Navigáció
· Fõoldal
· Napló
· GyIK
· Fórum
· Linkek
· Hírkategóriák
· Kapcsolatfelvétel
· Keresés
· Pálos kolostorok
· Rólunk
· Feliratkozás hírlevélre
· Event Calendar
Felhasználók
· Online vendégek: 3

· Online tagok: 6
Derikmaf, Davinmal, Galenwaph, KeganHaf, AldenCoks, BrantEn

· Regisztráltak: 12,485
· Legújabb tag: Murakbino
Online Statisztika


Látogatók ma: 4495

Utolsó 24 órában: 
























Németh Péter:ISMERETLEN ROMOK A PILISBEN-Új történelmi feltételezések
Bártfai Szabó László 1935-ben, a régi Buda felkutatásáról írt egyik könyvében a következőket írja: "Az óbudai
hegyek között barangolva, sokszor eltűnődtem azon, mennyi kérdésre nem ad a tudományos kutatás még ma sem
kielégítő feleletet..."l

Azok a kérdések, melyek megoldásán Bártfai-Szabó évtizedekig fáradozott, máig sem tisztázódtak. A legne-
vesebb mai szakemberek közös művében erről ezt olvashatjuk: „A honfoglalástól a királyság megalapításáig
terjedő évszázadról igen kevés helytörténeti adatunk van. E korszak építészeti emlékei pedig úgyszólván teljesen
eltűntek. Homályban tapogatódzunk tehát, amidón fővárosunk történetének e korai korszakát próbáljuk
felvázolni”.2

Hogyan lehetnek egy ország fővárosának történetében ilyen nagy fehér foltok, ekkora bizonytalanságok? Ezt a
kérdést egy felfedezéssel kapcsolatos hosszas kutatómunka igyekezett tisztázni, hisszük, hogy eredményesen.
1955-ben a Pilis-hegység Dömös, Pilisszentkereszt, Esztergom közötti területén, nagy részben távol minden
lakott teleptől vagy falutól, hegyi várak, ezeket részben összekötő, sok kilométerre terjedő fal, árok és sáncvonulatok,
várerődítményfalak, régi kövezett utak, vízduzzasztók és kolostorok maradványait - összefüggést
mutató rendszerét - fedeztem fel. Hatalmas méretű, ember alkotta művek nyomait, épületek faragott, megmunkált
köveit, kihalt emberi lakótelepeket és épületek alapfalait, cserépmaradványait találtam itt olyan területeken, ahol
ezek létezését és összefüggésének jelentőségét a tudományos világ addig nem ismerte fel.3

Az építmény-maradványok származását kutatva, arra kellett következtetnem, hogy a Pilisben a honfoglalás
utáni Magyarország királyi központjának maradványait találtam meg, annak a városnak a romjait, amelyet a
krónikák adatai szerint a rómaiak korában előbb Herculiának, majd Sicambriának, a hunok, avarok idejében
Attila-városának, majd a germánok Etzelburgnak, a magyarok pedig Budának - Vetus Buda - neveztek. Ez a
megállapításom ellenkezett az érvényben levő tudományos felfogással, amely szerint ez a régi forrásokból ismert
város azonos a mai Óbudával. Ezért a Magyar Tudományos Akadémia, majd a Művelődésügyi Minisztérium is
jelentést kért tőlem kutatásaim eredményeiről. Természetes, hogy a több mint tizenhárom évvel ezelőtt
megindított, teljesen új utakon haladó kutatásaim az eddigiektől eltérő eredményekre vezettek.
Az Árpád-kor krónikásai a XII. és XIII. századbeli írásaikban már elég sok adatot közöltek Attila városáról,
Sicambriáról. Anonymus pl. azt írja krónikájában, hogy Attila, a hunok vezére a Duna mellett királyi lakot
alkotott magának a felső hévízeknél, azt erős falakkal megerősítette, s az ott talált régi műveket megújíttatta.4 Ezt

a várost az ő korában a németek Etzelburg-nak, a magyarok Budavárnak neveztek. „Anonymus” krónikájának
további részében ezt az Attilaváros-Budát úgy szerepelteti, mint ahonnan a magyarok vezérei hódításaikra
kiindultak. Ez volt tehát a vezéri, majd a királyi központ. Árpád haláláról azt találjuk a krónikájában, hogy
Árpádot 907-ben tisztességesen - tehát nagy dísszel- egy kis patak fejénél temették el, Attila városánál, ott, ahol
később, a magyarok megtérése idején templom épült, melyet Albának neveztek Boldogasszony tiszteletére.5

Kézai Simon, az Árpád-kor másik pap-krónikása a XIII. századból származó, a hunok történetével foglalkozó
krónikájában Pannónia elfoglalásáról, a rómaiakkal vívott nagy csatáról azt írta, hogy a hunok Sicambriánál
keltek át a Dunán, ott aratták nagy győzelmüket, és a harcban elesett vezéreiket az Országútnál, a Köves-völgy-
nél temették el, ahol a "Bálványkő" volt. Ez a Sicambria lett Attila városa, melyet a németek Etzelburgnak, a
magyarok viszont Budának neveztek.
Helytelen volna az Árpádok korában írott krónikák adatait szó szerint értve bizonyító erejűnek elfogadni, de még
nagyobb hiba lenne ezeket a korabeli tudósításokat figyelmen kívül hagyni akkor, amikor korszakuk hagyo-
mányainak vizsgálataiból kell kialakítanunk a királyi központ helyrajzi fekvését és képét...
A régi Buda fekvéshelyének korábbi megállapításakor, úgy látszik, valami tévedés történt, s ezt a török
hódoltság utáni zűrzavaros idők számlájára írhatjuk. Adataink vannak arról, hogy az 1690. évi népszámláláskor
az egyesített Pest-Pilis-Solt vármegyék területén összesen csak 85 lakott hely volt, és ezek nagy részében is csak
néhány ember élt. Az összeírók a jegyzőkönyvek szerint sok elhagyott falut, várost, „pusztát” találtak, melyek
lakossága a törökök pusztító uralma alatt megsemmisült. Legtöbb ilyen elhagyott helynek még a nevét sem tudta
senki sem megmondani.6 Nagyon sok régi lakott területet, várost, falut, pusztát új lakókkal telepítették be, és

ezeknek a telepeseknek a régi nevekről természetesen már fogalmuk sem volt, sem a régi hagyományokról.
Így születhetett az a vaskos tévedés is, hogy az Alt Ofen-re telepített németajkú polgárok az Ofen elnevezést a
Buda-név fordításának vették, s így az Alt-Ofen elnevezést Ó-Budának fordították. Az Ofen név azonban
ugyanúgy „kemencét” jelentett, mint a „pest” szó. A névadó kemencéket a régészet a mai Óbudán ásta ki. Még
legutóbb is került ki az óbudai földből egy ilyen ősi kemence. A Pest elnevezés is egyszerű fordításból ered, és
az egész vidékre kiterjedt, a mai Buda neve is közismerten Pest volt évszázadokon át. IV. Béla a XIII. század
közepén oklevélben intézkedik a pesti várról, és Zsigmond király a XV. században még a Pesti vár polgárainak
7
jogait újította meg. Ez a Kemence-Ofen-Pest volt a helyes ősi elnevezés, a Buda nevet csak attól kezdve
viselhették, amióta az egyetlen, kizárólagos királyi székhely lett.
Schoenwisner lstván 1778-ban kiadott könyvében8 foglalkozott Vetus-Buda helyrajzi kérdéseivel. A mai Budán
talált római kori leletekből s más adatokból azt állapította meg, hogy ezek a leletek Aquincum maradványai. Alt-
Ofent a régi írásokban oly sokszor említett ősi Budával, Vetus-Budával azonosította. A régi Buda szerinte tehát
Aquincum helyén volt. Ezek után a leghatározottabban tagadta azt, hogy a honfoglaló magyarok a Sicambria
nevű város romjain építették a későbbi Budát. Nyíltan csalásnak minősítette azt a Bonfini által ismertetett
kőfeliratot, mely szerint a várost a rómaiak korában a Sicamber légió katonái építették volna újjá és ekkor a
maguk nevéről nevezték el Sicambriának.9 Schoenwisner nem óhajtotta észrevenni, hogy Sicambria és

Aquincum-Óbuda adatai nem azonosak, hogy két különböző városról beszéltek a régi adatok is. Így egészében
tagadta Sicambria létezését, azt állítva, hogy azok, akik Sicambria és a régi Buda azonosságát állitották,
általában Bonfini hamis adataira támaszkodtak.
Ugyanekkor mégis kénytelen volt elismerni, hogy: „már a Bonfini-féle kő feliratának közzététele előtt igen
sokan voltak, akik arra a meggyőződésre jutottak, hogy a régi Buda valóban Sicambria romjaira épült...” (270.
old.) A régi írásokban, krónikákban stb. található ilyen szövegeket egyszerűen mesének minősítette. Könyvében
cáfolni igyekezett azt is, hogy létezett Sicamber-légió a római seregben, amint azt a Bonfini-féle felirat állította.
(202. old.) Elismerte azonban, hogy Tacitus, Claudius és Plinius is írt már a Sicamberek seregeiről, mint a
rómaiak szövetséges csapatairól. (263. old.)
Figyelemre méltó azonban, hogy a Sicamberekről szóló első hírek a római történelemírásban akkor jelennek
meg, amikor Pannoniát hódításaik révén megismerték. Azt, hogy a sicamberek Pannónia-beli népek voltak, jelzi
az is, hogy a rómaiak először a trákok ellen vonultak fel. Mint jó német, Schoenwisner elfogadta Althammernek
azt az állítását, hogy a sicamberek a Rajna mellől származtak, pedig ez az adat csak arra az időre vonatkozik,
midőn a sicamberek a Rajnán keresztül átvonultak. Hiszen már Herodotos írt a Duna melletti „sican”-okról.10

Schoenwisner nem vett tudomást az olyan adatokról, amelyek a sicamberek Duna-melléki származásáról szól-
nak. (Ursperg, frank-történelem, Albericus stb.), valamint arról sem, amit erről a Kézai-, Thuróczy-, Sámboki-,
Budai-, Képes krónikák tartalmaznak, amelyek mind a Bonfini-kőfelirat közzététele előtti időkben íródtak és
erős, megbízható hagyományt képviselnek. Ezek pedig mindannyian azt állították, hogy a régi Buda Sicambria
romjain épült fel. Minthogy ezek az írók ismertették a frankoknak a Duna-melléki Sicambriából való szárma-
zásáról szóló legendát is. A francia hagyomány szerint a frankok ősei Trójából származtak, és a Duna melletti
Sicambriából indultak Nyugatra és értek el a Szajnához, ahol Párizst alapították, Páris trójai királyfi emlékére.
A népek nagy hagyományait helytelen volt ily egyszerűen mesének nyilvánítani. Az a tény, hogy a nagy frank
birodalom megalapítóját, Chlodwigot Reimsben Remigius püspök a következő szavakkal keresztelte meg:
„Hajtsd meg afejed büszke Sicamber is imádd, amit eddig megégettél és égesd el, amit eddig imádtál!” -,
igazolja a ,,legenda” régiségét, eredetiségét.
Ez a 496-ból származó szöveg nem lehetett azért sem alaptalan, mert az azóta finom alapossággal dolgozó
régészeti és történelemtudományi kutatómunka összes eredményeit figyelembe vevő modern francia történe-
lemírás is ugyanúgy Keletről, a Duna-mellékéről. több hullámban is érkezett népekből származtatja a frankokat,
sőt elődeiket, a gallokat is.
Schoenwisnernek az Aquincum-Alt-Ofen-Vetus-Buda teória elismertetése érdekében meg kellett döntenie az ősi
hagyományt, hogy a királyi székhely, az eredeti Buda, Sicambria területén létezett valamikor. Ezért kellett ta-
gadnia Sicambria létezését, pedig Sicambria valóság volt, voltak sicamberek, sicambriaiak, kellett tehát lennie
Sicambriának is. Sicambria, mint helységnév, ősrégi, és Magyarországon a XIII. századtól (Kézai) a XVII. szá-
zadig (Istvánffy) általánosan ismert helység volt. Kétségtelenül élő, létező város, hiszen Pilis-megye 1516.
február 11-én kelt oklevelében és a váci káptalan 1528. július 15-én kelt oklevelében, mint egy területi vitát
eldöntő helyrajzi pont szerepel Sicambria vize11, sicambriai malmok említésével. Oláh Miklós a XVI. század
végén mint Sicambria városát említi.12

Schoenwisner állítása alapvetően hamis volt, hiszen ismerte a XVI. században élt Lázius Wolfgang bécsi
egyetemi tanár adatait, említést is tett róla. Lázius pedig azt írta, hogy Vetus-Buda-Sicambria, Herculia (Castra
ad Herculem) helyén volt.13 A középkorban igenis jól tudták azt, hogy Aquincum volt a neve a mai Óbuda

területén létezett rómaikori városnak; Ortelius így is jelezte 1598-ban egy kora középkori, Pannoniát ábrázoló
térképén.14 Az „Anonymi Descriptio Europae Orientalis”, melynek szövege 1308 táján keletkezett, már említette
Aquincumot.15 Ismerte az Itinerarium Antonini szövegét is, abból pedig pontosan ismerhette Hercules Castra

Esztergom-környéki helyzetét. Schoenwisner ismerte azt, hogy a „Gyógyító nympháknak” szentelt fogadalmi
oltárt Esztergomnál találták, tudta, hogy Esztergomnál hévíz források voltak és hogy Anonymus Attila városát a
felső hévízeknél fekvő városként jelölte és a „felső hévízek” megjelölés csak az esztergomi hévízforrásokat
jelölhette, mert az alsó csoport volt a budai hőforrás, és így logikus lett volna a várost a felső, az Esztergom-
környéki melegvizeknél keresni.
Ám Schoenwisner korában nem volt kívánatos a magyar régészetnek egy tényleg magas kultúrájú magyar
főváros romjait kiásni. Azt kellett látni a világnak, hogy Magyarország területén a rómaiak csináltak kultúrát,
majd utánuk az osztrákok! Ez a gondolat kellett vezesse azokat, akik a régi Herculia-Sicambria, Attilaváros-
Buda végleges eltüntetésén fáradoztak, de ezek persze osztrákok voltak. Sajnálatos - és csak a Schoenwisner
körüli tekintélytiszteletnek és hatásának tudhatjuk be -, hogy ez a Vetus-Buda-Aquincum azonosítási teória két
évszázadon keresztül fennmaradhatott, és így a későbbi Buda-kutatók is ezen az úton maradva keresték a megoldást.

Rupp Jakab, a Magyar Tudományos Akadémia által jutalrnazott művében16 vita nélkül elfogadta Sicambria,

Etzelburg, Buda azonosítását Óbudával, illetőleg Aquincummal, bár ő is láthatta, hogy a helyrajzi pontok nem
egyeznek. Tudott arró1, hogy a régi Buda határai a Pilishegy és az esztergomi polgárok által használt nagy út, a
pilisi Pazanduk falu, a Hegyes- és Mogyorós-hegy körül volt (13. és 34. oldalak). Tudott a Buda-környéki pálos
barátok Szentlélek és Szentkereszt kolostoráról (17. old.), és tudott a pálosok pilisszentkereszti, pilisszentléleki,
Esztergom-környéki kolostorának azonosságáró1 (250. old.), tudott arról is, hogy Esztergom melegfürdőinél volt
a Villa de Calidas Aquas, a Meleg-víz-falu, és hogy ez határos volt Budavárával (13. old.). Rupp Jakab tudtaazt,
hogy Buda határos volt a Mogyorós-heggyel, és egyúttal azt is tudta, hogy ez a Mogyorós-hegy Esztergom
mellett volt (22. old.), tudott arró1, hogy a budai, Szűz Mária szigeti apácák a budai, Vetus-budai előhegyeken
levő Alba Ecclesia (Fehéregyház) előtt megkaptak egy hévízpatakon lévő malmot, hogy ez a malom a szentléleki
egyháznak a közelében és ezek a birtokok Pilis megyében voltak (24-25. old.); hogy a Vetusbudai, Szűz Mária-
szigeti apácák Mátyás király rendeletére állandóan a visegrádi erdőkből kapták a tüzelőfát, így nem élhettek a
mai Ó-Budán. Rupp pontosan száz évvel ezelőtt kiadott könyve elég adatot tartalmaz arra, hogy már akkor meg-
állapíthatták volna a régi Budának a mai Esztergomhoz való közelségét. A királyi központ egészen a XV. száza-
dig a Pilis volt; a középkorban a szokásnak megfelelően az udvar a vallási központ - Esztergom - szomszéd-
ságában maradt.
Salamon Ferenc a múlt század végén a főváros megbízásából írta értékes művét, Budapest történetét.17 Salamon

ismerte az Itinerarium Antonini római kori útleírást, ismerte, hogy a Duna-várrendszerek összeköttetésére
szolgáló Aquincum-Brigetio útvonalon Esztergom alatti helyzetben volt Herculia Castra. Salamon tudta, hogy
Lázius Wolfgang 1535-ben járt ott, és azt írta le, hogy a régi Buda volt régebben Herculia-Sicambria. (89. old.).
Ám Salarnon, miért, miért nem, ezt az útvonalat erőszakos és értelmetlen indoklással áttette az Óbuda-vörösvári-
dorogi völgyvonulatba (273. old.), így megszüntetve annak szükségességét, hogy tárgyalja a régi Buda és az
Esztergom melletti Sicambria egyezésére mutató bizonyító adatokat.
Bártfai-Szabó László 1935-ben megjelent könyvét18 Györffy György a Vetus-Buda problémák legjobb össze-
állításának jelezte.19 Ebben a könyvében a szerző 187 Vetus-Budára vonatkozó oklevelet és oklevélkivonatot

közölt, igen sok fontos helyrajzi adatta1. Ezek tanulmányozásából megállapította, hogy a régi Buda határairól
készített, 1212, 1355, 1510. és 1524. évi, s más oklevelekben talált határleírások, helyrajzi adatok nem alkalma-
sak arra, hogy ezek felhasználásával a mai Ó-Budán ki lehessen rajzolni a régi Buda térképét.20 Ugyanakkor a

hatáljárási oklevelek adatait még így is megpróbálta Óbuda területére leltszűkíteni.
Tapasztalhatta, hogy az oklevelek Pilis-megyei területekrő1 szólnak Buda szomszédságában. Az említett helyek:
Pilis-hegy, Mogyorós-, Hegyeshegy, Szamárkő, Pazanduk falu, Bana-föld, Kovácsi, Kerekkút, Tanya
halászóhely, Uzaháza hegye, Ridegkút, az említett Szűz Mária-sziget, Örs falu, Nyék, Fe1sőhévvizek, Alba-
Ecclesia (Fehéregyháza). Olvashatta régi oklevelekben, hogy a Szűz Mária-szigeti apácakolostornak úgyszólván
minden birtoka, háza, földje, malma stb. Pilis-megyében, Esztergom közelében volt (170. old.). Hogy a régen
keresett, Buda környéki Geyza-vásár nevű hely az Ipollyal szemben, Esztergomhoz közel volt, mindamellett
észlelnie kellett az oklevelek szövegéből, hogy ezeknek a helyeknek a leírásakor az oklevél-szerkesztők minden
esetben legfőbb iránytadó vonalnak az esztergomi polgárok útját, az esztergomi nagy utat (Via Magna
Strigoniensis) jelölték meg, mégsem revideálta az eddigi óbudai elképzeléseket. Bártfai-Szabónak arról is volt
tudomása, hogy a pálosok oklevél-kutatása szerint az Alba Ecclesia a Pilisben volt és nem a mai Óbuda területén
(21. old.).
Gárdonyi Albert 1941-ben írt könyvecskéjében21 igen jó összefoglalóját adta a régi Budára vonatkozó adatoknak.

Ismerte az eddigi Sicambria név régi használatát, azonban Schoenwisner alapján állította, hogy Sicambria nevű
város sohasem létezett (8. old.); bár ismerte azokat az okleveles adatokat, melyek szerint a Sicambria elnevezés
közkeletű volt, és alatta a régiek nem Óbudát értették. (7. old.). Ismerte azokat az adatokat, melyek szerint ennek
a városnak Esztergom szomszédságában kellett lennie. Ismerte az írásbeli bizonyítékokat az 1223. évi nagy
tűzrő1, mellyek szerint Esztergom és Vetus- Buda egyszerre égett le (8. old.). Tudta, hogy Kézai szerint a hun-
római csata Sicambriánál zajlott le, és ismerte a Kézai által említett csata- és temetkezési hely azonosságát az
Esztergom melletti Szamárkő területével. Tudott arról is, hogy az Alba Ecclesia (Fehéregyháza) azonos volt a
Vetus-budai Boldogasszony templommal (12. old.), és hogy azt állítólag még Nagy Károly építette a frankoknak
az avarok feletti döntő győzelme emlékére; de tudta Gárdonyi azt is, hogy az avarok csapatai a mai Buda
területére nem vonultak be (14. old.). Végül írásbeli dokumentumokat ismert arról, hogy a régi Buda melletti
Geysa-vásár, melynek helyét előtte is sokan kutatták ,azonos volt a Felhévíz nevűhelységgel, de arról is tudott,
hogy ez a Geysa-vásár az Ipoly torkolatával szemben, Esztergom határához közel volt (21. old.). Megállapította
ő is (Rupp után), hogy a felhévízi keresztesek rendháza, a Szentháromság-rendház mindig az esztergomi
keresztesek Szent István rendházának bélyegzőjét használta, tehát azonos vezetés alatt volt. llyen szoros
összefüggés nem állhatott volna fenn, ha a felhévízi Szentháromság rendház - ahol eddig hitték - a mai Óbuda
területén lett volna (58-59. old.). Felhévíz, amiről Anonymus is írt, csak az Esztergom-környéki lehetett, mert az
volt a Duna felsőbb részénél. Gárdonyi észrevételezte azt is, hogy a Felhévíz elnevezés Anonymus idejében a
mai Buda területére értelmetlen volt (11. old.).



Szilágyi János már a legújabb ásatási eredményeket is ismerte, és könyvében mégsem vetette fel a gondolatát
annak, hogy Schoenwisner is tévedhetett, pedig tudta, hogy nemrégiben Aquincumban egy tégla-karcolatot ta-
láltak, arni igazolta egy sicamber katonai alakulat Dunamenti területen való létezését, és tudta, hogy Schoenwis-
ner Mária Terézia császárnő utasítására járt el, és hogy a bécsiek Aquincumbó1 is elvitték az értékesebb
leleteket.22

Úgy látszik tehát, hogy a kutatók mindig beleütköztek a hibás teória miatt az ellentétekbe. De miután az ásatók
minden ásatásnál igyekeztek munkáikat sikeresnek feltüntetni, természetesen ez olyan magyarázatokat szült,
arnelyek a negatívumok mellett is sokakat megtévesztettek.
Semrni sem igazolja azt a feltevést, mintha Anonymus és Kézai Sicambriának, Attila városának a mai Óbuda
területét tartották volna, sőt világos, hogy nem az akkor ismert Aquincumról írtak. A mai Buda területe hosszú
évszázadokig is Pest néven szerepelt. Anonymus (LVII. fej.) is így említi. A mai Óbudán talált ősi kemencéktől
származó „Ofen” a legősibb német neve a mai Budának és Óbudának. Az Ofen nevet már írásokban is
használták a XIII. században erre a területre. Vetus-Buda nevét viszont a német szövegekben már a XI. századtól
Etzelburgnak írták. Az Ofen és az Etzelburg elnevezés sehol sem szerepel semmilyen írásban egy helységre
értelmezve, és sehol senki sem írta azt, hogy Ofen azonos lenne Attila várával. A mai Buda „Buda” nevét csak a
régi Buda latin szövegekben „Vetus-Buda” pusztulása után vette át.
Kézai szerint Attilát szintén az országútnál, a Bálvány-kőnél temették el.23 Kézai leírása szerint a magyarok a

Dunán Pestnél és Szobnál keltek át a vízen (a mai Pilismarótnál), ahol akkor Szvatopluk várát vették be és ott
ölték meg Szvatoplukot és állítólag Marótot is. Ortelius Ábrahám belga földrajztudós 1597-ben kiadott egyik
térképén24 „Herculia sive Sicambria” kettős névvel jelölte a várost, pontosan a mai Pilismarót térségében. Ezt a

Sicambriát azonosította a régi Budával Bonfini is. Mint láttuk, Kézai a XIII. században már más, talán biztosabb,
régibb forrásból ismerte ezt az elnevezést. Ezek után már szinte természetesnek látszik, hogy a rómaiak egyik
fennmaradt útvonal-leírása az ismert „Itinerarium Antonini”, valamint a „Notitia” római kori feljegyzés adatai
alapján - mely szerint Aquincumtó1 kiindulva Ulcisia Castra (Szentendre) és Cirpi Mansio (Dunabogdány) után
Herculia, Castra ad Herculem következett - Salva Mansio (Esztergom) előtt. 1906-ban, a római kori adatok
egyezésének megállapítása után, régészeti ásatásokat folytattak Pilismaróton, és ott az akkori tudományos
megállapítások szerint feltárták Herculia maradványait.25 Ezt igazolja az egyik legutóbbi térkép: 1958-ban jelent
meg, Dercsényi Dezső ellenjegyzésével.26 Az ásatásokat vezető Finály Gábor leírása szerint a feltárások során

egy 820 méter hosszúságú, bástyákkal tagolt kőfal maradványai és azzal körülzárt dombtetőn egy 27-33 méter
méretű oszlopcsarnok alapjait ásták ki. Finály a környéken talált sok római kori pénz, tégla és cserépleletre
hivatkozva a kiásott épületmaradványokat római korinak tartotta, de maga is megjegyezte, hogy a pontos
kormeghatározás érdekében szükségesnek látja az ásatások folytatását. Herculia előkerülése abban az időszakban
történt, arnikor Árpád vezér halálának ezeréves évfordulója alkalmával emlékművét Óbudán tervezték felállítani,
és Fehéregyház Óbudán való elképzelését szent és sérthetelen gondolatnak tartották. Senki sem vette észre, hogy
Herculia Castra feltárása egyben Sicambria megtalálását jelentette.
Lübecki Arnold (1205-1210) között írt krónikája szerint I. Frigyes kereszteshadjárata alkalmával a német császár
és kísérete Granban (Esztergomban) szállt ki hajójából, ott III. Béla vendége volt. Onnan a magyar királlyal
átmentek Attila városába, Etzelburgba, megtekintették, majd annak környékén vadásztak. Azt ismét Granban
vették át a magyar király és királyné ajándékait, és indultak a hajóval a Dunán a Szentföld felé.27

Ebből a leírásból is világosan megállapítható, hogy az Árpád-korban és később is oly sokszor szereplő Etzel-
burgot semmiképpen sem lehet a mai Óbuda területével azonosítani. Nagyon valószínűtlen, hogy egy vadászat és
egy romváros megtekintése miatt az idős császár feleslegesen megtette volna az Esztergom és Óbuda közötti
hatalmas utat oda-vissza, amikor úgyis arra utazott tovább. A Herculia-Sicambria-Pilismarót távolságú külön
útra azonban elmehetett. Ez a leírás egyébként jól megkülönbözteti Gran-t (Esztergomot) és Attila városát
(Budát), és igazolja azt, hogy Attila-város-Buda-Sicambria Esztergomnál volt, mint azt az Ortelius-térkép adata
is mutatja.
Most ismét gondoljunk Kézai megjegyzésére, hogy a Dunán Sicambriánál átkelt hunok vezéreit és Attilát is a
Bálványkőnél - Statua lapidea - temették el, az országútnál, a - cuve azoa - Köves-völgy oldalánál. Így a
kapcsolatok még érdekesebbek lesznek, mert a mai Esztergom-Pilismarót határa mentén megtalálható ez a
terület, ugyanolyan elhelyezkedésben, ahogyan Kézai írta.28 A Herculia-Sicambria helyén lévő Pilismarót 1789--

ból származó térképén ez a Kézai által említett országút Esztergom útjának van jelölve, és ugyanott megtalálható
a Kövek oldala - cuve azoa - elnevezésű völgyoldal és terület, valamint a középkori elnevezések szerint a Sza-
márkő - Statua lapidea -, az ősi Bálványkő.29

A Szamárhegy vagy Szamárkő elnevezés a középkori térítő barátok gyakorlatából született. A pogányok és
pogány szokások megszégyenítésére a Bálványos, vagy Bálványról ismert helyeket ők nevezték el Szamár jelző-
vel. Így Bártfai-Szabó László is ezt a régi Szamárkő elnevezést azonosnak tekinti a még régebbi Bálványkő
névvel.30
Figyelemre méltó adatot tartalmaz egy 1292. április 20-ró1 származó oklevél.31 Ebben az oklevélben, amely egy

birtok adás-vételét rögzíti le, pontosan a mai Szamárhegy területének leírását kapjuk. Az oklevélben mint
helyrajzi pontok többször szerepelnek a „Szamárhegyi palotarom” és a „Szamárvár” elnevezések. Ez azt jelenti,

21

hogy a Szamárhegyen az esztergomi országút, a Búbánatvölgy és a Szűz Mária-sziget környékén valamikor vár-
palota volt.
Azt tudjuk, hogy a hittérítő barátok szándékos névadása folytán Bálványkőből Szamárkő lett, de a Szamárvár
elnevezést már ezzel nem lehet megmagyarázni. Egy várnak semmiképpen nem lehetett a neve Szamárvár. Itt, a
mai Esztergom közvetlen szomszédságában ilyen elnevezésű várat egyébként semmilyen más ismert írás sem
jelez. Ennek a várnak valamikor kétségkívül más neve volt, és itt ez a név közismert kellett, hogy legyen.
A középkori írások Etzelburgot, Attila városát teszik a mai Esztergomhoz közel. A honfoglaló magyarok vezérei
e1őször „Attila várában” - egy régi várban - telepedtek meg, és ott - a Szűz Mária-sziget mellett - alakult ki az
ősi Buda vára. Attilát a Bálványkőnél, az országút és a Köves-oldal mellett temették el- ez is az említett Szűz
Mária-sziget mellett van. A régi magyar krónikákbó1 származó adatok szerint, melyeket török forrásokbó1
(Tarikh-i Üngürüsz) ismertünk meg, Attilát Esztergom mellett temették el. Ennél a Budaváránál a magyarok
vezéreinek mindegyike épített magának várat, ezért a törökök ezt a város-központot Jedikulinak, Hétvárnak
nevezték.32 Ennek a hét várnak a létezését több forrás látszik igazolni, például Cselebi szerint Buda elfoglalásakor
a törököknek négy várat kellett Budánál elfoglalniok. A „hun-króniká”-ban Kézai azt is említi, hogy Attila
első pannóniai udvartartását Scewen-nél tartotta, a Seven pedig kelta-angol nyelven hetet jelent.
Anonymus korában a királyok vára Buda volt, és csak azt tudták róla, hogy azt előzőleg Attila uralta. Ez a vár
lehetett a pogány Bálványkőnél, és ebből lett sokkal később egy rosszindulatú német fordításbó1 „Szamárvár”.
Közismert az a tény, hogy a régi Budát minden német szövegben Etzelburgként említik. Egy rosszindulatú
„elírás” már könnyen csinálhatott ferdítést, amikor az Etzelburgot „Eselburg”-nak írták el. Így lehetett csak
megérteni a Szamárvár elnevezést, és így lehetett Attila várábó1, Etzelburgból Szamárvár, és a hegyből
Eselberg, Szamárhegy. Németnyelvű térképen a hegy tényleg Eselsberg néven szerepel. Az Etzelburg elnevezés
a régi Buda várára vonatkozóan még Borbála királyné 1432-es, Holczer bécsi bíróhoz írt levelében így szerepel:
„Unsern sitze is Eczelburg”.33 Az esztergomi országútnál lévő Szamárkő-Chemarkw neve viszont már András

király 1212. évbő1 származó budai határjárási oklevelében is szerepel, mint az ősi Bálványkő akkori elnevezése.
Kézai ezt nevezte az objektívnek tűnő latin Statua lapidea formában.
Ennél a pontnál érdemes kissé foglalkozni Knauz Nándor és a Szamárhegy kapcsolatával. Knauz esztergomi
kanonok Simor János esztergomi prímás megbízásábó1 írt hatalmas műve, történelemírásunk szempontjait
tekintve, rendkívül jelentőségteljes munka volt.34 Szükséges azonban megállapítanunk, hogy az Alt-Ofen-i születésű
Knauz Nándor, esztergomi kanonok pontosan a Szamárhegy tövében építette fel kastélynak is beillő
magánvilláját. Knauz bizonyára a régi írások rendezése során juthatott olyan adatokhoz, amelyek érdekessé
tették számára ezt az ő idejében még teljesen elhagyott Búbánat-vö1gyi tájat, a Szamárhegy és a Csókáskő
tövében, hiszen az általa talált kelta sírkő, Solva hercegnő sírköve is a Szamárhegy környékéről származik.
Ennek a sírkőnek eredeti fekvőhelye fontos lehetne az ősi kelta központ pontos helyének megállapításánál.
A kőbe vésett római kori bizonyítékot, az „Ad Herculiam” szövegű feliratos követ a múlt század végén a
Basaharc-nak nevezett területnél találták meg, mely terület felett a legmagasabb hegycsúcson Lász1ó Gyula és
Székely György professzorok egy általam felfedezett hatalmas teljedelmű, kőfallal körülvett vár létezését
ismerték fel. Lász1ó professzor a rövid felszíni leletvizsgálat után ezt a várat őskori, vagy ókori várnak minősí-
tette, később azonban a falnak faragott kövekből rakott része is előkerült, és Zádor Mihály egyetemi docens
vizsgálatai alapján kiderült, hogy itt és a szomszédos emelkedőn – Hideglelős-kereszt - lévő, eddig római -
korinak ismert felépítményeken középkori ráépítkezések is vannak. A Szamárhegyen ugyanolyan sziklába vágott
falakat találtam, mint a visegrádi Mátyás-palota teraszképző sziklafalain. E terület hatalmas erejűősi védelmi
központnak látszik. Talán itt lehetett Herculesvára? Akkor viszont mi volt a Pilismaróton feltárt hatalmas oszlop-
csarnok? Az akkori jelentések szerint az ott talált épületnek négy sorban hat darab oszlopa volt, azoknak alapjai
maradtak meg. A térképen keresve a régi elnevezéseket, útmutatásul a kérdések megoldására. Marótnál beleütkö-
zünk két érdekes helységnévbe, ez a Kis-Hábod és Nagy-Hábod. Óbad nevú helyiség ismert itt a középkori okle-
velekből; ez a középkori Óbad szó alakulhatott át idővel Hábod-dá. Az Óbad régi francia szó és jelentése azonos
a latin albá-val.
A Hábod-Óbad-Alba azonosság felvetődése azért érdekes, mert többek szerint (pl. Bonfini) az Alba Ecclesiát
még Nagy Károly frank király, római császár állíttatta a pogány avarok leverése és megkeresztelése emlékére. A
francia Aubadel-Alba ’virradatot’ és egyben Mária Boldogasszonyt jelentő, ismert értelmezése a pogányok
térítésére utal, és egyben a Hábodnál megtalált ősi Boldogasszony-templom maradványainak Pilismaróton való
létezését emeli nagy jelentőségűvé. Ugyanígy fokozódik a jelentősége annak a ténynek, hogy a Pilis területe tele
van Árpád-kori létesítmények maradványaival. Csak Pilismarót kisugárzási övezetében ismert a pilisszentléleki,
pilisszentkereszti, klastrompusztai kolostor-rom, a dömösi prépostság maradványa, az esztergomi, visegrádi vár,
és ehhez jönnek a most előkerült régi vármaradványok. A történelem adatai is azt igazolják, hogy a honfoglalás
idejétől a királyi család életének főbb eseményei a Pilishez kapcsolódtak. Szent István király fia, Imre herceg
egy pilisi vadászszerencsétlenség áldozata lett; I. Béla királyra Dömösön szakadt rá a trónszék; Álmos herceget
és fiát, Bélát, Kálmán király Dömösön vakíttatta meg; Álmos azután egy ideig a dömösi kolostorban élt fiával, a
későbbi II. vagy Vak Bélával; Gertrud királynét a Pilisben ölték meg. Tehát úgyszólván minden király-
tragédiánk a Pilishez kapcsolódott. Így figyelembe kell ma már venni Evlia Cselebi török világutazónak az 1660-64
évekbeli magyarországi tartózkodásáró1 írt beszámolóját.35 Megírta, hogy Buda három órás kocsiútra volt

Gül Baba sírjától, ettől a sírtól 7000 szőlőskertet számolt meg Budáig, amely szerinte Esztergom kerületében
volt, és azt is, hogy ott, Esztergom alatt valamikor egy nagy város volt, de amikor ő ott járt, a város helyén már
csak szőlők és gyümölcsösök voltak: a törökök a város helyére erdőket, gyümölcsösöket, szőlőket ültettek.
Cselebi írásából tudjuk, hogy Buda elfoglalása utáni napon a törökök kirendelték a lakosságot egy közeli
térségre és ott 70 ezer embert lemészároltak. A magyar történelemírás csak egy ilyen szörnyű vérengzést ismer,
azt, hogy a törökök Pilismarót határában 25 ezer családot gyilkoltak le.36 Ez rávilágít Pilismarót nagy fontosságú

helyzetére. Erről a tömegmészárlásról egyébként Cselebi megemlékezik az Alba Regia ostromáról írt sorokban
is, ahol ugyancsak 70 ezer ember leöléséről írt. Figyelemreméltó jelenség, hogy ennek a nagy öldöklésnek
emléke sem Székesfehérváron, sem a mai Budán nem volt meg soha sem, és a hivatalos történelemírás sem
említi ezeket a helyek történeténél. A most előkerült adatok természetesen logikusan igazolják, hogy miért van
meg ennek a tömegmészárlásnak az emléke itt, Pilismarótnál.
A Pilis uralmi központja nem a mai Esztergom volt. Hiszen tudjuk,hogy az ott lévő palotát I. Imre király 1198-
ban már odaajándékozta az esztergomi érseknek,37 így bizonyos, hogy a magyar királyoknak akkor máshol volt a

lakóváruk, s ez már ennél is különb volt, mégis Esztergom közelében kellett, hogy legyen. Errő1 tanúskodik a
pápa 1203-ban kelt oklevele, melyben úgy rendelkezik, hogy a magyar királyoknak csakis az esztergomi érsek
nyújthatja az egyházi szentségeket. Miután így naponta kellett találkozni az érseknek a királlyal, ez logikusan
igazolja azt,38 hogy a királyi vár közel volt Esztergomhoz. A magyar középkorban a királyi kancellária vezetői

általában az Alba Ecclesia papjai közül kerültek ki. Az Alba Ecctesia - mondhatni - a királyi család egyháza volt.
Annyira szokássá vált, hogy az albai prépostokból lettek a királyi kancellárok, hogy ezt végül jogszokássá emel-
ték. Egy pápai vizsgálat megállapította, hogy a királyi kancellárság az Alba Ecclesiához tartozik.39 Ezért is tart-

hatatlan az a régebbi álláspont, arnely szerint a királyi kancellárok a mai Székesfehérvár egyházábó1 kerültek
volna ki, s hogy az Alba Ecclesia azonos lett volna a székesfehérvári egyházzal.
A mai Székesfehérvár neve ősi keletű elnevezés. Anonymus krónikájának XLVII. fejezete szólt erről, arnely
elmondja, hogy Eudu, Esta vezér fia Árpád parancsára hogyan foglalta el a Dunántúl Duna-parti részét, és ho-
gyan kapott ott Árpádtól birtokot, ahol Eudu várat épített, ahol „széket” alkotott magának, melyet azért Zekuseu-
nak neveztek. Azt is megírta Anonymus, hogy ez a vár ugyanott volt, ahol ma Vajta van (Fehérvár melletti
Vajta). Az Alba nevet Anonymus itt nem ernlítette, mert hiszen az Alba Ecclesiáró1 már megírta (LII. fej.), hogy
az Árpád sírjánál építették fel Attilavárost, Buda mellett. A mai Székesfehérvár nevét még a török uralom
korában is ugyanúgy írták, mint ahogyan Anonymus.40 Ez a Zekuseu-Székes elnevezés azonban valószínűleg

más eredetű, mint ahogyan azt Anonymus magyarázta. Nem egy vezéri székhelyet jelez, hanem egy népcsoport
régi elnevezését. Erre László Gyula professzornak az a megállapítása világít rá, hogy a keleti határszélre
kitelepített székelység egyik eredeti elhelyezkedése a Dunántúl Dunamenti területe volt,41 ahol többek között

Eszék, Szekszárd, Bátaszék, Székesfehérvár később kialakult. Székesfehérvár neve tehát a székelység nevével
rokon. Az Alba Ecclesia prépostjai sem Székesfehérvárról kerültek a királyi palotába kancellárnak, hanem a
Buda melletti Alba Ecclesiából.
Tudjuk is - nemcsak az Anonymus-krónikából, hanem több hiteles oklevél adataiból -, hogy az Alba Ecclesia, a
királykoronázó és temetkezőhelynek ismert „Fehéregyháza” temploma a középkorban Attila-városnak, Etzel-
burgnak, az előzően Herculiának, illetve Sicambriának, végül Budának nevezett vár vagy város területén volt.42

Albáró1 nagyon érdekes adatok találhatók az Alba Regia felszabadítására 1600-1601-ben indított közös hadmű-
veletek leírásában.43 Ruszwurm tábornagy, a hadjárat parancsnoka katonás pontossággal írt a hadműveletekről.

Ezekből megtudjuk, hogy az Alba Regia felszabadítására induló csapatok fő gyülekező helye Győr városa volt, a
hadsereg egységes haderővé állt össze, azután Esztergomba ment, és innen indult Alba felszabadítására. Ko-
lonics ezredest lovascsapatával átküldték Párkányba, hogy a Duna túlsó partján végezzen felderítést. A
Ruszwurm-féle felszabadító sereghez kapcsolódott később Eörsi esztergomi várnagy csapata is. A Ruszwurmtó1
származó ostrom-leírás világosan igazolja, hogy az ostrom magas erődítmények, szűk vö1gyek, erdők, tisztások
környezetében zajlott le. Ruszwurm leírja, hogy a harcok egyes szakaszában harcosait olyan szűk völgyben
vezette a templom térségéhez, amelyen egyszerre csak három katona tudott előrehaladni. A török parancsnok a
városban folyó harcokat egy magaslatról, közelből nézte, és innen adta parancsait. Az egész ostrom-leírás
bizonyítékát adja annak, hogy a régi Buda melletti királyi Alba-hegyi vár volt. Mindez a Duna mellett történt, ezt
bizonyítja egy, a Nemzeti Múzeum metszettárában található, XVII. századbó1 származó olasz metszet is, amely
Alba Regiát Duna-menti várnak ábrázolja. Ugyancsak ezt igazolja egy szintén olasz nyelvű, XVII. századi
haditerv, mely szerint a keresztény hadjárat Dunán történő utánpótlását az Alba Regia körüli hegyi várak
biztosíthatják. Ez a haditerv a szöveg további részében a mai Székesfehérvárt is említi, de már Stuhlweisenburg
néven, a nagykanizsai hadműveletekkel kapcsolatosan.44

Amikor a pálos barátok a törökök kiűzése után visszatértek, a mai Buda környékén keresték a Mátyás király által
nekik adott Alba Ecclesiát, s miután annak semmi nyomát nem találták, 1719-ben P. Terstyánszky Lász1ót
Pozsonyba küldték, hogy a budai káptalan ott45 őrzőtt oklevelei között keressen adatokat Alba hollétére. Jellem-

ző, hogy a régebbi felfogás szerint ez a kutatás nem vezetett eredményre, mert Terstyánszky azt jelentette: az
Alba Ecclesia kolostora a Pilisben volt. Tehát a közvetlenül a törökök utáni kutatás is erre az eredményre vezetett.
Mindenesetre érdekes, hogy Terstyánszky kutatása után a pálosok a pilismaróti Hábod-környéki kolostorba
költöztek be.. A kolostor területét akkor hatalmas, 3 méteres fallal vették körül, a bekerített területen még ott van
a régi - talán az ősi - templom nagyméretű helye is. Ezt a kolostorkertet pár évvel eze1őtt parcellázták, és a szór-
ványos építkezések alkalmával területén több egyházi jellegű épület alapjait ásták ki, köztük - a ma is létező
temetővel határos oldalon - egy kör alakú kápolna alapjait.
Ez a hábodi régi kolostor ott van az esztergomi út mellett, ahol a Malompatak átfolyik az út alatt; a régi térképen
még jelölve van a kolostor alatt 3 halastó is. Ez a helyzet pontosan megfelel az Alba Ecclesia fekvéshelyének,
ahogyan azt a korabeli oklevelekben leírták.46

A régi Buda és az Alba Ecclesia helyrajzi fekvésének kérdése tisztázása érdekében kimerítően kutatták Buda
város - a régi budai királyi birtok - és a budai káptalani birtok határainak helyzetét, különösen a pontos adatokat
tartalmazó 1212, 1355, 1510, 1524 évekbeli határleíró oklevelek alapján. Ezek a Buda környékén történt, mint-
egy háromszáz év állapotát felölelő határleírások közel kétszáz éve ismeretesek a Buda-kutatásnál. Ma már meg
lehet állapítani, hogy a régi Buda határait leíró korabeli oklevelek nem a mai Óbuda határairól szólnak. Olyan
hegyek, völgyek, utak, patakok, tavak vannak ezekben felsorolva, amelyek a mai Óbuda környékén nem lehettek
sohasem. De továbbmenve: az oklevelekben szereplő helyrajzi pontok, a Szűz Mária-sziget, a Melegvízfalu,
Felhévíz, az esztergomi utak, Hévíz-malompatak, Köveshegy, Kövesoldal, Szamárkő, Mogyoróshegy, Hegyes-
hegy, Pilis hegy, Pazanduk falu, Geyza-vásár, a szentkereszti és a szentléleki kolostor , a Halásztanya, az Akasz-
tódomb, mind-mind ott vannak azon a tájon, ahol a század elején a régi római kori adatok alapján felkutatták és
kiásták Herculia maradványait, amely azonos volt Sicambriával, Attila városával, ahol a honfoglaló magyar
vezérek betelepedtek, megalapították sok száz évig tündöklő központjukat.
A régi királyi központ „Buda” elnevezése nem is volt akkoriban törvényszerű. A Szent Lász1ó vendégeként
Magyarországon tartózkodó II. Bolesz1ó lengyel királlyal a XI. század közepén itt járt lengyel krónikaíró szerint
pl. a király vára „Bazoar”-nak van leírva, amit inkább lehet Vasvárnak érteni, mint Budának, és tudjuk is, hogy
Szent István sokszor tartózkodott egy várban, melyet Vasvárnak hívtak. Ez a Vasvár nem lehetett a távoli Vas
megyei Vasvár, csak az a régi vár, mely régebben Etzelburg, Attila vára néven volt ismert. Több Árpád-kori
oklevélben szerepel a királynék váraként ez a Vasvár.47 Ennek a régi Vasvár nevű várnak a nyomait

megtalálhatjuk a Pilisben. Ez a vármaradvány Basaharcnál van. A Basaharc név a régebbi térképeken jelzett
„Basarcbó1”, a „ V” és a „B” szokásos felcseréléséből következtetve ez a „Basarc” név pedig a „Vasarc”-bó1
származik, a Vasarc pedig a Vasarx-Vasvár szóbó1 ered. Ma is szerepel Basarcnál a Vasarc mint hely-elnevezés,
térképeken lehet követni a szó átalakulását.
Több adat is szó1 arró1, hogy Buda és Alba körü1 számos más hegyi vár és erőd is létezett.48

Ez az egymás mellett elhelyezkedő vár- és erődítményrendszer egészen világosan kifejezésre jutott a Képes
Krónika XIV. századbeli képeiben, melyeken a királyi vár minden esetben úgy van ábrázolva, mint arnely több
hegyi vár szomszédságában létezett. Ezek az ábrázolások kizárttá teszik azt, hogy azok a mai Buda környékét
mutatnák. A régi Budán élő középkori művész - a képek Medgyesi Miklós miniátor, magyar festő munkái - két-
ségtelenül olyan területet festett le, ahol egymás mellett álló hegyi várak voltak, erősen hegyvidéki jellegű terü-
leten. A krónika magyar munka volt, és kivitelezői nagyon is jó1 ismerték a régi Buda környékét.49 Lehetetlenné

teszi a hamis ábrázolást az is, hogy ezt a Képes Krónikát a magyar király ajándékozta idegenbe, tehát megnézte
és látta a képeket. Nem adhatott olyan művet ajándékba, melynek adatai eltérnek a valóságtól.
A Képes Krónika képei - a primitív kivitel ellenére is - megdöbbentő módon azt a képet adják vissza, melyet a
Pilis hegység mutathatott akkor, amikor még álltak azok a várak és várfalak, melyeknek nyomai most a Pilisben
előkerültek.
Dömösön 1963-ban egy útépítésnél kora-kőkori leletekkel együtt egy lakóház maradványait tárták fel. Ezt a
leletet a régészet történetében eddig egyedülállóan legkorábbi lakóház-maradványnak minősítették. A dorogi
bányászrégészeknek ásatási tevékenysége kapcsán pedig a Pilis-hegy egyik barlangjából csak pár évvel előbb
került elő az a csontból faragott síp, melynek korát 20 ezer évesnek találták. Az egyik most felfedezett
környékbeli várhegy tövében régi rézbánya és ősi kohónak a maradványait találták. Ez a rézlelőhely esetleg
megoldhatja azt a kérdést, hogy a magyarországi önálló rézfeldolgozás hol született meg.
Az egyik pilisi Álpád-kori vár bemutatása alkalmával a vár mellett egy töltés-sáncon Korek József, a Nemzeti
Múzeum főigazgató-helyettese Halstatt-kori tégla-maradványt talált és megállapította, hogy ott valarnikor illyr--
kelta lakótelep létezett. A Pilis e helyén ismert egy római kori út maradványa, a Dobogókőn a római őrtorony
létezését ismerjük, a Sibrik-domb tetején nemrég került elő római kori erődítmény-maradvány. Pilismaróton
Herculia-Sicambria állítólagos romjait ásták ki a század elején, a Hosszú-hegyen ókori várat látott László és
Székely professzor, a Hideglelőskereszt hegyén római kori temetőről tudnak - tehát az egész környék őskori,
ókori és római kori jelentősége igazolt. A Pilis tehát minden korban fontos szerepet játszott. Ha a visegrádi
Mátyás-palota feltárásának a történetét nézzük, láthatjuk, hogy ennek a palotának szépségeit, művészeti
nagyságát tervszerűen tüntették el azok, akik hatalmas munkával vastag törmelék- és földréteggel takarták el. Ez
semmi esetre sem lehetett véletlen vagy az idő munkája. El kell ismemünk a török szerzők régi adatait, melyek
szerint a régi Budát a törökök tervszerűen pusztították el. Ennek a tervszerű munkának az eredménye volt az,
hogy ma a Pilisben csak nehezen lehet felismerni a régi kultúra nyomait. Ismerjük azokat az adatokat, melyek
szerint Vetus Buda már 1566-ban elnéptelenedett, és ami lakója még megmaradt, 1595 után azok is Esztergomba
menekültek. Busbeck német diplomata 12 évvel a török megszállás kezdete után járt Vetus Budán, és akkor azt
írta, hogy ott minden összeom1óban volt. II. Szelim szultán 1568. március 14-én kelt levelében említette a
császárral való megállapodását, amely szerint a határmenti várakat le kellett rombolniuk, és nem volt szabad
semmit újjáépíteni. Így nyilvánvaló, hogy a múltban egyes hatalmak tervszerűen törekedtek a régi város
nyomainak eltüntetésére. És sajnos, ez az igyekezet végül célhoz vezetett.50

Mindezek után számomra nem jelentett meglepetést, hogy a térképeken és a régi írásokban is szereplő Herculia-
Sicambria kömyékén, ott, ahol a Szamárkő, tehát a Bálványkő állott, a pilisi régészeti leletek, illetőleg a leletek
származására vonatkozó bejelentésem után folytatott régészeti kutatások - a basaharci ásatások - a római
országút, az esztergomi út mellett a Kő-oldalánál, a Kövek-aljánál hatalmas sírmezőket tártak fel. Itt különösen
vezéri és főúri jellegú kelta- és avar-kori sírok kerültek felszínre. Kézai tehát az ősi temető helyét tökéletes
pontossággal írta le az ősi Sicambria határában.
Ez a temetkezési hely az Ipoly torkolatával szemben van. Az ásatások vezetője, Fettich Nándor szerint az eddigi
ásatási eredmények azt mutatják, hogy itt a Kárpát-medence legjelentősebb kelta- és avarkori temetője volt; a
legújabb ásatási terület részén pedig egy szintén terjedelmes rézkori temető sírjai kerültek elő. Szerinte itt
valóban egy ősi eredetű kulturális központnak kellett lennie.
Nagyon remélhető tehát, hogy a Pilis megjelölt környéke még további számtalan döntő jellegű bizonyítékot rejt
magában az ősi magyar királyi központ építményeiből, maradványaibó1. Beigazolhatják még ezek, hogy tévedés
történt, beigazo1ódik talán még az is, hogy miért ragaszkodtak oly sokáig ehhez a tévedéshez, hogy a mai
Budapest régi vezetősége miért jutalmazta pénzzel, arannyal, kitüntetéssel mindig azokat, akik tűzzel-vassal
fenntartották azt az elgondolást, hogy a régi Buda, az Átpád-kori Buda a mai Óbuda környéke volt.
Ennek a régi, téves Alt-Ofen-Vetus Buda teóriának a tartós fennmaradása megtévesztette a legjobban felkészült
kutatókat is. A „Krónikáink és a magyar östőrténet” című könyve alapján Györffy György e tárgyról fontos
megállapításokat tudott tenni. Ám amikor a múlt eseményeinek helyrajzi vonatkozásait vitatta, nem tudott biztos
alapokra találni, mert az Árpád-kor királyi központját a kérdéses időpontok vonatkozásában az általánosan elfo-
gadott eddigi elképzelések miatt kénytelen volt a mai Óbuda területére tenni. Györffy a Kézai-, a Budai-, a
Sámboki - és a Képes Krónikákban felhasznált hun-magyar krónika eredeti szerzőjének személyét kutatva
megállapította, hogy annak szerzője nem lehetett más, mint Ákos, aki „1244-1268-ig udvari káplán; 1248-1251-
ig székesfehérvári őrkanonok-kincstárnok; 1248-1261-ig királynői kancellár; 1254-1272-ig pedig mindezek
mellett budai prépost volt” (i. rn. 159. old.). „Azt hiszem, hogy a három vonatkozás - királyi udvari káplán,
székesfehérvári kincstárnok és királynői kancellár ilyen meglepő találkozása egyszemélyben, feljogosít arra, írja
Györffy, hogy Ákos mesterben keressük a 13. századi krónikaszerkezet szerzőjét. Neki állott érdekében és
módjában a budai káptalant-melynek húsz éven keresztül prépostja volt - minden egyházat felülmúló módon
kiemelni, múltját és jogait öregbíteni; ő ismerte a székesfehérvári kincstárat olyan alaposan, hogy az ott heverő
kincseket darabra leírhatta, és mint királyi káplán és királynői kancellár, ő vezethette a dinasztikus szempontokat
számontartó királyi krónikát éppen 1272-ig, a halálát megelőző napokig” (i. m. 161. old.). „Béla király
megbízásából 1266-tól az Insula Leporum-i Szűz Mária-szigeti domonkos-rendi apácakolostor ügyvivője volt
Ákos, ebben a minőségben 1272-ben bekövetkezett haIáláig a kolostor mindenfelvetődő birtokügyét ő intézte.”
(u. o. 173. old.).
Máshol Györffy ezt írja: „A szerző visszatér Keán kincsére és elmondja, hogy az elvett kincsekből Szent István a
székesfehérvári Bazilikát alapította. „ - „A fehérvári egyház - Alba Ecclesia - leégéséről tett megjegyzése
egészen hallomás jellegű és a fehérvári egyház dolgainak ismeretét tükrözi.” (169. old.) „Szent István,… a
székesfehérvári egyházat... arany oltárokkal, keresztekkel és arany kelyhekkel, továbbá a legtisztább arannyal és
legdrágább kövekkel, hímzett öltönyökkel bőven megajándékozta... két misemondóruhát, melyek közül mind-
egyiknek a széle 74 márka legtisztább arannyal, drágakövekkel van kihímezve, melyeket Szent Benedek, a római
Szentegyház pápája Szent István kérésére oly hathatós kiváltságokkal ruházott fel, hogy aki misemondás közben
azokat használja, a királyt törvényesen felkenhesse, megkoronázhassa, és karddal övezhesse.” (i. m. 160. old.).
„Ez a kincsfelsorolás kitűnik rendkívüli tájékozottságával” - teszi hozzá Györffy - e leírás egy múzeumvezető
szavait idézi ernlékezetünkbe. Csak olyan ember sorolhatta fel ilyen pontosan a székesfehérvári egyház kincseit,
aki azokkal tüzetesen foglalkozott... Ha most végignézzük a székesfehérvári káptalan tagjainak névsorát, 1235 és
1272 között, egyetlen thesaurarius címet vise1őt találunk közöttük: Ákos mestert, a királyné kancellárját,
későbbi budai prépostot. Mária királyné 1248-ban kelt oklevele, melyet Ákos mester állított ki, ezekkel a
szavakkal végződik: „Datum in Insula Leporum per manusfidelis nostri cancellarii magistri Acus thesaurarii
Albensis ecclesiae anno Dni MCC quadragesimo octavo. „ (i. m. 160. old.).
A hun-magyar krónikában döntő fontosságúnak leírt Támok-völgyi csatát is észrevételezi Györffy „...végül
említi meg a szerző a hun-történetben Tárnok völgyét.” (Itt Györffy aljegyzetben megemlíti, hogy nem látja iga-
zoltnak azt a régebbi feltevést, mely szerint az idézett „Támok-völgy” azonos lenne az Érd-Batta melletti sír-
mezők környékének területével.)- „A hun-történet véres csatájának színhelye, Tárnok-völgy, szintén a királynéi
kancellár és budai prépost működéséhez kapcsolódik.” (i. m. 175. old.). Györffy ebben a művében tehát a bőven
felsorolt adatokkal bebizonyította, hogy a magyar krónikák legtöbbjének iránytadó hun-magyar krónika szerzője
Ákos kancellár volt, és hogy a krónika szerzője, mint budai prépost, albai prépost, kincstárnok és királynéi
kancellár köze130 évig élt a királyi udvar környezetében, a régi Buda központi életében, mindig jelentős szerep-
körben. Részünkre most nem az a fontos, hogy ki a krónika szerzője, de igen meggyőzőnek tartjuk tisztségeinek
tüzetes felsorolását és bebizonyftottnakAkos szoros kapcsolatait a királyi udvarra1, az albai egyházzal, budai
prépostsággal. Csak sajnálatos, hogy Györffy e könyvének kiadásakor még nem ismerhette azt a tényt, hogy
Ákos kancellár életének nagy részét pontosan azon a területen élte le, ahol a Pilisben a föld alatt rejtve nyugod-
tak a régi magyar királyi központ maradványai.
Ákos kancellár, udvari káplán, Alba Ecclesia-i kincstárnok, budai prépost és a Szűz Mária-szigeti apácák
ügyeinek hű szolgálója, patronusa ugynis az Esztergom határvonalán lévő Búbánat-völgy oldalában építtett
magának palotát, és élete végéig ott lakott. Ennek a palotának maradványait ezen a területen ma már mindenki
ismeri. Az az ember, aki oly nagy szerepet vitt IV. Béla király és Mária királyné évtizedekig tartó hosszú
uralkodása alatt nem építtetett magának palotát Budátó1, a királyi udvartó1, a királynéi vártól messzire levő
területen. Ákos palotája viszont kétséget nem hagyva annak a területnek szomszédságában volt, ahol Herculia-
Sicarnbria romjai előkerültek. Tovább menve, Ákos kancellár nyilvánvalóan az általa kiállított okiratokban maga
nevezte el a völgyet, ahol palotáját építtette, Tárnok-völgynek, hiszen ő albai kincstárnok volt. Béla király Ákos
kancellár idejében adta ki 1249. november 28-án keltezett oklevelét, melyben Esztergomtól kiindulóan úgy jelöli
meg ezt a területet, mint amelyen királyi udvarnokok és tárnokok laktak. Ákos palotáját pedig 1288. május 12-i
és 1292. április 20-i oklevelek jelölik itt, ahol a palota romjai ismertek is, és ahová régi térképen (a Lascy-féle
1769-ból) Acus Palot néven, mint helységet is bejelölték.
A Búbánat-vö1gy-Tárnok-völgy a Duna partjáig terjed, és itt szemben, kis Duna-ággal elválasztva, ott van ma is
a Szűz Mária-sziget; csak az itteni apácák kolostorának patronálását láthatta el az idős Ákos kancellár. Közeli
palotájábó1 az említett szerepet élete végéig vállalhatta. A völgy másik vége mélyen benyúlik a maróti hegyek
mellett a Kerekkút-Kerektóig. A Búbánat-vö1gy négy részre volt osztva mesterséges töltésekkel, hatalmas
vízduzzasztókkal, hogy halastavakat alkosson. A negyedik, legbelsőbb duzzasztott résznél áll Knauz kanonok
régi villája és Ákos palotájának régi maradványa. A környező hegyeken biztos jelei találhatók a régi várépít-
kezéseknek. A Búbánat-völgy, a Tárnok-völgy, a hunok nagy csatájának a színhelye tehát közvetlenül ott volt a
Bálványkőnél, a római kori országútnál, a Kövek-alja, a Kövek-oldala nevű helyeknél, ahol Kézai (Ákos?)
szerint a hunok kapitányait és Attilát is eltemették. Itt meg kell jegyezni, hogy Györffy minden esetben
Székesfehérvárnak írta az Alba Ecclesiát. Ennek a Sicambria melletti Albának volt kincstárosa Ákos és onnan
ismerte a koronázó miseruhákat. Egyébként is képtelenség lett volna abban a korban, hogy a mindennapos
elfoglaltságot jelentő budai udvari kápláni, illetőleg királynéi kancellári tisztséget és a mai Székesfehérvár
területén egy szintén mindennapos elfoglaltságot jelentő kincstárnoki tisztséget sok éven keresztül egy ember
látott volna el. Ez csak úgy lehetett, hogy az Alba templom és a budai királyi, királynéi udvar egy helyen volt, a
tisztségeket vise1ő főpapnak tehát természetesen ott is kellett laknia.
Így világosan kirajzo1ódik a királynéi vár, a királyi udvar, az Alba Ecclesia, a Szűz Mária sziget, Vetus-Buda
szoros összefüggése, de most már - mint elválaszthatatlan - ezekhez hozzákapcsolódik Ákos kancellári lakóhelye
is. Györffy megállapítása tehát ma már így is érvényes: a régi Hercu1ia-Sicambria-Attilaváros-Buda csak ott
lehetett, ahol Ákos kancellár élt, és ahol felépíttette palotáját.

Jegyzetek
1. Bártfai-Szabó L: Óbuda egyházi intézményei a középkorban, Bp. 1935. 4. old.
2. Budapest műemlékei. I. kötet, 41 , old.
3. Németh Péter : Az Árpád-kori Buda a Pilisben. Nemzeti Múzeumi Adattár, 1955-58.
4. Anonymus: Gesta I. fejezet.
5. U. o.: 52 fejezet.
6. Acsády Ignác: Magyarország Budavár visszafoglalásának korában. Bp, év n. 31. old.
7. Fejér Gy.: Codex Diplomaticus Hung, X. 4. 237. old,
8. Schoenwisner I.: De ruderibus laconici caldartique Romani. Vind. 1778.
9. Salamon F.: Budapest története, 88, old. ldézi Bonfini: Rerum Hung, Dec, L lib, 17. o,
10. Herodotos: Lib. 9,
11. Gárdonyi A.: Buda és Pest a tatárjárás előtt, Bp, 1941., 7 . oldal. 12 Oláh Miklós: Hungária, Bp. 1938.
13. Schoenwisner: i. m.: 220. old
14. Ortelius térképe a Nemzeti Múzeumban.
15. Oborka: Czacow, 1916. 44. old.
16. Rupp Jakab: Buda-Pest helyrajzi története, Bp. 1868.
17. Salamon F.: i. m.: passim.
18. Bártfai Sz. L: i. m.: passim.
19. Györffy Gy.: Kurszán és Kurszán vára. Bp. 1935,
20. Bártfai Sz. L: i. rn.: 4, oldal.
21. Gárdonyi A.: i. m.: passim.
22. Szilágyi János: Aquincum, Bp, 1956., 95. old.
23. Kézai: Krónika IV, fejezet. 4. cap.
24. Pannoniae et Illyrici veteris tabula. - Nemzeti Múzeum Térképtára.
25. Finály G.: Castra ad Herculem. Archeológiai Értesítő, 1907, 45-47, old.
26. Cseke L: Visegrád útikönyv. Budapest, 1958.
27. Gárdonyi A.: i. m.: 9, oldal.


28. Kézai: Krónika II. fejezete, 4. r.
29. Htt. Div. I. No. 2.
30. Bártfai Sz. L: i, m.: 8Q old.
31. Knauz N.: Monumenta Ecclesia Strigoniensis. II. k. 325, old, 32., Györffy Gy.: i. m.
33. Fejér: i. m.: X, 6. 730. old.
34. Knauz N.: i. m.
35. Karácsony: Evila Cselebi török világutazó magyarországi utazásai, 1660-64, Bp, 1908.
36. Bihari F.: Polgári lexikon és Dobozi Mihály legendája.
37. Lepold A.: Szent István király születési helye, Esztergom Évlapjai, 1938, 4. old.
38. Gárdonyi A.: i. m.: 27 , old.
39. Fejérpataki L.: Királyi kancellária az Árpádok korában. 47.old.
40. Takács-Eckhardt-Szekfü: Budai basák magyar nyelvű levelezése, Bp., 1915., 3. old.
41. László Gy,: A honfoglaló magyarság élete, Bp., 1944, 94-101, oldalak.
42. Bártfai Sz. L: i. m.: 14-16. old.
43. Gömöry G.: Székesfehérvár visszavétele és újbóli elvesztése, Bp. 1892.
44. Hadilevéltár kiadásban: Török hódoltság korabeli okmányok, Bp, 1936, 76-80. old.
45. Bártfai Sz. L.: i. m.: 21. old.
46. U. o. 15-16. old., Oklevéltár 47-125. old.
47. Martirius 1206-ban, Moys 1209-ben, Emey 1268-ban, Georgius 1272-ben úgy szerepelnek, mint királynői tárnokmesterek, vasvári
küldöttek - Monumenta Strig, ll. 174., 183., 721.
48. Cselebi: i. m.
49. Dercsényi D.: Nagy Lajos kora. 9. old.
50. Karácsonyi: Török-magyar okmánytár. 87. old.

A tanulmány a Magyar Történeti Szemle, Buenos Aires, 1970. I , évf 6. számában jelent meg. (84-100, old.).

27
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Értékelés
Csak regisztrált tagok értékelhetnek

Jelentkezz be vagy regisztrálj

Még nem értékelték
Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése
Instant Messenger

Csevegő