Alfa
Írta: vince62 - Dátum: Január 11 2012 13:01:04
PÁLOS BARÁTEgy távolbalátó naplója, aki 39 éves korában halt meg. Halála után találta meg lánya ezeket a
feljegyzéseket. Földi életéről szóló részt nem írom le, röviden csak annyit: hivatalnoknő, aki maga neveli Viktória nevű kislányát. Férje elhagyta,
később Párizsban szerencsétlenség áldozata lett.
Ezt a naplót Viktória találta meg, aki ma is él.
Ez egy nagyon szép írás, ajánlom mindenki szíves figyelmébe igaz egy kicsit terjedelmes, de annál nagyobb örömet tud okozni az olvasása.
Teljes hír
Egy távolbalátó naplója, aki 39 éves korában halt meg. Halála után találta meg lánya ezeket a
feljegyzéseket. Földi életéről szóló részt nem írom le, röviden csak annyit: hivatalnoknő, aki
maga neveli Viktória nevű kislányát. Férje elhagyta, később Párizsban szerencsétlenség
áldozata lett. Ezt a naplót Viktória találta meg, aki ma is él.

Az estharang kongását még hallom, a kis vaskályha fényét még látom, fél lábbal mégis a
másik világban vagyok már. Az estharang elnémult, a kályha tüze kialudt s én megérkeztem
az örök hazába. Ott lent az emberek álomországnak nevezik. Itt elhagyom a föld nehéz súlyát
és kiszélesedett öntudattal nézek szét. Látjuk a szenvedések okait, látjuk a jövőt. Milyen jó,
hogy reggelre elfelejtünk mindent s csak mint zavaros álomképeket visszük át magunkkal az
itt átélt eseményeket.
Alfát ma még nem láttam sehol, pedig nagy szükségem volna tanácsaira. Alfa az őrangyalom,
akivel minden éjjel sokat beszélgetek. Szép hófehér angyal Ő. A múltkor megkérdeztem:
miért hívnak Alfának? Válaszolta: Mert még a kezdet kezdetén állok. Alfa olyan, amint
ábrázolni szokták az őrangyalokat a bölcső felett. Fehér ruhája van, a homlokán csillag
ragyog. Mindig megértő és szelíd. Olyan, mint egy jóságos anya. Milyen boldog vagyok,
amikor éjjelente elhagyom a Földet és idejöhetek hozzá. Milyen kár, hogy most nem látom
sehol. Ahh ott jön! Csodálatos világ ez! Ha valamit nagyon óhajtunk, rögtön teljesedik. Isten
hozott édes Alfám, olyan nagyon vártalak már. Békesség neked gyermekem – üdvözölt Alfa
az Ő mélyzengésű, lágy hangján.
Édes Alfám nemsokára reggel lesz, és nekem vissza kell mennem a Földre. Szeretnék
kérdezni valamit. Tudtad te előre, hogy ott lent a Földön ma állást kapok? És ha tudtad, miért
nem mondtad meg nekem? Gyermekem a jövőt nem mindig mondhatjuk meg előre, mert
néha ártana ez a tudat. Ha látnátok, hogy mi elé mentek, megborzadnátok és otthagynátok a
földi harcmezőt, ahol nappal dolgoznotok kell. Ha én megmondtam volna előre, hogy itt az
ideje az állásba jutásodnak, akkor te emberileg nem tetted volna meg mindazt, amit így
szorgalmasan megcselekedtél és nem sikerült volna semmi. Így pedig meglett az, aminek
lennie kellett. Ha látnátok és tudnátok előre, hogy bűneitek büntetéseképpen három hónap
múlva meg fognak gyilkolni, akkor örök rettegés volna az élet számotokra. A most
elmondottak bizonyítására egyszer el foglak vinni valahová, ahol szemléltetően látni fogod az
emberi sorsok előzményeit és következményeit. Menj most gyermekem, mert a Földön
hajnalodik, végezd kötelességedet, neveld kislányodat, dolgozz a hivatalban és szeresd az
embereket! Isten áldjon meg gyermekem! Milyen különös, édes világ ez a másik, itt az
éjszaka nem sötétebb, a nappal nem világosabb, itt mindig egyformán jó lenni. Ma, ahogy
átjöttem és ébredeztem, Alfa úgy bontogatott az álom bódulatából, mint hajnali szellő a
virágbimbót. És elmentünk sétálni. Alfa azt mondta nekem, hogy megmutatja a poklot. Én bár
féltem egy kicsit, mégis belenyugodtam, mert a kíváncsiság nagyobb volt a félelemnél. De
mennyire elcsodálkoztam, mikor a poklot egészen másnak láttam, mint azt lent, a jó öreg
Földön tanultuk. Egyenes úton mentünk, egyszer csak minden átmenet nélkül lesüllyedtünk
valahová. Olyan forma érzés volt, mintha ritkább levegőből sűrűbb, büdös fojtó légbe
kerültünk volna. Eleinte alig láttam, amikor azonban már hozzászokott a szemem a
sötétséghez nagy marakodó csoportot vettem észre.
- Alfa hol vagyunk? Kérdeztem remegve.
- A halottak birodalmában – felelte Alfa alig hallhatóan.
- De hiszen ezek élnek!
- Élnek saját maguk, de meghaltak a Föld számára. Ezeket a Földön mind eltemették,
meggyászolták, elfeledték, pedig élnek, mert halál nincs!
- Csodálatos és érthetetlen a számomra. Közelebb léptem a marakodókhoz. Egyiknek
véresre karmolták az arcát és a kezét. Valami után kapkodtak, ami mindig eltűnt
előlük. Valami ragyogó ékszerforma volt. Alfa észrevette tépelődésemet és sietett
felvilágosítani:
- Ezek kapzsi, anyagias lelkek, akik még most is a vagyon után áhítoznak. Tépik,
marják, kínozzák egymást, az arany mindig kisiklik a kezükből.
Elhaladtunk mellettük, dühösen fenyegetőztek, féltették az aranyukat.
- Drága Alfám, mi minden éjjel a halál birodalmában járunk, ha elalszunk?
- Gyermekem a halál és az álom édestestvérek!
- Sok mindent nem értek én ebben az álomvilágban. Nem értem például azt, hogy én
hogyan kerültem ide, ahol a halottak vannak, hiszen élek. Nem értem azt sem, hogyha
én itt vagyok, miért nincsenek itt összes földi ismerőseim, hiszen azok is alszanak,
nekik is át kell élniük ezeket a csodákat. Annyi kérdésre nem találok választ.
Töprengésemben nem vettem észre, hogy Alfa már elhagyott. Körülnéztem, nem
láttam őt csak egy szomorú asszonyt, cipelt valamit mellettem. Arca sápadt, keze
véres. Amint jobban megnéztem csomagját, láttam, hogy egy gyermek holttestet visz.
Megdöbbenten pillantottam rá.
- Mit viszel szegény lélek?
- A halott gyermekemet, én öltem meg, mert törvénytelenül született.
- És nem is próbálod tagadni bűnödet?
- Itt nem lehet tagadni, és ha lehetne is, nem törölhetem le kezemről a vért.
- Miért nem teszed le a holttestet egy eldugott helyre, ahol senki sem láthatja meg?
- Mert nem tudom letenni. Hozzám tartozik, mint a kezem, fejem vagy a lábam.
Hozzám köti a bűn, amit elkövettem. Ez a pokol, nem a lángok!
Eltűnik előlem a lélek és én futok Alfa után.
Ott az út végén ragyog fehér ruhája. Egy lépés és ott vagyok mellette. Milyen jó lebegni és az
akarat és a gondolatok sebességével haladni. Nem kell hordani azt a nehéz hústömeget, amit
mint ember, nem lehet letenni. Alfa látja gondolataimat és megkezdi a napi oktatását.
- Az imént azt kérdezted, miért nincsenek itt az ismerőseid is, ha te itt lehetsz? Akik
lent a Földön alszanak, azok mind itt tartózkodnak ebben a világban, de te nem
láthatod őket, mert itt fokozati különbségek vannak. A nálad magasabb rendűek
magasabb síkon ébrednek öntudatra, ha eljön számukra az alvás ideje, az alacsonyabb
rendűek mélyebben. Itt a fokozatbeli különbség nem azt jelenti, mint a Földön. A
Földön magasabb rendű ember, akinek sok a pénze, nagy tekintélye van. Alacsonyabb
rendű, ha szegény, rongyos és névtelen. Itt nálunk pedig a lélek jósága,
szeretetreméltósága dönti el, hogy ki hová kerül, amikor alszik. Sokszor előfordul,
hogy egy szegény mosónő jobb, tisztább lélek, tehát magasabb rendű, mint
gazdasszonya a gőgös államtitkárné. Ebben az esetben a mosónő tanítja az
államtitkárnét a világ tudományára.
Míg Alfa tanít engem, szembe jön velünk két lélek. Csendesen, meghitten beszélgetnek. A
férfi valami különös fehér zsinórt von maga után.
- Mi ez a fehér zsinór? Kérdeztem Alfát
- Ez az életszalag, feleli Alfa, azt jelenti, hogy ez a férfi él lent a Földön és csak
éjszakára jön erre a világra. A szalag összeköti a lelkét a testével. Ha most követnénk
ezt a fonalat, leérnénk a Földre egy házba, oda vezetne bennünket. Az ágyban alvó
embert találnánk, ennek az embernek a testét. Amikor a lélek visszatér a testbe, akkor
ez a szalag mint a gumi összeugrik, eltűnik. Ha lélek távozik a testből, akkor ez a
szalag nyúlik addig, ameddig a lélek megy. Ha a szalag elszakad, a lélek nem térhet
vissza a testbe, az ember meghal. Látod annak a másik léleknek már nincs ilyen
szalagja. Ez a nő meghalt a Föld számára, de mivel a szeretet örök, minden éjjel
találkozik a Földön maradt férjével, aki alvás után azonnal siet hozzá. Meghitten
beszélgetnek, most már nem választja el őket semmi egymástól. A férj reggel, ha
boldog, mert szépet álmodott. Azt álmodta, hogy együtt volt a szerető
feleségével, az gyengéden megsimogatta, elmondta, hogy a szeretet nem hal meg a
sírnál. A férj nem tudja, hogy ez valóság volt, mert fogalma sincs róla, hogy elalvás
után mi történt, de a szerető meleg érzéseket elhozta magával az anyagi világba és az
egész napja boldog lesz tőle.
Utunkat egy szép fehér lélek keresztezte. Mosolyogva köszönt Alfának. Vajon ki lehet? Ezen
tűnődtem.
- Őrangyal mondta kedves égi barátom. Jöjj, kövessük Útját!
És elindultunk az őrangyal nyomában. Sok göröngyös és egyenes ösvényen haladtunk, majd
hirtelen süllyedni kezdtünk olyformán, mint ahogyan a lift megy lefelé. A Földön voltunk. Az
őrangyal nagy sötét erdő felett lebegett. Nem tudtam elgondolni, mit akarhat itt, ahol
legfeljebb hollók és rókák vannak, de emberi lénynek nyoma sincs. Tévedtem, amint beljebb
haladtunk az erdőben, kicsiny, mozgó alakot pillantottam meg. Egy gyermek botorkált az
avarban, hátán rőzseköteg. Valószínűleg eltévedt. A hó hullani kezdett sűrű apró pelyhekben.
Elborította az utat. A kisfiú leült és sírni kezdett. Távolról vonítás hallatszott. Lehet kutya
vagy talán farkas? A gyermek rémülten figyelt. Úgy látszik megismerte a vészjósló hangot.
- Jaj, mi lesz vele? Alfa segíts, ha tudsz! Istenem, hogy most nincs rajtam emberruha,
hogy legalább egy husánggal a védelmére kelhetnék! Alfa szelíden mosolygott.
- Ne félj, itt van az őrangyala és jobban vigyáz reá, mint mi tehetnénk.
Nem mertem ellenkezni, csak magamban tépelődtem, hogyan tud egy testetlen lélek valakit
egy farkastól megvédeni? Az őrangyal ekkor a gyermekhez lebegett, megfogta a kezét. A
kisfiú nem látta őt, mégis felkelt és elindult. Az őrangyal elvezette az útra. A gyermek örült,
hogy megtalálta az ösvényt, és elkezdett hazafelé futni. Messze távolból egy apró kis fény
villant meg. A kisfiú nem látta, de az őrangyal igen. Az erdőkerülő végezte esti sétáját. A
gyermek futott előre az úton. Háta mögött felhagyott a vonítás. Az őrangyal ellibbent az
erdészhez, megfogta a kezét és a fülébe súgta, hogy valaki az erdő szélén veszélyben van. Az
erdésznek erre eszébe jutott, hogy az ösvény másik végén még nem járt. Elindult hát szépen a
kisfiú felé. Félúton találkoztak. Az erdész hazavitte az eltévedt fiúcskát, adott neki vacsorát,
lefektette.
Megkönnyebbülten fellélegeztek. A gyermek meg volt mentve.
Így dolgoznak az őrangyalok.
Követtük tovább a szép fehér angyalt. Röpültünk felfelé. Tágas téren találtuk magunkat.
Kezdetben nem láttam semmit, mert nem elég világos. De amikor nagyon erősen akartam
látni, mégis láttam. Egy ember szaladt előttünk, sokan kergették. Emberem hol egy bokor,
vagy szikla, vagy egy ház mögé bujt, de üldözői mindenütt rátaláltak. Amint az egyik bokor
mögül hirtelen eltűnt, megrémültem.
- Alfa, hiszen ez az én nagybátyám, tiszteletben álló, komoly ügyvéd, miért üldözik őt?
- Gyermekem, nagyon sajnálom, hogy szomorúságot kell okoznom neked, de a te
nagybátyád csak a földön becsületes ügyvéd, ahol lehet hazudni és el lehet palástolni
az elkövetett bűnöket, de itt közönséges szélhámos, akit üldöznek a lelkek, akiket a
földön kifosztott, megkárosított. Utol nem érhetik, mert még nincsen itt a leszámolás
órája, csak üldözik. Ha majd meghal és meghalnak üldözői is, akkor elszakad az
életszalagja, ami most védi, és akkor utolérik őt.
Elszomorodtam, nagybátyámat ugyan nem szerettem túlságosan, de azért sajnálom, hogy
ilyen sors vár reá. Tovább mentünk. Láttam kollégámat kocsmában, örömtanyákon dőzsölni.
Csodálkozva fordultam vezetőmhöz:
- Hát ilyesmi itt a másvilágon is létezik? Hiszen lent a Földön azt tanuljuk, hogy a
pokolba vagy a mennyországba jutunk, de hogy vendéglő is van itt, azt sohasem
hallottam.
Sok mindent nem hallottál még gyermekem, ami pedig van annak dacára, hogy nem
hallottál róla. Az ember nem lesz jobb sem rosszabb, ha meghal. Nem elég rossz a
pokol, nem elég jó a mennyország a számára. Élni tovább azt az életet, amit a földön
megszokott, csakhogy most már fizikai test nélkül. Azonban a fizikai testtel nem
halnak meg a vágyak, mert minden kívánság a lélekből fakad. Az érzéki, érzéki marad
itt is, a részeges szereti az italt. De itt már nem élheti ki a vágyát, mert nincs hozzá
fizikai teste. Csak a szomjúság gyötri és számára ez a pokol. A szegény lelkek így
kínlódnak hosszú időn keresztül. Ha jól megnézed őket, látni fogod, hogy egyiknek-
másiknak van életszalagja, a többinek nincsen. Itt nem sok a különbség közöttük,
csupán annyi, hogy az élők csak alvásuk ideje alatt tartózkodnak itt, egyébként pedig
lent vannak testükben.
Megkérdeztem tőle, mikor elhagytuk ezt a társaságot, hogy ezek magas vagy alacsonyrendű
lelkek? Alacsonyak – mondotta. Most megyünk a magasakhoz.
Felfelé szálltunk, itt már tisztább volt a légkör és kellemesebb. Nagy iskolatermet láttam
magam előtt. A dobogón ismerős ember tartott előadást. Kedves mosolygós arccal intett
felém, mikor meglátott. Nem akartam hinni a szememnek, a házunkban lakott egy öreg sánta
vasutas. Reggelenként találkoztam vele, tisztelettudóan köszöntött. Csekély nyugdíjból
tartotta fenn magát és nevelt két árva gyermeket. Ő volt az előadó itt a dobogón. Arca tiszta,
ragyogó és boldog. Szeme okosan csillogott, előadása választékos, hallgatói is ilyen derült
kedélyű lelkek. Megismerem közöttük drága elhalt nagyanyámat, aki igen egyszerű
öregasszony volt. Ez hát a magasabb kategória!
- Mit tanulnak ezek itt? Kérdeztem Alfát Itt más tantárgyak is vannak, mint a földi
egyetemeken?
- Amit most ad elő az öreg vasutas, ez éppen a legfontosabb tárgy: a megértés.
Ezenkívül a tanrendben szerepelnek: szeretet, lemondás, odaadás, másokon való
segítés, jóakarat. Még magasabb fokon előadják az emberiség haladását szolgáló
intézmények előkészítését: az orvostant spirituális alapon és minden mást, ami az
emberiség kulturális fejlődését mozdítja elő.
- Kedves Alfa, még egy kérésem volna, ha teljesítenéd mielőtt időm lejár. – fordultam
égi barátomhoz – mutasd meg nekem kicsiny leánykámat, Viktóriának lelkét.
- Kérésed elég merész, de úgyis tanulni akarsz, jöjj hát velem.
Virágos, napsugaras mezőn követtem őt. Bájos magas szőke lány jött velünk szemben.
Őzbarna szeme komolyan nézett reám.
- Itt vagyok anyám – szólt a bájos alak lágyzengésű, számomra ismeretlen hangon.
Megütődve tekintettem Alfára, de helyette a lány felelt.
- Igen én vagyok a te leányod édesanyám. Köszönöm a testet, amit adtál nekem. Nézz a
szalag irányába és meglátod kicsi leánykádat, ahogy te most ismered.
Követem a szalagot, kicsiny szobánkba vezetett és másik vége bölcsőben alvó Viktóriám
szíve felett tűnt el. Nem értettem a dolgot. Az a Viktória egyéves csöpp leányka, ez a másik
pedig majdnem olyan idős, mint magam.
- Édesanyám – kondult meg a szép lány hangja, mintha az idők távlatából csendült
volna elő, a lélek nem akkor születik, amikor a test. A lélek régen él, a test csak most
született. Régen élünk, sok ezer esztendő óta. A lelkünkben él a sok tapasztalat, de a
test nem bírná el. Kérdezz meg egy öreg embert, hogy lélekben öregnek érzi-e magát?
Azt fogja mondani, hogy ma is fiatal. Ez bizonyítja az örökkévalóságot. A lélek sok-
sok ezer éves, mégsem öregszik, mert halhatatlan.
Nem tudom, hogy mit éreztem, megérintett az örökkévalóság lehelete.
- Üdvözöllek kedves Alfa, hol voltál, miért nem láttalak eddig?
Ott, ahová te is rögtön eljössz gyermekem – felelt és máris kézen fogott. A következő
pillanatban nyüzsgő, mozgó, kivilágított várost pillantottam meg a mélyben. Amit
látni fogsz, arra nem emlékezhetsz vissza reggel a Földön – jegyezte meg Alfa.
Nagy forgalmú utcakereszteződés felett repültünk, a kanyarnál élénk autótülkölés, egy hörgő
sikoly… valakit elgázolt az autó. Láttam amint sok ember összeszalad és az embergyűrű
közepén ott feküdt László, a férjem. Testéből lassan emelkedett ki a páraszerű másik,
finomabb test, felfelé lebegett a magasba már elérte az első emeleti ablakot. Az a zsinór, ami a
testet összeköti a lélekkel, egészen vékonynak látszott. Ekkor az egyik őrangyal odalebbent a
zsinórhoz, megfogta és erélyesen megrántotta, szétszakította. Akkor a test a földön
kinyújtózott, a lélek pedig szállt, szállt, elszabadultan, mint egy léggömb az őrangyal
karjában. Hogy a holttesttel mi történt lent a földön, nem érdekelt, de annál inkább a lélek
sorsa. Mi is fellebbentünk a lélek után. Lent a test mellett még megpillantottam Lászlónak
édesanyját, aki tíz évvel ezelőtt halt meg.
- Nézd Alfa – figyelmeztettem barátomat – egy ismerős. A most elköltözöttnek az
édesanyja. Ezért látják a haldoklók a már régen elköltözött hozzátartozóikat, mert ők
olyankor valóban ott vannak. Az egészséges emberek nem látják a lelkeket, mert még
nem értek meg a világ számára, de a haldokló már a küszöbön áll és többet tud.
Követtük Lászlót és az őt vivő angyalt. Gyönyörű kertbe lebegett vele. Valamivel bepólyálta,
mint a csecsemőket szokás és befektette egy cellába.
- László most aludni fog – világosított fel Alfa mielőtt még kérdést intézhettem volna
hozzá. Aludni fog sokáig, mert bűnös életet élt a földön. Ebben a világban ő most egy
csecsemő, megszületett e világ és meghalt a Föld számára.
Még egyszer megnéztem Lászlót. Aludt öntudatlan, mély álomtalan álmot. Mától fogva
özvegy vagy, de lent a Földön még nem szabad tudnod, tehát ahogy kilépsz az örökkévalóság
kapuján, mindent el kell felejtened. Vegyes érzelmekkel követtem Alfát, szótlanul haladt
előttem. Nem beszélt hozzám, hogy gondolkozhassak.
Ugyan hogy fog érinteni ez a haláleset lent a földön? Fogok-e bánkódni, vagy felszabadultan
fellélegzem? Eszembe jutott Viktória, ez a komoly szép fiatal lány, aki itt álomországban
olyan idegen nekem, a Földön pedig a legjobban szeretett lény a számomra. Úgy éreztem
valaki néz rám, feltekintettem, Viktória jött velem szemben. Itt vagyok édesanyám, hogy
elmondjam véleményemet apám haláláról.
Megrettenve néztem rá.
- Honnan tudod, hogy én mit gondoltam?
- Anyám itt nincs titok ebben az országban. Itt a ki nem mondott gondolatok különféle
színű sugárzások alakjában látszanak. Nem kell beszélni sem tagadni, sem
igazságunkat bizonygatni. Minden kitűnik a lelki ruhánkból. A gyilkos a tolvaj a
gonosztevő hiába mondja, hogy ő ártatlan, ha a lelki ruhája piszkos, barna vagy fekete
szint mutat!
Így beszél az én szép lányom, aki sokkal okosabb, előrehaladottabb, mint én. Ruháján nem
volt egyetlen sötét folt sem. Ragyogó tisztán tündöklött, valami túlvilági fényben.
- Mondd kislányom – kérdeztem tőle – hogyan lehet az, hogy te lent a földön csak egy
tudatlan kisgyerek vagy, itt ebben a világban pedig egy tanult, okos, teljesen kifejlett
lélek.
- Lent a Földön abban a gyermeki testben öntudatomnak csak egy kis része öltött testet.
Egy pár rossz tulajdonságom, anyagias kívánságok, hibák, melyeket csak a durva
anyagi világban lehet kiküszöbölni a lélekből. Az öntudat intelligensebb része itt
marad munkálkodni ebben a világban. A földi tudósok úgy veszik ezt a kettősséget,
hogy altudat és feltudat. Hasonló ez az állapot a rózsa életéhez. A gyökér a piszkos
földben él, a bimbó pedig a napsugaras magasságban. Ha a gyökér nem lenne a
földben, a bimbó nem lehetne a magasságban.
A múltkor azt mondtad kislányom, hogy a lélek nem akkor születik, amikor a test,
magyarázd meg az értelmét.
- Megmagyarázni nehéz ezt a kérdést, mert akinek még nincs a lelkébe vésve ez a tudat,
az bizony nehezen érti meg. A lélek régen, millió esztendők előtt került ki a Teremtő
kezéből és megszületése óta sok ezer életen ment keresztül. A fejlődés kezdetén
ősember volt, az erdőben fákon élt, majd barlanglakó lett, azután házat épített
magának, később városba tömörült. Megteremtette a kultúrát, ma, mint civilizált
ember él a földön. A sokmillió ember, aki született és meghalt, nem mind új lélek,
hanem ugyanazok, akik a fejlődés hajnalán együtt indultak el. Megtörténik sokszor,
hogy az utcán idegen emberrel találkozunk, ránézünk, ő visszanéz, hátrafordulunk
utána, ő ugyanazt teszi, és mind a kettő úgy érzi, hogy ismeri egymást. Együtt voltak
ősemberek, barlanglakók, házépítők, a kultúra elindítói. Azután a sors valahogyan
szétdobta őket, most ha találkoznak, nem tudnak semmit, csak sejtik, hogy ismerősök.
A tudás megcsalhatja az embert, az érzések sohasem, mert a tudást a földön szerezzük,
az érzések pedig a lélekben vésve élnek. Az imént azon gondolkodtál – folytatta
tovább Viktória – mit szólok édesapám halálához? Itt a halált más szemmel nézzük,
mint lent a Földön. Ott azt hisszük, hogy minden elveszett, ha a szeretett lény eltűnik
előlünk, ha meghalt. Itt tudjuk, hogy csak létformaváltozás történt vele, és bizonyos
idő után öntudatára ébredve folytatja munkáját. Örülök, mert így könnyebben a
lélekhez férek. Ha felébred, együtt látogatjuk meg, mert biztosan meg fogja tudni mi
történt vele.
- Születésem előtt éppen azért választottam őt apámnak, mert a testi rokonság révén
jobban a közelébe férkőzhettem. Ismerem őt már nagyon régen, valamikor a felesége
voltam, híven szeretett és rám költötte minden vagyonát. Most szeretném valamilyen
módon visszafizetni neki. Azt hiszem rövidesen nagy szüksége lesz rám, és sor
kerülhet adósságom kiegyenlítésére.
- Meg kell tanulnod – mondta Alfa – összpontosítani gondolataidat. Ha valakinél
eredményeket akarsz elérni, gondolj rá erősen, szeretettel. A gondolatok az illető lélek
felé vagy ember felé rezegnek, minden távolságon át és feltétlen megtalálják őt. Azért
mondom, hogy szeretettel gondolj rá, mert a rossz gondolatok rossz érzéseket, a jó
gondolatok jó érzéseket váltanak ki a másik lélekből. Most pedig menj gyermekem és
jól jegyezd meg mindazt, amit ma mondottam neked – fejezte be Alfa az oktatást és
búcsút intett, mialatt én elmerültem az öntudatlanság sűrű sötét felhőjében….
- Jöjj gyermekem pihenni – hívott Alfa magához – a mai mozgalmas nap után kell egy
kis felfrissülés.
- Üdvözöllek kedves égi barátom – köszöntöttem őt. Megint itt vagyok hát ezen a
világon, amiről ott lent nem tudunk semmit.
Ismeretlen épület elé értünk. Óriási bazilikaszerű kupolában végződő fehér palota volt.
Beléptünk a kupolán és felmentünk a márványlépcsőn. Alfát ismerős lelkek barátságosan
üdvözölték. Magamban tűnődtem miféle épület lehet ez? Felértünk a legfelsőbb emeletre.
Óriási teremben hatalmas teleszkópok álltak sorban. Nem tudtam szóhoz jutni a boldog
meglepetéstől. Ahová mindig vágyódtam, de soha el nem jutottam, oda vitt el most Alfa. A
legmerészebb álmaimban sem képzeltem el ennél szebbet. Alfa odalépett az egyik óriási
távcsőhöz, igazított rajta valamit és szólt: most nézz bele!
Nem bírom híven leírni azt a lenyűgöző látványt, ami szemem elé tárult. A koromfekete
égbolton sziporkáztak a csillagok. Amint belenéztem a világűrbe ezen a hatalmas
messzelátón, megláttam azokat az apró bolygókat is, amelyek a naprendszerünkben a nap
körül forognak, de amelyeket földi látcsővel alig lehet látni. Mindenről megfeledkezve
figyeltem az ég csodáit. Alfa újra csavart egyet a látcsövön, erre az egyik apró bolygó egy
pillanat alatt megnőtt. Tíz méter átmérőjű pici világ volt rajta, csöpp emberekkel, állatokkal,
hegyekkel és völgyekkel. Csodálkozva szemlélődtem tovább. A tapintatlan látcső apró ház
apró szobácskáját tárta fel előttem. Az emberkék hasonlítanak a föld lakóihoz, de valami
furcsát láttam rajtuk, amit nem értettem: kis fényes denevérszárnyuk volt.
Alfa csavart egyet a gépen – félelmetes nagyságú égitest rohant felénk. Rémülten kaptam el a
fejem a látcső elől, mert azt hittem, hogy rögtön zuhan…
Csak a teleszkóp hozza közelebb ezt a bolygót – figyelmeztetett nevetve Alfa. Odanéztem
újra, a hatalmas égitest eltakarta a fél mennyboltot. Felületén még cseppfolyós tűz lobogott,
mégis emberek éltek rajta. Rémületes óriások, talán 700 méter magasak is lehettek. A csodálat
szótlanná tett, csak néztem Alfára.
Az égi távcsövek tökéletesebbek, mint a földiek – mondta Alfa. Miután az égboltozaton levő
világokat láttad, most jöjj, mutatok mást. Nem szívesen mozdultam el a teleszkóp mellől, de
nem akartam szófogadatlan lenni, mentem utána. Egy mikroszkópot vett elő valahonnan és
odatett egy csepp vizet. Azt hittem rémületes vízi szörnyeket fogok látni, de tévedtem. Ez a
mikroszkóp tovább bontotta a vizet, mint a hasonló földi műszerek. Hosszas és megfeszített
figyelem után láttam, hogyan forognak az elektronok a központi mag körül. Ugyanaz a
bolygórendszer egy csepp vízben, mint a végtelen világűrben. Látod, mindenben élet van! Az
óriás bolygón és a parányi elektronon egyaránt. Az Isten színe előtt nincs kicsi és nagy. Az Ő
szemében egyformán kedves a tüzes bolygó hatalmas lakója és a csöpp elektron apró
emberkéje. Éppen úgy szereti a legszebb angyalt, mint az utolsó méhecskét, mert mind a kettő
az Ő teremtménye.
- Kedves Alfa – szakítottam félbe kíváncsian – más bolygón is laknak emberek, nem
csak a Földön?
- Az emberi felfuvalkodottság és a gőg eredménye azt képzeli, hogy ebben a szédületes
nagy, világban csak éppen ezen a parányi bolygón van élet.
- De édes Alfám, hogyan élhetnek emberek abban a nagy tűzben? – faggattam bölcs
barátomat.
- Gyermek, csak olyan szervezetű embereket tudsz elképzelni, mint a Föld lakói? Nem
gondolsz arra, hogy lehetnek olyan lények, akiknek éppen úgy életelemük a tűz, mint
nektek a levegő? Isten olyan bölcs, hatalmas és gazdag, hogy minden ember számára
van egy gondolata, hogyne lenne hát a világ számára? …
Óriási távlatok nyíltak meg szemem előtt. Gyönyörű célok, melyekről nem is álmodtam
eddig. Még egyszer a teleszkóp elé álltam. Valahol messze kelt a nap. Különös, furcsa látvány
volt ez így kint a világűrben. Az öreg Föld most fordította az aranygömb felé azt az oldalát,
ahol én laktam. Ez arra intett, hogy távoznom kell ebből a tündérvölgyből. Alfa kedves hangja
kísért a kapuig.

- Mondd Gyurka – kérdeztem legjobb gyermekkori földi barátomat – mi a véleményed
a halálról?
- A halál létformaváltozás, semmi egyéb. A lélek leveti a testet és más formában él
tovább. Az életet megölni nem lehet, ami egyszer volt, az meg nem semmisülhet. Az
anyag is átváltozik. Ha a fát elégetjük hamu és füst lesz belőle. A hamu idővel földdé
válik, a füst pedig a levegőbe jut, és később leszáll, mint korom, nem szűnt meg csak
átváltozott. A selyemhernyó a lepke petéjéből kel ki, a hernyó begubózik, és a
selyemgubóból kikel a lepke. Itt se szűnt meg az élet, csak formaváltozás történt. A
hernyó nem tudja, hogy ő pete volt, a gubóból kikelt lepke sem emlékszik az ő csúnya
hernyóállapotára. Folyik minden tovább az örökkévalóság medrében. Ha az anyag így
változik, és nem semmisül meg, mennyivel inkább nem semmisülhet meg a lélek, aki
az anyagot létrehozta?!
- Miből gondolod, hogy az élet örök?
Én nem gondolom azt, hanem tudom! – felelte Gyurka. Két éve Berlinben jártam.
Azelőtt sohasem voltam ott, mégis mikor egy térre értem, olyan ismerősnek tűnt
minden, mint az olyan hely, ahol naponta járok. A térről kis utca nyílt, és anélkül,
hogy egy lépést is tettem volna éreztem, hogy abban az utcában milyen házak vannak.
Tudtam, hogy a negyedik nagy sárga épület régi vasrácsos ablakokkal. Elindultam és a
kis utcában minden úgy volt, ahogyan azt előre láttam. Mi volt ez? Talán vízió? Nem.
A lelkem valamikor itt élt ezen a környéken emberi testben. Azután megtörtént a
formaváltás, amit halálnak hívnak, később másik, amit születésnek hívnak. A sok
változáson átment lélek elhozta az emlékeket jelenlegi testébe és ráismert a kis utcára,
meg az ódon házra.
- Gyurka te azt gondolod, hogy többször is élünk?
- Tudom! – felelte. Nézd meg a pici gyermeket. Egyik makacs és rakoncátlan, a másik
hallgatag és álmodozó. Hol sajátította el ezeket a tulajdonságokat? Talán az
anyaméhben, vagy a pólyában? Nem, hanem a lélek előző életébeni tulajdonságait
hozta magával.

Alfa kinyújtotta kezét az égbolt egy ragyogó csillaga felé. E pillanatban hatalmas lendületet
éreztem, kint lebegtünk a világűrben. A Föld úgy látszott, mintha imbolygó légkör burkolná
körül.
- Mi ez? – kérdeztem tőle
- Ez a föld lelke, vagy, ahogy az emberek nevezik a másvilágot. A Földet környezi. Itt
élnek a Föld felszínéről elköltözött, meghalt emberek lelkei mindaddig, míg meg nem
érnek a magasabb világok fokozatára. Oda mennek azok is, akik alszanak. Minden
bolygónak más a kisugárzása, a Vénusz kellemes a művészetre hat, a Mars bolygó
baljóslatú háborút hoz. A Merkúr alacsonyrendű, a Jupiter a tudományt segíti elő. A
művészek tehát a Vénusz, a hadvezérek a Mars, a tudósok a Jupiter, az érzéki alantas
lelkek a Merkúr befolyása alatt születnek. Lassan megértettem, hogy nem a bolygó
dönti el, hogy kinek milyen sorsa lesz, hanem a lélek már úgy indul el megszületni,
hogy a megfelelő befolyás alatt érkezzen meg a Földre.
Útközben Alfa elmondta, hogy egy megszületésnél segédkezett. A megszületett ember
tekintélyes ember volt a Földön, nagy vagyont hagyott hátra és szívósan ellenállt a halál
bekövetkezésének. Végre őrangyala sok vita után elvágta az élet fonalát, mint földi bába a
köldökzsinórt. Az öreg szívszélhűdésben halt meg a Földön, hogy megszülessen itt a
másvilágon.
- Gyere velem, ma fontos dolgunk lesz – szólt vidáman Alfa. Ma fel kell ébrednie
Lászlónak. Legelőszőr téged és Viktóriát kell meglátnia.
Kissé borsódzott a hátam a kötelességtől, de mivel itt nem lehet ellentmondani szó nélkül
követtem Alfát. Útközben beszélgettünk, távolabb ismerőst pillantottam meg.
- Tudtam, hogy ma ide jössz hozzánk- mondta nagy szeretettel. Látod én itt lakom és
innen indulok útnak. Ő a nagymama volt.
A folyosó végén még egy alak állt, meglepődve ismertem meg Viktóriát.
- Jöjjetek már vártunk rátok – szólt mikor beléptünk.
A szobában négyen alig fértünk el. Az alvó lélekre tekintettem, László volt, elhalt férjem.
Nyugodtan feküdt, az élet legkisebb jele nélkül, fehér szalaggal becsavarva.
- Itt az idő az ébredésre – mondta László őrangyala és hozzáfogott a szalag bontásához.
A lábánál kezdte és haladt felfelé. Alfa gombolyította fel a pólya lecsüngő részét. Amint az
őrangyal László szívéig ért a bontással, az alvó mélyet sóhajtott és megmozdult. Mikor fejéről
levette a kötés utolsó darabját is László kinyitotta szemeit és nyögve megszólalt:
- Az autó elütött. Rám nézett fájó bűnbánó tekintettel.
- Judit hogy jöhetsz te Párizsba? Bocsáss meg nekem, nagyon beteg vagyok.
Mosolyogva megsimogattam arcát.
- Nem haragszom rád László, nem is haragudtam soha. És most nem Párizsban
vagyunk, hanem valahol máshol.
Igyekezett felülni, segítettem neki.
- Az autó elütötte a lábamat, elgázolt – tért vissza megint utolsó földi emlékéhez.
Alfa intett nekem, hogy kezdjem meg felvilágosító munkámat.
- László, te meghaltál – tértem egyenesen a tárgyra.
- Meghaltam? Kiáltotta rémülten – ne mondj ilyet, akkor most hogyan beszélhetnék
veled? Hát te is meghaltál?
- Én nem haltam meg. Most mindketten a másvilágon vagyunk, de én reggel
visszatérek a testemhez, te pedig itt maradsz, mert a te testedet már eltemették és így
nem mehetsz vissza.
- Eltemették a testemet? – álmélkodott a beteg – akkor hogyan lehet, hogy mégis élek?
- A lelked él a tested halott!
- A lélek, micsoda szamárság! Ilyen nincs, csak anyag van! – kiáltotta a materialista
lélek, aki most önmagát akarta letagadni.
- Ezek kik? – mutatott a többiekre.
- Ez az én őrangyalom, ez a tied, a sarokban Viktória áll, a lányod, akit a Földön
elhagytál velem együtt.
- A csöpp Viktória már ilyen nagy? Akkor mégis történt velem valami!
- Kelj fel az ágyadból gyermekem! – szólt Lászlóhoz őrangyala – és jöjj velem a kertbe.
- Én nem tudok menni, eltört a lábam, amikor az autó elütött – ellenkezett a beteg.
- Tudsz menni, csak akarnod kell!
László kénytelen kelletlen felkelt és elindult. Kisétáltak a kertbe, én is követtem őket. László
anyja ült a padon. Mikor fiát meglátta, kitárta felé mindkét karját: Isten hozott édes
gyermekem! László értelmetlenül nézett rá. Anyám... Motyogta magában. Anyám régen
meghalt és mégis beszél és magához hív? Micsoda helyre kerülhettem? Csak felébrednék
ebből a rossz álomból!
- Ez nem álom, hanem a valóság! – szólt rá az angyal.
- Alfához tértem vissza – ha nem mutatkozom előtte, többet tud beszélni az anyjával –
mondta.
- Alfa – szólítottam meg őt –mondd, hol van az én apám, hogy még nem találkoztam
vele?
- Nem, ő már feltámadt.
- Nem értem!
- Jöjj, megmutatom! – hívott Alfa. Utána mentem.
- Nézz előre! – egyszerű kis szobára mutatott. Sötét éj volt, mégis tisztán láttam
mindent.
Az ágyban fiatal nő alszik, a takaró, a hálóing, a teste átlátszó volt. Méhében ökölnyi sötét
tömeg látszott. A tömegből lassan fehér zsinór nyúlt ki és az alvó feletti páraszerű emberi
alakkal volt összekötve. A fiatal nőben felismertem Teklát, az elszegényedett bárólányt, a
páraszerű alak arcából pedig apám tekintett rám. Azonnal világos lett előttem minden. Apám
már nincs a lelkek birodalmában, hanem lent a Földön fejlődő parányi gyermek, hogy újra
szülessék. Mélyen lesújtott az élmény.

Újra találkoztam féltestvéremmel, Philossal. A mi lelkünket együtt teremtette az Úr. Philos
átölelte a vállamat, így mentünk be a palotába. A csillogó, tágas teremben sokan ültek az
asztal körül. Az angyalok mindannyian hosszú, fehér ruhában voltak. Belépésünkkor
ismerősen köszöntöttek. Leültünk mi is az asztalhoz, hamarosan megtudtam, hogy
megbeszélésre mindig Philos házában jönnek össze, ha itthon van, és nem járja a világűrt.
Élénk figyelemmel kísértem az összejövetelt.
Vajon miről fognak értekezni?
Az egyik angyal, akinek éppen olyan fényes csillag ragyogott a homlokán, mint Alfának,
hosszú, teleírt papírlapot tett az asztalra.
Alfa felállt, csend lett: Testvéreim, azért jöttünk össze, hogy a Földön élő kedves
embertársaink érdekében előkészítsük a Berlin-Prága vasútvonal katasztrófáját. Sokan vannak
már együtt, akiket már vártunk itt, akiknek letelt a földi idejük. Az első pillanatban sok jaj fog
majd elhangozni és sok könny fog hullani, de ha majd magasabb szempontból tudják
mérlegelni az eseményeket, megértik, hogy az ő érdekükben cselekedtünk így. Látom, a
névsor együtt van, vette fel az asztalról a teleírt papírlapot. Kérem a térképet is! A katasztrófa
itt fog megtörténni- mutatott a térkép egy pontjára Alfa. A gyorsvonat a kereszteződésnél
belerohan egy megrakott tehervonatba!
Lélegzetemet visszafojtva figyeltem szavait. Nincsen hát véletlen. Itt mindent tudnak előre,
sőt előkészítik az eseményeket. És a katasztrófára azt mondják, hogy jó az embereknek.
Különös. Úgy látszik, hogy még sokat kell tanulnom, hogy túlvilági szemmel tudjam
szemlélni az eseményeket.
- Az első váltóőrt el kell távolítani – folytatta Alfa.
Rendes, becsületes ember, ne történjék semmi baja. Az összeütközés idejére a másik őr
rendeltessék szolgálattételre! Ezt meg kell büntetni állandó részegeskedéséért. A két váltóőr
védangyala eltávozott. Mentek kötelességüket teljesíteni. A gyorsvonat első két kocsija
összeroncsolódik, a mozdonyvezető és a fűtő meghal. A jelenlegi mozdonyvezetőnek még
nem járt le az ideje. Inocent testvér gondoskodjon róla, hogy hirtelen betegséget kapjon
védence és helyettese állíttassék munkába. Őt már várják ideát.
A harmadik, negyedik kocsiban könnyebb sérülések történnek, ide a sebesüléseket kell
beosztani. A többi kocsiban nem lesz semmi baj.
Horisztus testvér számolj be védencedről.
Az egyik lélek felállott.
- Védencem nagykereskedő. Kezére bízták mostoha lányának vagyonát. Két nap múlva
lóversenyre akarja vinni a pénzt, hogy a nyereséget zsebre tegye. Prágába fog utazni.
- A harmadik kocsi belsejében helyezd el – mondta Alfa. Könnyű belső sérülést és két
napi öntudatlanságot kap. Mire felébred, vége van a lóversenynek, megmarad a pénz,
amit különben elvesztett volna. A lélek eltűnt.
- Philon – folytatta tovább alfa – védencem képviselő, ideje lejárt, első kocsiba.
- Virtus! Hivatalnok. Három éve elsikkasztotta az árvák vagyonát, bűne még nem
derült ki. Harmadik kocsi, kartörés. Kezét, mellyel ellopta az árvák pénzét, levágják.
- Prudud! Ékszerész. Ideje lejárt. Feleségével és kisfiával együtt Budapestre akar
utazni. A gyermek 20 év múlva, mint neves orvos vállalt feladatot. A gyermeknél
magas láz készítendő elő, ami az utazást megakadályozza, az édesanyja mellette
marad. Apja az első kocsiban helyezendő el.
- Hilaris! Védencem gyűlölt ügyvéd. Még három éve van hátra. Lekési a vonatot.
- Lenis! Jó ember, senkinek se vét, anyja temetésére siet. Ideje még nem járt le, utolsó
kocsiba.
- Grácia! Grófnő a kislányával. Hitetlen lélek, az anyagon kívül semmi magasabb
hatalmat nem ismer el. Lánykája már haladottabb, születése előtt azt a feladatot
vállalta el, hogy anyját korai halálával felébreszti lelki sötétségéből. Második kocsiba!
A grófnőt biztos helyre, a gyermeket az ajtó mellé.
- Saientia! Védencem özvegyasszony, ideje lejárt, nem szándékozik utazni sehová.
Szorgalmazd, hogy induljon a gyorssal Komáromban lakó nővérének meglátogatására.
Második kocsiba tedd.
A felszólított lelkek az útbaigazítás után egyenként eltávoztak védenceikhez.
Végül hárman maradtunk.
- Siessünk – sürgetett Alfa – nemsokára itt az összeütközés ideje, akkora ott kell
lennünk.
- Én is mehetek? – kérdeztem
- Jöhetsz, de maradj mindig Philos mellett – válaszolt Alfa és elindultunk.
A sötét éjben borzasztó vihar tombolt. Az elhagyott kis őrházat lelkek környékezték. Ott
álltak a bábák, orvosok, betegápolók, hozzátartozók, őrangyalok és a többiek, akik mind
különféleképpen segítenek és közreműködnek. Vérfagyasztó rémület ült rajtam. Csodálkozva
tapasztaltam, hogy mindenki nyugodtan beszélget, mintha nem tudna semmit. Nagy
félelmemben arra gondoltam, hogy visszamegyek a testembe, felébredek, hogy ne kelljen
végignéznem a bekövetkezőket, de a kíváncsiság győzött és én ott maradtam Philos mellett.
- Hogy lehet ilyen nyugodtan várni ezt a tragédiát? – kérdeztem Philostól a többiekre
mutatva.
- Mi nem vagyunk emberek. A mi számunkra ez nem tragédia, hanem szíves segítség,
amit embertársainknak nyújthatunk előrehaladásuk érdekében.
Lent a viharos földön borízű dúdolással kilépett az őr, meglóbálta a piros lámpát. Pár perc
múlva feltűnt a tehervonat és a gyorsvonat dübörgése is közeledett. A reflektor vakító fénye
belehasított az éjszakába. Feszülten figyeltem. Ami azután történt, olyan gyorsan pergett le
előttem, mint egy film. A berlini gyors beleszaladt a tehervonat közepébe, a mozdony
felborult, két első kocsija összeroncsolódott, a harmadik és negyedik kocsi kiugrott a sínről, a
többi megállt. A tehervonat három középső vagonja felborult. Sikoltozás, halálhörgés,
szaladgálás és fejvesztettség. A lobogó fáklya vörös fényénél olyanok voltak az emberek,
mint a véres árnyékok. Mire segítség érkezett az épen maradt kocsik utasai jórészben kihúzták
a romok alól a sebesülteket. A túlvilági sereg munkához látott. Láttam Horistust amint az ájult
nagykereskedő fölé hajolva vigyázott az életszalagra, pár lépéssel hátrébb Philos, aki éppen
akkor szakította el a képviselő életfonalát. Gráciának sok dolga akadt, mert a grófnő is
megsérült, a kislány pedig haldoklott. Egy ember vízzel közeledett a kislányhoz, de mielőtt
segíthetett volna Grathia elvágta a zsinórt, átadva a kislány lelkét az egyik betegápolónak. A
vizes ember, amikor már látta, hogy a kislánynál már késő a segítség, az anyához lépett.
Grathia életadó delejt sugárzott a grófnő arcába, mire az felnyitotta szemeit.
- Hol a kislányom? – kérdezte a föléje hajoló embertől.
- Már elvitték a mentők könnyebb sérüléssel – füllentett az ember, hogy megnyugtassa
az anyát.
Prudus az ékszerész lelkét vitte magával. Virtus vigyázott, hogy a hivatalnok a kartörésnél
többet ne kapjon. Sapientina csak nagy erőfeszítéssel tudta elszakítani a szívós öregasszony
életszalagját, pedig az egyik vagon teljesen rázuhant. Mindenki pontosan végezte a rábízott
feladatot, mint az orvos, amikor operál. Mikor a túlvilági sereg elvégezte a kötelességét, ki-ki
hazakísérte vagy hazavitte védencét.
Alfa Philoshoz fordult: holnap újra összejövünk nálad. Meg kell beszélnünk és elő kell
készítenünk a fórmózai földrengést, meg a dél amerikai áradást!
Sokat tanultam a pár óra alatt. Nincsen véletlen, és a cselekedek következményei vasszigorral
és elkerülhetetlenül beteljesednek.

Ismerős fej bontakozott ki előttem az örökkévalóság ködéből. Alfa kedves, mosolygós arca
tekintett rám.
- Siessünk gyermekem, ma sok dolgunk lesz – mondta, midőn átléptem a küszöböt.
Kézen fogott, mint a mesében a tündérek és szálltunk a légen. Álomországnak
ismeretlen vidékére vitt. Itt még nem jártam. Beláthatatlan magasságú kopár hegyek
meredtek a széles, lapos fennsík minden oldalán. Utat sehol nem láttam, ezt a tájat úgy
látszik csak úgy lehetett megközelíteni, ahogyan mi jöttünk. Aki repülni nem tud, nem
jöhet be sem, ki sem.
- Kik laknak e kietlen szomorú országban? – kérdeztem Alfát.
- Ez átmeneti tartózkodási hely azok számára, akik mennek vissza a Földre. Itt működik
a következmények törvénye. Sokat tanulhatsz, ha beszédbe ereszkedsz az itt
tartózkodó lelkekkel.
- De miért ilyen szomorú és sivár helyen vannak?
- Akik innen indulnak, nem érdemelnek jobb helyet.
Egyszerű, istállószerű épületben sok lelket pillantottam meg. Csoportba verődve beszélgettek.
Alfával beléptünk közéjük. Bizalmatlan suttogással mutattak ránk. Sötétképű, rossznézésű
lélek mellé kerültem.
- Hová készülsz testvér? – kérdeztem
- Megyek a földre leszületni. Mikor utoljára ott voltam, 9 embert öltem meg, most sem
adom alább!
- Tévedsz gyermekem – szólt Alfa. A most következő életedben nem lesz módodban
embertársaidat megölni, mert alkoholista apának és vérbajos anyának leszel a
gyermeke, és mint ilyen, sántán, csonka kézzel, görbe gerinccel születsz a világra.
Lábad, amely egykor gyilkosságra vitt, bicegve fogja hordani ormótlan testedet. És
kezedet, mellyel kioltottad embertársaid életét, csonkán, minden munkára képtelenül
fog éktelenkedni. Szüleid sötét bűneik büntetését látják majd benned, te magad pedig
lemoshatatlanul viseled gonosztetteid bélyegét nyomorék testedben, míg egy hozzád
hasonló elvetemült lélek meg nem gyilkol.
A lélek megrettenve nézett maga elé, Alfa pedig feléje nyúlt és szívéből hosszú fehér szalagot
húzott el, az életszalagot.
- Indulj utadra, és ha évtizedek után visszatérsz ide, a Mindenható Szeretet mosson
tisztára szenvedéseid tüzében!
Lent a Földön kültelki nyomortanyák rongyos vackán találkozott a férj a vérbajos feleséggel.
Szájuk egy szomjas csókban forrt össze. Testük összeolvadt. Alfa hosszú fehér szalagot
kapcsolt közéjük. A gyilkos lélek megfogamzott, álomországban kevesebb lett a bűnössel,
lent a Földön útjára indult egy új élet.
Szótlanná tett ez a csodálatos élmény. Így születik hát az ember?
Nem sok időm volt gondolkodni, mert Alfa előkészítette a következő lelket.
- Mi a bűnöd?
- Gazdag nagytőkés voltam, vagyonomat szegény munkások verejtékén harácsoltam
össze. Minden embert kihasználtam, sokat dolgoztattam, keveset fizettem.
- Szegény munkásember leszel, akit lelkiismeretlen gazdagok éhbérért dolgoztatnak.
Ami rosszat tettél másoknak, azt most tapasztalod saját magadon.
- Menj utadra!
Az eldugott életszalag előkerült a gyáros szívéből és Alfa most vidám házba vitte védencét.
Egyszerű fiatal pár tartotta esküvőjét. Egyik szobában mulatott a násznép, a másikban
szemérmes menyasszony vetette le fejéről a mirtuszkoszorút.
- Szeretsz édes párom? – kérdezte átölelve a férfi a piruló leánytól és eloltotta a lámpát.
- Mi következik?
Magas széles vállú alak lépett elő.
- Mi a bűnöd? – kérdezte Alfa
- Istentagadó voltam, most is az vagyok és az is maradok. Ha Isten volna, nem engedné,
hogy az emberek annyit szenvedjenek. Eltörölné a könnyet.
- Balga gyermek, hogy mondhatsz ítéletet egy zeneműről, melynek csak egy akkordját
hallottad? Hogy törhetsz pálcát egy író felett, akinek regényéből csak egy gondolatot
olvastál? Mi jogon mondhatod, hogy Isten igazságtalan az emberekkel szemben,
mikor minden emberi lélek életéből csak egy rövidke szakaszt láttál? Menj a Földre
gyermekem, de mivel Istent nem akarod meglátni, vakon kell születned. Az egyedüllét
óráiban, mikor kifelé nem nézhetsz, majd meglátod a lelked mélyén Istent. Indulj
gyermekem!
A következő lélek ismerős volt nekem. Mikor kóborlásaimat megkezdtem ebben a világban,
akkor találkoztam vele.
- Mi a bűnöd? – kérdezte Alfa
- Megöltem a gyermekemet, mert törvénytelenül született.
- Most te leszel felesleges és ugyanez a sors ér!
Öntudatos, energikus lélek állt Alfa elé.
- Mi a bűnöd?
- Orvos voltam és állatokat élve boncoltam.
- Degenerált szülők beteges gyereke leszel, akiben a lelket csak operációkkal tarthatják
meg.
- Én a tudományt szolgáltam!
- Most is azt fogod tenni gyermekem. Betegséged olyan ritka és érdekes lesz az
orvosok előtt, hogy mindig örömmel fognak operálni. Most is a tudományt fogod
szolgálni, de most a saját testeddel, a saját fájdalmadon keresztül.
Az orvos életszalagja egy gazdag, idősebb házaspárhoz kapcsolódott be, akik évek óta vártak
gyermekre.
- Jöjjön a következő! Mi a bűnöd?
- Nem segítettem az éhezőkön, pedig tehettem volna, mert volt miből. Nem hallgatta
meg a könyörgők sírását.
- Aki lelki füleivel nem hall, az elveszti fizikai hallását is. Süketen fogod leélni
életedet, éretlen és rosszhiszemű emberek gúnyolódása közepette.
Bájos nő volt a következő lélek.
- Mi a bűnöd?
- Szép gyermekem és áldott férjem volt és én megcsaltam őt. Beszennyeztem nevét,
tönkretettem életét, boldogtalanságában öngyilkos lett.
- Mivel az érzékiség a bűnöd, olyan életet kapsz, ami kigyógyít a bajból. Az éjszakák
kifestett pillangója leszel, utcasarkon fogod lesni, ki vet pár fillért a fanyar örömökért,
amelyet nyújtasz neki. Egész életedben égő vágy fog gyötörni a tiszta, csendes
házasélet után, amit könnyelműen eldobtál magadtól. Ha megutáltad a fertőt,
amelyben élsz és letelik időd, itt várlak. Isten veled!
Vékony fiúcska következett.
- Nem akarok a Földre menni – könyörgött mielőtt még Alfa kérdezhette volna. Olyan
rossz ott, az emberek bántottak, hadd maradjak még itt!
- Időd letelt gyermekem, vissza kell menni a Földre, mint ahogy lent meg kell halni, ha
lejárt az idő. Mi a bűnöd?
- Kenyeret és fát loptam, mert éhes voltam és fáztam!
- Bűnöd nem nagy, csak annyi, hogy lopás helyett kérned kellett volna. Jó adag
türelmetlenség és következetlenség. Most már nem is kellene vissza menned, de ezt a
hibát még le kell küzdened. Tehetős szülőket kapsz, akik szeretni fognak. Ha pedig
emberré fejlődsz, egy gép mellett kell állnod egész életeden keresztül. Figyelned kell
minden mozdulatát, mert életedbe kerülhet pillanatnyi szórakozottságod. Ott tanulsz
majd türelmet és következetességet.
Már csak egy lélek volt hátra. Szomorúan közeledett felénk.
- Hát te már megint itt vagy? – kérdezte Alfa
- Újra visszaküldtek, sóhajtott a lélek. Nem találok anyát, aki megszüljön. Mikor egy
hónapig az anyaméhben élek, jön az orvos és rettenetes fájdalmat okozva kivág. Nem
kellek senkinek, pedig úgy szeretnék megszületni, mindenki lent van már a Földön,
akit szeretek.
- Ne feledd el gyermekem, hogy te is ugyanazt tetted, amikor a Földön asszony voltál.
Nem szeretted a gyermekeket, és amikor az új élet jelentkezett, te is elmentél az
orvoshoz. Hány lelket küldtél vissza?
- Négyet! Akkor még egy lemerülés van hátra! Alfa megkereste az életszalagot. Főúri
palotában, ahová a világ zaja nem hatol el, fehér selyem cipőcskéjében, csendes éjjel
végigfutott a néma folyosókon a baronesz a magyartanár szobájáig. A tanár vonzó volt
és fiatal, a baronesz bájos és fülig szerelmes s csak egy leheletkönnyű kombiné fedte
testét, egy észbontó csipkeköltemény…. Nem látta senki, csak az öreg hold a fehér
batisztfüggönyön keresztül, meg Alfa, aki hamar bekapcsolta az életszalagot.
- Mi lesz a baroneszhez kapcsolt lélekkel? – kérdeztem
- A baronesz egy hónap múlva, kétségbeesett könnyes éjszakák után, mikor az új élet
elindulását észreveszi, elmegy az orvoshoz… És a lélek visszajön ide, mivel
tartozását kifizette, szabad akaratából cselekedhetik, amit akar. Itt marad vagy
visszamegy a Földre, ahol szerettei várják.
- Hát van szabad akarat? Az itt felsorolt lelkek egyike sem ment szabad akaratából,
mind kényszer hatása alatt indultak.
- Isten a teremtés hajnalán minden gyermeknek szabad akaratot adott. E szabadságot
úgy használták fel, ahogy nekik tetszett. Az egyik jóra, a másik rosszra. Akik jóra
használták, azok messze tőlünk, magasabb világokon élnek, akik rosszat cselekedtek,
azok lassan lesüllyedtek a mély anyagvilágba, mint amilyen a Föld is. Minél lejjebb
süllyed egy lélek, annál korlátozottabb a szabad akarata, de ha visszaindul Isten útja
felé s amilyen arányban halad a jóban előre, olyan arányban kapja vissza a
szabadságát. A gyilkos, aki ma előtted indult útjára, ha előző életében nem használta
volna embertársai meggyilkolására a szabad akaratát, most nem ilyen szűkre határolt
cselekvési lehetőséggel ment volna le a Földre. Amikor a csonka nyomorék testben, a
szenvedések kínjában arra gondol, hogy Isten milyen igazságtalan, mert a porba
sújtotta őt, az ártatlant, aki nem vétett senkinek, akkor majd álmában megmutatjuk
neki előző életének szörnytetteit. Ha tudatosan nem is fogja az álmot átvenni, mégis
megnyugszik kissé. És halála után, ha ismét átjön ide, már világosan fogja ismerni a
cselekedetek következményeinek törvényét. Akkor majd lelkierőkben gazdagabban
mehet le adósságát fizetni.
- Hát a múlt életében elkövetett gonoszságaiért nem lesz elég törlesztés a következő
nyomorult élet?
- Ne feledd gyermekem, hogy ő kilenc embertársától vette el az életét, tehát neki is
kilencszer kell meghalnia erőszakos halállal. Ez nem Isten büntetése, mert Ő nem
büntet senkit, hanem a meggyilkolt áldozatok halálrémülete és átka kíséri a gyilkost
mindaddig, míg el nem éri. Ha elérte, akkor itt az idő a fizetésre. Az emberek
eltitkolhatják a sötétség leple alatt elkövetett gonosztetteiket, de a lélek előtt semmit
sem lehet elrejteni. A gondolatok megtalálják és megbüntetik a gyilkost.
- Kedves Alfa, nagy zűrzavar alakul ki a szemem előtt. Ha ez úgy van, ahogy most
mondod, akkor a folyamatnak sohasem lesz vége. Mikor egyenlítődik ki a sok
összekuszált fonal és hogyan egyeztethető össze a következmények törvénye Krisztus
megváltó munkájával?
- Gyermekem, ha egy gödörben állsz, csak pár méternyi körzetben észlelheted a Föld
felszínén látható eseményeket. De ha felmész egy magas hegy tetejére és onnan nézel
szét, lényegesen többet fogsz látni a Földön történő dolgokból. A te jelenlegi
fokozatodon minden zűrzavarosnak tetszik, de ha majd magasabb szemszögből tudsz
nézni, a zűrzavarban majd felismered az isteni harmóniát. A fonalak valóban
kuszáltak, de a kibontakozás nincsen olyan messze, mint te gondolod és nem olyan
körfogásszerű, mint te most látod. Krisztus valóban megváltotta az embert, de csak
azokat, akik töredelmes szívvel bevallják bűneiket és elhatározzák, hogy amennyire
emberi gyarlóságuktól kitelik, nem vétkeznek többé és ezt a fogadalmat meg is tartják.
Ezekért jött el Krisztus, ezeket váltotta meg, nem pedig azokat, akik Jézus palástjába
burkolózva vígan bűnöznek tovább, fennen hirdetve, hogy Krisztus nevében Isten
megbocsátja az ő bűneit. El tudod képzelni, hogy Isten olyan igazságtalan legyen,
hogy legtisztább gyermekét a legborzalmasabb kínszenvedésnek tegye ki, és hogy egy
őskori bálvány elfogadja a véráldozatot azért, hogy a piszkos, a szennyes tovább
folytathassa az ő bűnös uralmát? Ez a felfogás csak egy emberi rövidlátás és betűrágás
eredménye, semmi más.
Krisztus áldozatát a következőképpen próbáld megérteni. Kissé durva hasonlat, de a te emberi
lelkedhez közelebb áll s így jobban megértheted.
Le mégy a Föld mélyébe, ahol sok giliszta él. Szennyben, nyirokban, hidegben tengődnek.
Megsajnálod őket. Valahogyan szeretnéd megmagyarázni nekik, hogy a Föld felett ragyogóan
süt a nap, tarka virágos zöld réten pillangók kergetőznek, de semmiképpen nem tudod
megértetni velük, hogy mit is akarsz. Nincsen rá módod. Lemész közéjük, és születsz, mint
giliszta, de emberi ésszel. Elmondod nekik földfeletti tapasztalataidat és hívod őket fel a föld
színére, a napsugárra. Nem hisznek neked, hogy másik világ is van, kinevetnek. Ők, akik még
sötétben vannak, nem tudják elhinni, hogy világosság is van. Azonban akad egy-két szomjas
lélek közöttük, akik azt mondják: hátha mégis igaza van ennek az új jövevénynek, kövessük
őt! És követnek téged fel a Föld felszínére. Boldogan néznek az égen ragyogó csodára, a zöld
fákra, a tarka virágokra és a szívükben hála fakad irántad. Csak azoknak használtál, akik
követtek téged és feljöttek veled a napsugárra. A többiek, akik lent maradtak, nem nyertek
benned semmit. Akik továbbra is az ő tudatlan giliszta életüket élték anélkül, hogy a te nagy
áldozatodat, amit értük hoztál, hasznukra vált volna.
Krisztus is eljött hozzánk az Ő ragyogó fényhazájából, de mert másképpen nem értettük volna
meg Őt, megszületett közöttünk, mint ember. Elmondta, hogy a Földön kívül van egy
értelmesebb világ, ahol a lélek fénye tisztábban ragyog, mint a nap és ahol a jóság virága
ezernyi változatban pompázik, ha Őt követjük mi is eljutunk oda.
De mi nem követtük őt, hanem előbb kinevettük, azután keresztre feszítettük. Krisztus azokat
váltja meg, akik követik Őt, de nem színleg a külső formák megtartásával, hanem lélekben. És
ha jól megfigyeled gyermekem – folytatta Alfa – meglátod a harmóniát és az összefüggést
Krisztus megváltói munkája és a következmények törvénye között. Aki jó következményeket
akar, annak olyan előzményeket kell elindítania, amelyek jót eredményeznek. Ha a lélek ezt
már tudatosan teszi, akkor még gondolatban sem cselekszik rosszat. Az ellene vétőknek
megbocsát, nem akarja visszaadni a bántalmat. Ezzel segít kibogozni az összekuszált szálakat.
Ha a gyilkos 9 áldozata a krisztusi úton haladó, megváltozott lélek lenne, és testvéri
összefogással megbocsátanának, akkor másképpen alakulna minden. A vétkezőre kilenc
oldalról áradó szeretettömeg a bűnöző lélekben mélységes bűnbánatot ébresztene.
Felismertetné vele a rosszat, megmutatná neki, hogy helytelen úton halad. Így kevesebb
szenvedéssel járta volna ki azt az iskolát, amit most sok könnyel és verejtékkel kell
végigjárnia. A bocsánat segítőerő a szegény, bűnös, botorkáló lélek számára. Azt is előreviszi,
aki megbocsátott, azt is, akinek megbocsátottak.
- Kedves Alfa, hogy én mindezt megértsem, olyan jónak és tisztának kellene lennem,
mint te vagy, de sajnos távol állok ettől. Kérlek, még csak azt mondd meg, hogy én
lent a Földön szabad akaratból tehetek azt amit akarok, vagy előre el van rendelve,
hogy mit fogok tenni?
- Szabad akaratból tehetsz amit akarsz, de a cselekedeted következményét nem
kerülheted el szabad akaratból. Ha akarod, megvághatod a kezedet, de a vágás
eredményét a vérző sebet már nem kerülheted el, ennek be kell következnie.
Elrendelve pedig nincs semmi, hanem Isten látja előre a jövőt, ismer minden egyes
emberi lelket és mindenkit arra a helyre állít, ahol az illető lelki alkatából kifolyóan
éppen azt cselekszi, amit azon a helyen cselekedni kell. Te gyilkolhatsz szabad
akaratból, de Isten ismer téged, látja a jövőt, tudja előre, hogy te gyilkolni fogsz, tehát
olyan ember mellé vezérel, aki cselekedeteivel ezt a sorsot érdemelte ki, aki valaha
maga is ölt és most a te kezeid által ontatik ki az élete. Ő ugyan lefizette tartozását, de
te a saját szabad akaratodból folyó cselekedeteddel újból csomót kötöttél a saját
rovásodon, mert téged nem mentesít az, hogy neki járt a gyilkosság. Te szabad
akaratodat latba vetve azt is mondhattad volna, hogy nem gyilkolsz és akkor az,
akinek ez a halál járt, más kezéből kapta volna meg a kegyelemdöfést.
- Még csak azt szerettem volna tudni drága Alfám, hogy mi lesz a meg nem térő
bűnösökkel? Hiszen Jézus mondotta, hogy Ő mindenkiért jött?
- Gyermekem, egyszer sor kerül ezekre is! A megváltás munkája állandóan folyik,
Jézus minden percben magához emel egy zokogó bűnöst. A legmegátalkodottabb
gonosztevő is megundorodik egyszer a bűntől, és hacsak egyetlen sóhajában kéri a
Világok Urát, hogy könyörüljön rajta, a Megváltó áldott keze már emeli is fel, hogy a
szívére szorítva elősegítse az igazi bűnbánatot a lélekben.
Eltávoztunk a kopár fennsíkról.
- Most hová megyünk?
- Boldogabb lelkek közé, akik szintén a földre készülnek, de nem a kényszer hajtja
őket, hanem maguktól mennek segíteni.
Szépen gondozott virágoskert felett repültünk. Mikor leszálltunk, sokan körénk sereglettek.
- Isten hozott szép fehér angyal! – köszöntötték Alfát. – jöjj, segíts, hogy
visszajuthassunk a Földre.
Szépen sorban álltak. Az egyik angyalarcú szőke lányka volt.
- Ott lent a Földön dajkám volt valamikor egy szegény mosónő, nagyon szerettem.
Hozzá akarok menni, mert látom, hogy milyen elhagyatott. Nemsokára a férje is
meghal. Engedj oda, segíteni szeretném őt.
- Menj Isten nevében.
Szíve felett apró csomó állt ki Alfa meghúzta, és az életszalag kinyúlt messzire, és a szőke
lánykát a mosónőhöz kapcsolta.
Magas férfi volt a következő lélek.
- Én a pápuák között akarok megszületni, nagyon sajnálom őket, hogy olyan mély
szellemi sötétségben élnek. Egy kis világosságot viszek nekik.
- Mehetsz gyermekem!
- Én feltaláló vagyok, és több különféle találmánnyal akarom megajándékozni az
emberiséget. Viszem nekik a veszélytelen repülést és egy gépet, amely nem a térben,
hanem az időben mozog.
- Járj szerencsével!
- Én zenész vagyok és a leggyönyörűbb melódiákat ajándékozom az emberiségnek, ha
lemehetek.
- Én szegény, hitetlen öregemberhez készülök, mint az unokája és korai halálommal
szeretném ébreszteni lelki vakságából.
Az utolsó lélek állt fel Alfa előtt.
- Melyik uralkodócsaládba kívánsz leszületni mint trónörökös? Tudom erre a feladatra
készülsz már régóta.
- Még nem merem vállalni, nem érzem magam elég erősnek. Itt ugyan már kitűztem
célomat, amelyeket az ország hasznára fogok fordítani. De az emberek szűk börtöne
annyira befolyásolja a cselekedeteket lent az anyagi világban, hogy még először egy
pár élet tapasztalatára van szükségem, mielőtt ezt a felelősségteljes feladatot
elvállalnám. Most itt megvan a jó szándék bennem, de ott lent, ha körülvesz az anyagi
világban a vagyon meg a hatalom és elvétetik tőlünk a túlvilág ismerete, megejt a gőg
és bölcs uralkodás helyett sorsunk fonalán, bajt okozva másoknak is, magunknak is.
Ha lemehetnék olyan tiszta öntudattal, ahogyan itt élünk, könnyebb volna a vagyon és
a hatalom kísértéseit elviselni, de kisebb lenne az érdem az elvégzett munkáért.
Egyelőre csak egy kis körben akarom gyakorolni egy ország kormányzását és
lemegyek a Földre, mint néptanító. Ha majd egy osztályt helyesen és igazságosan
tudok vezetni és a kormányzásból ilyen szűkre szabott helyen jól vizsgázom, csak
azután vállalom el, mint uralkodó egy ország kormányzását.
- Isten vezéreljen utadon bölcs testvérem! – búcsúzott Alfa a lélektől
- Látod gyermekem – szólt hozzám, mikor újra egyedül maradtunk – az az aktus, amit
most végignéztél itt a túlvilágon, a Földön temetésnek felel meg. Az eltávozott
lelkekkel nem érintkezhetünk egy emberöltőn keresztül, csak akkor, ha idejönnek.
Aggódó szeretettel figyeljük mindnyájukat, ahol lehet, segítünk is. Néha
sorscsapásnak, máskor szerencsének érzik ezt a segítséget, de bármilyen formában jön
is, mindig az ő érdeküket szolgálja. Most pedig menj vissza a Földre, mert hajnalodik!
– mondotta Alfa és búcsúzóul megsimogatta arcomat.

Alfa szobájában ébredtem öntudatra. Asztal előtt ült és olvasott egy nyitott könyvből.
- Mit csinálsz?
- Diktálok
- Kinek? Hová? – nem értem
- Elhiszem. Neked új lesz, amit most mutatok.
Elegáns szobát láttam magam előtt. Kényelmes karosszékben Hevessy Ferenc ült, a nagy író.
Előtte fehér papírlap félig teleírva. Amint Alfa olvasott hosszú egyforma hullámok indultak el
agyából az író felé. Hevessy feje felett eltűntek a hullámok és ő írni kezdett. Mikor Alfa
velem beszélt, a kisugárzás megszűnt, az író nem írt.
- Látod most nincs gondolata – mondta Alfa.
Lent a Földön az író felkelt a székről és járkálni kezdett fel s alá.
- Azt hiszi, hogy gondolkodik. Jól figyelj! Alfa
Alfa újra elindította a hullámokat. Az író hirtelen leült és megint írni kezdett. Áradtak felé a
gondolatok.
- Szeretnék valamit kérdezni kedves Alfa.
- Várj egy kevés ideig – szakította meg Alfa a diktálást. Lent abbamaradt az írás. – még
ezt az oldalt befejezem, és akkor beszélgetünk.
Az író sebesen szántott végig a papíron. Néha kihúzott egy-egy szót és mást írt a helyébe.
Percek alatt fekete lett a papír. Alfa az oldal végére ért, letette a könyvet és hozzám fordult.
- Most már kérdezhetsz, amit akarsz, ma már nem diktálok tovább.
Hevessy még egy ideig rágta a tollat, de mivel a műveletnek semmi eredménye nem lett, ami
regényét a befejezéshez segítette volna, mérgesen az asztalhoz vágta a tollat. A tele papírlapot
bezárta a fiókba, kilépett az erkélyre, feltekintett a csillagos égboltra.
- Hát mi emberek csak mozgatott bábuk vagyunk lent a Földön? – kérdeztem Alfát, -
mindent a lelkek világában intéznek? Nincsen egy önálló gondolatunk?
- Gyermekem nem értetted meg, amit láttál.
- Dehogynem, te egy kész művet diktálsz az írónak, ő lent a Földön megírja és kiadja,
mint saját alkotását, pedig ilyenformán ehhez nincs is joga, mert nem az övé, hanem a
tied, vagy azé, aki az asztalon fekvő művet írta.
Látod nem értetted meg – mosolygott Alfa. Ez a mű, amit én diktálok, valóban készen van
és én valóban a közvetítő szerepet játszom, de a művet nem én írtam, hanem az író, aki
most kiadja saját munkájaként. Megírta mielőtt lement megszületni. Azzal a feladattal
indult útnak, hogy tollával világosságot gyújt a sötétbe burkolt emberi lelkeknek. De
mivel előre tudta, hogy a durva testben lent az anyagvilágban el fogja felejteni a sok
felemelő, magasztos gondolatot, engem kért meg, hogy diktáljam le művét neki, ha itt
lesz az ideje. Most itt az idő és én diktálok. Néha a magam gondolataiból is adok
hozzá, és ha az ő szövege nem megfelelő és én nem tudok jobbat nyújtani helyette,
mástól kérek.
Minden lélek más szint tulajdonságot képvisel. Például, ha a regényben elbájoló
naplemente megírására van szükség, szólok Gratiának, ő rajongója a világűr
szépségeinek. Diktál ő olyan csodálatosan megkapó naplementét, hogy az embereknek
könny szökik a szemébe, ha elolvassák. Előfordul, hogy világos, komoly értekezés
kell, ezt a lírai, kedves Gratia nem adhatja ki magából, mert nincs neki. De jön
Prudens testvér, a bölcs és diktálja. Ő viszont a naplementét nem tudná leírni. A múzsa
csókja tehát nem mese, bizony nem.
Az emberek mindenben megsejtik a valóságot