedig minden életet támogatnak majd. Mindez megadja majd a leginkább vágyott minőségeket, vagyis az elme belső békéjét, amely a szellemi teljesség belső érzéséből fakad.
Helytelenül kezelt energia

A múltunk második eleme a helytelenül kezelt energia, amelyet karmának is neveznek. Sok embernek van tudomása a karmáról, de gyakran gondolják úgy, hogy csak cselekedetek lehetnek az okai. A karma azonban helytelenül kezelt energia, és amint már láttuk a gondolataink és az érzelmeink is energia-megnyilvánulások. Ezért teremthetünk karmát a gondolatainkkal és az érzelmeinkkel is. Ha valakit gyűlölünk, energiát kezelünk helytelenül, és karmát hozunk létre. Azonban ez a karma nem olyan súlyos, mintha fizikai erőszakot követtünk volna el valaki ellen. Kétféle karma létezik:
• Van olyan karma, amely gondolatok, érzelmek, ember ellenes cselekedetek, vagy az állatvilág, vagy a környezet ellen elkövetett cselekedetek eredményeként keletkezik. Ez a karma energia impulzusként kerül a tér-idő folytonosságba, a kozmikus tükörhöz. Adott időben, ami gyakran a következő megtestesülésünk ideje, visszakerül hozzánk. Visszatérésekor, ahogy korábban már szó volt róla, megtörténhet a legrosszabb, vagy a legjobb kimenet. Ha a helyzetnek tíz lehetséges kimenete van, akkor az előző életből visszatérő karma-rész eredményezheti a legrosszabb kimenet bekövetkeztét is. Ebből adódik az, hogy aki jó életet él, azzal is történhet szerencsétlenség. Természetesen van jó karma is, amely megmagyarázza azt, hogy miért lehet valaki szerencsés akkor is, ha nem jó életet él.
• Van olyan karma, amely olyan gondolat, érzelem, cselekedet miatt keletkezik, amelyek saját magunk ellen irányulnak. Ez a karma olyan energia-impulzus, amely nem kerül az univerzumba, hanem a saját elménkben marad. Ha az impulzus pozitív, akkor fel tud emelkedni a kauzális testünk szintjére, és a mennyországban lévő kincseinket gyarapítja. Ha pedig negatív impulzus, akkor a hosszútávú elménkben elraktározódik, és innen hatással lesz az egész életünkre, és még a következőkre is.
• Nyilvánvalóan az ilyen energia az életek során felhalmozódhatott; ez magyarázza bizonyos emberek viselkedésében azt, hogy milyen egyéni módon reagálnak bizonyos dolgokra, pl. ha valaki haraggal reagál. Ezek az emberek olyan nagy mennyiségű harag energiát halmoztak fel, amely az érzelmeiket felülírja, a tudatos elméjük pedig nem elég erős ahhoz, hogy a helytelenül kezelt energia vonzásán felülemelkedjen. Elveszítik az uralmat az érzelmeiken, és a harag uralkodik rajtuk.
35. Miért nem kerülhetjük el a felelősséget?
Az a karma, amelyet önmagunk ellen hoztunk létre velünk marad, és bár a hatását állandóan érezzük, sok ember ezt már észre sem veszi, mert érzéketlenné vált vele szemben, mint ahogy a fájdalommal szemben is érzéketlenné válhatunk. A mások ellen teremtett karmánk a megfelelő ciklus alapján tér vissza hozzánk, ezért gondolhatjuk úgy, hogy valaminek nincs következménye. Az érzéketlenség, és a karma ciklikussága teszi azt lehetővé, hogy az emberek a karma létezését tagadhassák, hiszen úgy tűnik, hogy árthatunk önmagunknak és akár másoknak is következmények nélkül. Az anyagi világegyetem legmeggyőzőbb illúziója az, hogy a cselekedeteink következményeitől megmenekülhetünk. Mindez az anyagi világegyetem működéséből adódik.

Az elsődleges pszichológiai blokk, amely az embereket az élet spirituális nézőpontjának elfogadásában megakadályozza az az, hogy nem akarják vállalni a cselekedeteikért a teljes felelősséget. Nem akarják tudomásul venni, hogy semmit sem úszhatunk meg. Ahogy a biblia mondja: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.” (Gal. 6,7) A fizikusok szerint minden hatásnak megvan az azonos mértékű ellenhatása. Nincs olyan hatás, amelynek nem lenne ellenhatása, következménye.

Szellemileg éber személyként el kell fogadnunk a felelősségünket a múltunk cselekedeteiért, és meggyőződéseinkért. Első hallásra ez nagy tehernek tűnhet, azonban ez az egyetlen módja annak, hogy szellemi növekedést érjünk el, amellyel hihetetlen mértékben növelhetjük az erőnket. Miután felismertük, hogy az élethelyzetünket a karmánk, és a múltbéli meggyőződéseink nagyon nagymértékben formálják, itt az ideje, hogy erőfeszítéseket tegyünk az önpusztító meggyőződéseink felszámolására, és a karmánk semlegesítésére. Jegyezzük meg, hogy a karma mielőtt fizikai eseményként megvalósulna, előtte végigcirkulál az anyagi világ négy szintjén. Ezért, ha a karmát sikerül az önazonosság, a mentális, vagy az érzelmi szinten semlegesíteni, akkor az nem jelenik meg a fizikai szinten.

A fizikai világ másik nagyon meggyőző illúziója az, hogy lehetetlen felülemelkednünk a múltunkon. Az egónk azt szeretné velünk elhitetni, hogy ha egyszer hibáztunk, akkor soha ne emelkedhessünk efölé. Vagyis ha hibáztunk, akkor örökre el vagyunk veszve. Minden igaz szellemi tanítás központi üzenete az, hogy az anyagi világegyetemben semmi sem tart örökké, ezért a hibáink sincsenek örökké hatással ránk. Mindent energia alkot, és az anyagi világot alkotó energia alacsonyabb rezgésű.
• A szellemi önazonosságunkat semmi sem károsíthatja, bármit is teszünk az anyagi világban. Ezért lehetetlen, hogy elveszítsük az esélyünket a szellemi önazonosságunk visszaszerezésére. A tudatos énünket sem tudjuk véglegesen semmivel ezen a világon befolyásolni. A tudatos énünk mindig az, aminek magát hiszi, és ezért bármikor meg is tudja változtatni azt, hogy mit hisz önmagáról. Annak ellenére, ha életeken át korlátozott önazonosságot építettünk is ki önmagunknak, bármikor efölé az önazonosság fölé kerülhetünk, ha az alsó négy testünket megtisztítjuk a romboló meggyőződéseinktől.
• A mi világunkban semmi sem állandó, ezért minden elkövetett hiba kijavítható. Az anyagi világ energiája alacsonyabb rezgésű a szellemi világ energiájánál. Az elménk lehet az a nyitott kapu, amelyen át a szellemi energia az anyagi világba leáramlik. Ha a tudatos önmagunk behívja, és irányítja ezt az energiát, akkor az képes átalakítani és megtisztítani az általunk a jelenlegi és korábbi életeinkben előállított helytelenül kezelt energiát. Ezzel megszabadíthatjuk önmagunkat attól a karmától, amelyet másokkal kapcsolatban teremtettünk, és attól is, amelyet önmagunknak hoztunk létre. Így van ez akkor is, ha a korábbi életekben főként negatív karmát teremtettünk, hiszen mindezeket megfelelő szellemi technikával át tudjuk alakítani.
Ne felejtkezzünk el a bennünket irányítani szándékozó külső ellenségünkről, és saját belső ellenségünkről, az egónkról se, aki szintén kontroll alatt kíván bennünket tartani. Mindkét ellenséggel szemben az elsődleges fegyverünk az a meggyőződésünk, hogy felül tudunk emelkedni a hibáinkon. Mint már láttuk ugyanis, minden hiba valamilyen a négy alsó testünk egyikében lévő, romboló meggyőződésből adódik. A tudatos énünket ebben a világban semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy elutasítsa a hibás meggyőződéseket, és igaz tudással helyettesítse őket. Semmilyen erő nem képes megakadályozni bennünket abban, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat. Erre csak saját magunk vagyunk képesek.

A hibás meggyőződéseink miatti helytelenül kezelt energiát azonban bármikor átalakíthatjuk. Ennek a ténynek a tagadása, az élet tényeinek tagadása, amelyet azonban a fizika már igazolt. Ezért ennek a világnak semmilyen ereje sem képes bennünket megakadályozni abban, hogy a negatív energiát transzformáljuk, kizárólag önmagunk.
36. Hogyan lépjünk túl a múlton?
36. Hogyan lépjünk túl a múlton?
A múltunkon túllépni nem olyan bonyolult, mint amilyennek gondoljuk. A helyzet az, hogy a jelenlegi életünk múltjában minden korlátozó körülményt mi teremtettünk meg magunknak. A bátorító felismerés pedig az, hogy mindent, amit mi magunk teremtettünk, azt meg is tudunk szűntetni. A teremtőerőnk tudattalan működtetésével mi teremtettük a korlátozó tényezőinket. Az a tény, hogy ezeket a korlátokat képesek voltunk megteremteni azt jelzi, hogy működik a teremtő képességünk. Ugyanezt a teremtő képességünket használhatjuk fel arra is, hogy megszűntessük a múltunk korlátait. Ehhez a teremtő képességünket tudatosan kell elkezdenünk használni. A következőkben arról lesz szó, hogy ez hogyan tehetjük meg.
Kitágult önészlelés, önérzékelés
Teremtő képességünk alapja az a tény, hogy észleljük önmagunkat, öntudattal rendelkezünk. Tudjuk, hogy létezünk, és tudatában vagyunk annak, hogy képesek vagyunk valamit létrehozni, teremteni. Sajnálatosan a legtöbb ember lecsökkentette önmaga észlelésének, érzékelésének képességét főként azért, hogy elkerülje a fájdalmat. Egyszerűen az történik, hogy amennyiben azt gondoljuk, hogy nem vagyunk képesek arra, hogy változtassunk az életünkön, akkor inkább nem is akarunk az életre gondolni. Sok életen keresztül ez volt ránk jellemző, mivel nem spirituális kultúrában élünk, annak ellenére sem, hogy esetleg vallásosnak mondjuk magunkat. Ezért van az, hogy az emberekben nem alakult ki az önmegfigyelés szokása, annak érdekében, hogy le tudjuk győzni saját öngyengítő elképzeléseinket.
Megoldásként ne azt válasszuk, hogy önmagunkat valamilyen emberi mértékkel szabott tökéletes lénnyé próbáljuk átalakítani. Többféle társadalom alakított már ki efféle emberi sztenderdeket. Nekünk viszont arra van szükségünk, hogy az ÉN VAGYOK jelenlétünkhöz kapcsolódva fedjük fel szellemi önazonosságunkat. Mindannyian egyedülálló egyéniségek vagyunk, és az egyetlen valós értékelésünk azon alapul, hogy milyen mértékben vagyunk képesek a Teremtőtől kapott teremtői képességeinket kifejezni a korábbi életeinkben önmagunk által létrehozott alacsonyabb önazonosságunkhoz képest.
Alapvetően fontos tudnunk azt, hogy a teremtői önazonosságunk visszanyeréséhez a tudatos önmagunknak az egónk kemény ellenállásával kell szembenéznie. Az egónk nem fogja önként visszaadni az alacsonyabb lényünk feletti irányítást, ezért nekünk kell határozottan visszavenni azt. Ez azt kívánja meg tőlünk, hogy vállaljuk a felelősséget saját életünkért és szellemi fejlődésünkért. Túl kell lépnünk azon a szokásunkon, hogy nem önmagunkra, hanem gurukra, szervezetekre vagy filozófiákra hagyatkozunk. El kell tudnunk fogadni azt, hogy bennünk megvan minden, amire szükségünk van: a Krisztusi önmagunk, és az ÉN VAGYOK jelenlétünk. Külső tanítások és különböző tanítók nagyon hasznosak lehetnek, de ők sohasem helyettesíthetik a szellemi önmagunkhoz kapcsolódó közvetlen kapcsolatunkat. Nem hagyhatjuk, hogy bárki is saját magunk és az ÉN VAGYOK jelenléte részünk közé álljon.
Különösen fontos azt is a figyelmünkben tartani, amelyről már volt szó korábban, hogy az ego által létrehozott elmebörtönből a tudatos énünk bármikor kiléphet. Ennek az az oka, hogy a tudatos énünk több mint az ego, és az ego hitvilága. Attól kezdve, amikortól önmagunkat már nem az egónkkal azonosítjuk, onnantól sokkal világosabban felismerhetővé válnak az ego által fenntartott hibás meggyőződések, hitek. Mindez azonban csak akkor következik be, ha a tudatos énünk úgy dönt, hogy visszaveszi a döntések jogát, és ezzel az életünkben újra ellátja a feladatát. Ezzel lehetőséget nyitunk arra, hogy új nézőpontból tekintsünk az életünkre, elkerülve a félelem, a bűntudat és a szégyen csapdáját. Ahelyett, hogy a hibáink miatt bűnösnek éreznénk magunkat, és megpróbálnánk azokat elrejteni mások szeme elől, ettől kezdve a hibáinkra úgy tekinthetünk, mint bizonyos tudományos kísérletekre, amelyek nem a kívánt eredményeket hozták. A továbbiakban pedig a kellemetlen végeredmény elkerülése érdekében hajlandóakká válunk arra, hogy szembenézzünk a hibás meggyőződéseinkkel, vagyis a tudatos észlelésünk szintjére emeljük őket azért, hogy a lehető leggyorsabban megválhassunk tőlük.
Az önmegfigyelés, és az életünkért való felelősségvállalás hozzásegít ahhoz, hogy felismerjük, ha hibázunk. Az ego azonban soha sem vallja be, hogy hibázott, helyette végtelen köröket futva keresi annak a lehetőségét, hogyan igazolja a cselekedeteit, és a meggyőződését. Az ego legfőbb üzenete az, hogy vagy nem vagyunk képesek megváltozni, vagy nincs rá szükségünk, hogy megváltozzunk; vagyis hagyjuk, hogy továbbra is az ego irányítson. Ennek eredményeként az ego megpróbál elbátortalanítani, hogy ne merjünk az elkövetett hibáinkkal szembenézni részben az attól való félelem miatt, hogy valami megbocsájthatatlan dolgot követtünk el, vagy azért ne akarjunk visszatekinteni a múltba, mert a hibáink miatt bűnösnek és megszégyenülten éreznénk magunkat, vagy a büszkeségünk miatt úgy képzeljük, hogy mi nem hibázunk, de ha mégis, azt nekünk nem szükséges beismerni.
Annak érdekében, hogy megmeneküljünk ezektől az ego játszmáktól, azt kell észrevennünk, hogy nem a tudatos énünk követi el a hibák többségét. A tudatos énünk valójában egy hibát követ el; azt, hogy nem vállalja fel, hogy döntéseket hozzon, és ezáltal lehetőséget ad az egónak arra, hogy az életünk legtöbb döntését ő hozza meg. Az igazság az, hogy a hibás döntések többsége az ego döntésének eredménye. Mivel azonban a tudatos énünk nem azonos az egóval, ezért bizonyos értelemben, nem mi követjük el azokat a hibákat. Az ego hazugsága az, hogy aki rosszat cselekszik, az rossz ember. Az igazság az, hogy azzal, ha hibázunk, a tudatos énünk nem válik rosszá. Amint az egótól elkülönítjük magunkat, a hibáink fölé emelkedhetünk.
Azonban ne értsük félre ezt úgy, hogy nem mi vagyunk felelősek az önmagunk által elkövetett hibákért. A tudatos énünk feladata az, hogy meghozza az életünkben a döntéseket. Ha a tudatos énünk úgy határoz, hogy nem hoz több döntést, akkor lemond a döntéshozói hatalmáról, de nem mentesül a döntéshozatal eredményéből adódó felelősségtől. Látható, hogy hiba volt a felelősséget az egónak átadni, de az is felismerhető, hogy amint visszavesszük azt az egótól, akkor a hibát kijavítottuk. Ezek után még mindig a miénk a felelősség azért, hogy az ego által teremtett helytelenül kezelt energiát, hibás elképzeléseket megszűntessük, de önmagunkat ne azonosítsuk az egóval, és ne érezzük magunkat rosszul a bőrünkben.
Ennek a felismerésnek az eredménye alapvető és nagyon fontos. Ha önmagunkat már nem az egóval, és az ego által hozott döntésekkel azonosítjuk, akkor sokkal könnyebbé válik önmagunkat elkülöníteni az egótól. Sokkal könnyebb lesz beismerni az ego téves elképzeléseit, és egyszerűen megválni tőlük. A hibákon való felülemelkedés a következő fázisokból áll:
• Meg kell szűntetnünk az önpusztító gondolatainkat, amelyek eredményeként a hibákat elkövetjük! Nem engedhetjük meg az egónak, hogy igazolja a hibás döntései okainak helyességét! Ezeket a gondolatokat, elképzeléseket olyan elhatározásokkal kell helyettesítenünk, amelyek a teremtői egyéniségünkkel harmóniában vannak, és a szellemi törvényekhez igazodnak!
• Át kell alakítanunk, transzformálnunk kell minden külső karmát, (olyan karma, amely mások felé irányul), amelyek a korábbi döntéseinkből fakadtak!
• Transzformálnunk kell minden belső karmát is (olyan karma, amely önmagunk ellen irányul, és az önbecsülésünket csökkenti, ha hibázunk)!
• Tudatosan kell meghoznunk azt a döntésünket, hogy az egész helyzethez a továbbiakban nem ragaszkodunk, elengedjük, a hátunk mögött hagyjuk azt. El kell határoznunk, hogy a továbbiakban nem követjük el ugyanazt a hibát.

Az utolsó fázis a legfontosabb szellemi fejlődésünk szempontjából. Az események végén nem tudjuk megváltoztatni azokat a dolgokat, amelyek már megtörténtek. Azonban, ha afölé a tudatszint fölé emelkedünk, amely miatt a hibát elkövettük, vagyis inkább az ego elkövette, és semlegesítettük az ebből adódó külső és belső karmát, akkor az elkövetett hiba ténylegesen már nem létezik. Valójában ilyenkor már csak egyetlen helyen létezik, a saját emlékeinkben. Végül, utolsó lépésként ahhoz, hogy túljussunk az elkövetett hibán az szükséges, hogy megbocsájtsunk mindenkinek, aki a helyzetben érintett volt, és legvégül megbocsájtsunk saját magunknak.
Dönthetünk úgy, hogy az egész helyzetet elengedjük, elfelejtjük, ezzel elérjük azt, hogy mindenhonnan kitörlődjön, ahol a gondolataink és érzelmeink energia-lenyomatokat hagytak maguk után, így a világegyetem teljes mértékben visszarendeződhessen abba a tiszta állapotba, amelyben a hiba elkövetését megelőzően volt. Így minden olyan lesz, mintha a hiba nem történt volna meg. Ami az anyagi világegyetem alacsony rezgésű energiájával lett írva, az mostanra törlődött. Egyszerűen az egész csak olyan, mintha a homokba írtunk volna valamit, amit most eltöröltünk. A legtöbb ember félreérti a megbocsájtást, és úgy gondolja, hogy ha valakinek megbocsájt, azzal azt az embert szabaddá tette. Valójában, amikor megbocsájtunk, magunkat szabadítjuk fel, mivel így már sem a helyzethez, sem a résztvevőihez nem kötődve a múlt terhe nélkül léphetünk tovább. Mindaddig, amíg a megbocsájtás nem teljes, nem szabadulhatunk meg a múltunktól.
Ennek a koncepciónak az a jelentősége, hogy a szellemi utunk során, fölé kell emelkednünk annak az érzésnek, hogy nem tökéletes emberi lények, vagy bűnösök vagyunk. Ennek az önazonosításunknak az elengedésével azt kell elfogadnunk, hogy szellemi lények, Isten társteremtői vagyunk. Ez csak akkor valósulhat meg, ha az önazonosságunk minden emberi alkotóját elengedve a teljes szellemi szabadság szintére kerülünk azzal, hogy az egónk és a hamis önazonosságunk fölé emelkedünk.
Képzelet
Mint, ahogy erről már volt szó, minden forma keletkezésének kiindulási pontja egy öntudattal rendelkező lény elméjében létező kép. Ez a gondolati kép rávetül az Anya-Fényre, amely ezután fizikai formát öltve megtestesíti az elképzelést. A gondolati képet a képzeletünkkel formáljuk. Ezzel a képességünkkel, olyasmit is el tudunk képzelni, amit még nem láttunk, sőt még olyasmit is, amit még soha senki sem képzelt el.
Ebből logikusan következik az, hogy a teremtőképességünk teljes mértékben a képzelőerőnkön múlik. Tehát nem tudunk olyasmit teremteni, amit előzetesen nem tudtunk elképzelni. Ezért ha a képzeletünk korlátozott, akkor nem jutunk tovább. Ha nem tudjuk azt elképzelni, hogy az ego által teremtett elmebörtönből ki tudunk szabadulni, akkor szó szerint nincs módunk arra, hogy kiszabaduljunk. A képzelettel kapcsolatos legfontosabb tény az, hogy a tudatos önmagunk határtalan képzelőerővel rendelkezik, amely adottságát minden körülmény között megőrzi. Mindegy tehát, hogy jelenleg milyennek látjuk önmagunkat, hiszen bármikor elkezdjük azt elképzelni, hogy felül tudunk emelkedni a jelenlegi helyzetünkön. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, az szükséges, hogy az ego helyett a tudatos énünk alkossa meg az elképzeléseinket a jövőről.
A tudatos énünk a szellemi valóságban lett megteremtve, ezért rendelkezik azzal a képességgel, hogy a szellemi világot és a szellemi önazonosságunkat el tudja képzelni, még mielőtt azt megtapasztalná. Ez a képzelőerő, amely a felső világokat is képes elképzelni, ez nyit lehetőséget számunkra arra, hogy a felső valóságokat belső megtapasztalásként észleljük. Ezzel szemben az ego, mivel az anyagi világban keletkezett, nem képes ezen a világon kívül semmit elképzelni. Az ego képzelete tehát behatárolt, arra korlátozott, amit ebben a világban lát. Ez azt jelenti, hogy meg van arról győződve, hogy mi igazából emberi lények vagyu
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Instant Messenger

Csevegő